Amerika visszainteget

„Donald Trump nem lesz elnök, mert…”

Amerika visszainteget VIII.

/ 2016.03.18., péntek 08:30 /
„Donald Trump nem lesz elnök, mert…”

Habár kedden ismét négy állam republikánus előválasztásán diadalmaskodott Donald Trump, Jeremi Suri szerint az ingatlanmágnás veszít majd Hillary Clintonnal szemben – akár a republikánusok jelöltje lesz Trump, akár függetlenként indul. A Texasi Egyetem történészprofesszora elmondja, mire alapozza állítását és arról is beszél, miért képtelenség megfelelni a mindenkori amerikai elnökkel szemben támasztott elvárásoknak.

Egyszer úgy fogalmazott, hogy az amerikai elnök sokkal több egy vezérigazgatónál, pártvezérnél vagy tábornoknál; valóságos mitologikus alak. Mit ért ezen?

Ahhoz, hogy megértsük a jelenséget, vissza kell mennünk az Egyesült Államok alapításának korába. Alkotmányunk megalkotói nagyon kritikusak voltak koruk angol parlamentarizmusával, ezért az elnököt a pártok felett álló személynek képzelték el. Olyasvalakinek, aki képes a nemzet egyesítésére és a még meglehetősen kicsi állam működtetésére – egyfajta választott, felvilágosult uralkodóra gondoltak. Ez az elnökfelfogás többé-kevésbé működött a huszadik század közepéig, amíg az Egyesült Államok nem lett szuperhatalom, és a szövetségi állam nem nőtt hatalmasra. Azóta viszont túlságosan nagyok az elvárások a mindenkori elnökkel szemben, mind kül-, mind belpolitikai téren. Szerintem Franklin Delano Roosevelt volt az utolsó nagy elnökünk: talpra állította az országot a nagy világgazdasági válság után és megnyerte a második világháborút. De utána már olyan globális problémákkal szembesült a mindenkori amerikai elnök, amelyek lehetetlenné tették az igazán sikeres mandátumokat.

Ön tehát mondjuk John F. Kennedyt és Ronald Reagant is rossz elnöknek tartja?

Nem, csak közepesnek. Olyan politikusok voltak, akik még egy zseni számára is átláthatatlan rendszerekkel és megoldhatatlan kihívásokkal birkóztak.

A 18. században elképzelt rendszer tehát már csak döcögve működik. Nincs politikai akarat a megváltoztatására?

Sokan érzik, hogy rendszerszintű problémákkal küzdünk, de az intézményi gondokra személyi megoldásokat kínálnak: erről is szól a Trump- és a Sanders-jelenség. Hasonló volt a helyzet a 19. század végén Európában. Sokan úgy érezték, eljárt az idő a régi vágású monarchiák felett, de még nem látszott, mi jön utánuk. Az emberek Amerikában most úgy érzik, személyes problémáikat egyfajta szupermen-elnök, George Washington és Abraham Lincoln keveréke tudná megoldani – ez nyilvánvalóan irreális elvárás. A rendszerek komplexitása, a személyes döntések végrehajtatása különben nem csak a politikában probléma. Rendszeresen tartok előadásokat nagyvállalatok vezetőinek, és ők ugyanilyen jelenségekről panaszkodnak.

Jeremi Suri

Jeremi Suri

Az amerikai elnök tehát az árral kétségbeesetten sodródó politikus, aki mindennap a túlélésért küzd?

Azért nem ennyire rossz a helyzet. A nagy kérdés mindig az, hogy egy elnök tud-e feladatot delegálni, el tudja-e választani a fontosat a lényegtelentől. Habár Reagant nem tartom nagy elnöknek, azért lehetett sikeres, mert néhány területre összpontosított, az egyik ilyen volt például a kommunizmus megdöntése. Más témákkal egyszerűen nem, vagy alig foglalkozott, azaz nem aprózta el magát.

Ha a belpolitikában működhet is a feladatok kíméletlen rangsorolása, a nemzetközi színtéren váratlan válságok, háborúk követik egymást, amelyekre egy szuperhatalom vezetőjének muszáj reagálnia. Kikre kell ma figyelnie egy amerikai elnöknek?

Gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy a retorikánk unilaterális, miközben a problémáink multilaterálisak. Úgy gondolom, hogy a következő elnöknek az Egyesült Államok–Európa–Kína háromszögben kell gondolkodnia. A geopolitikától a kereskedelmen át az energiáig, így vagy úgy, de minden probléma megoldásáért ez a három szereplő teheti a legtöbbet. Ugyanakkor nem becsülném le a honi front kihívásait: a legnagyobb kihívás, hogy az amerikai társadalom mobilitása befagyott. Ma egy gyerek jövője leképezhető abból a tényből, hogy a szülei hova jártak általános iskolába. Egyre drágább a felsőfokú oktatás, amit egyre kevesebben – vagy csak súlyos eladósodás árán – engedhetnek meg maguknak. Diákjaim már nem hisznek abban, hogy a szüleiknél jobban fognak élni. Így érthető az is, miért lelkesednek egyetemisták tömegei a demokratikus szocialista Bernie Sanders szenátorért, aki ingyenes felsőoktatásról beszél. A következő elnöknek ezen a leállt mobilizáción mindenestre változtatnia kell majd, akárki is lesz ő.

Hívhatják őt Donald Trumpnak is?

Nem hiszem, hogy ő lesz az elnök. De tény, hogy az „autoriter pillanat”, amely Magyarországtól Franciaországon át annyi helyen jelentkezett Európában, elérte Amerikát is. A Donald Trump szavazótáborának bázisát alkotó középkorú fehér férfiak úgy érzik, minden hihetetlenül gyorsan változik körülöttük. Vágynak valakire, aki az ő nyelvükön hatásosnak tűnő válaszokat ad. Ezek a szavazók tulajdonképpen jól érzik, hogy alapvetően változik az Egyesült Államok: Texas állam például 2020-ra hispán többségű lesz. De Amerika mindig ilyen változások révén lett sikeres, és hasonló félelmek voltak a tömeges bevándorlás miatt a 19. század végén is. Országunk 50-60 évenként ilyen változásokon megy át, és akik vesztesnek érzik magukat, hajlamosak annak hangot is adni. Mivel Trump támogatói már távolról sem teszik ki az amerikai társadalom többségét, a jelölt vonzereje pedig – durva retorikája miatt – korlátozott, úgy gondolom, akár a Republikánus Párt jelöltjeként indul az ingatlanmágnás, akár független jelöltként, Hillary Clinton nyeri majd a választást novemberben. Ő viszont hajlamos lesz a progresszív politikát pártos módon erőltetni, ami komoly szavazói tömegekben kelt majd elégedetlenséget. Előfordulhat, hogy a republikánusok 2020-ra szembenéznek Amerika átalakulásával. És mondjuk egy mexikói hátterű üzletembert indítanak, aki megosztó témákat (mint például az abortusz) hanyagolva, a gazdaságra és az adókra összpontosító üzenetekkel leválthatja Clintont.

Jeremi Suri
Az austini Texasi Egyetem történészprofesszora, a globális ügyek tanszékének vezetője. Többszörös díjnyertes disszertációját a neves Yale Egyetemen védte meg 2001-ben, a nagyhatalmak közötti hatvanas évekbeli détente-ot elemző munkájával. Az 1968-as globális forradalmakról és az amerikai nemzetépítési stratégiákról szóló könyveit a kritika egyöntetűen üdvözölte, a Harvard Egyetem gondozásában megjelent „Henry Kissinger és az amerikai évszázad” című könyvét Kínában is kiadták. Jeremi Suri rendszeresen szerepel szakértőként a nagy lapokban, tévécsatornákon.

Rosta

V. Nagy Viktória

Találkozunk 2016-ban!

Hogyan cseréljünk diktátort?

Az Egyesült Államok egy repülőgép-hordozót, két rombolót, három cirkálót és több kísérő hajót is a koreai partok közelébe küldött, hogy jelezze: a „stratégiai türelem” időszaka véget ért. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Öngyilkosságok: növekedés a 30 éven aluliak körében

Az elmúlt tíz évben közel negyedével csökkent hazánkban az öngyilkosságok száma. Alleluja? Igen, csakhogy az utolsó három évben a 30 éven aluliak körében emelkedés tapasztalható. Miért? Válaszok a friss Heti Válaszban.

A franciák szeme láttára dőlt össze a politikai rendszer

Sem jobbközép, sem balközép jelölt nem jutott a francia elnökválasztás második fordulójába. A centrista Emmanuel Macron az esélyes a jobboldali radikális Marine Le Pennel szemben, ám nem tudni, milyen többséggel kormányoz majd. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Szent háború Soros ellen: ki mond igazat?

Itt az újabb front a Nyugattal vívott háborúban: a parlament elé került a civilszervezeteket szabályozó törvény. Az átlátható amerikai vagy az átlátszó orosz minta a példa? Minden kiderül a friss Heti Válaszból.

Hibaigazítás

Az újságosoknál holnaptól kapható friss számunkban interjút közlünk Király Miklóssal, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara tanszékvezető egyetemi tanárával.