Amerika visszainteget

Tíz pont Amerikáról

Amerika visszainteget XII.

/ 2016.04.23., szombat 08:06 /
Tíz pont Amerikáról

Szinte hihetetlen, milyen kíméletlenül repül az idő vasfoga, lassan véget ér két és fél hónapos amerikai utazásom. Azt persze nem merem állítani, hogy minden ízében megismertem Amerikát, de tíz hét tapasztalatainak összesűrítése tíz pontba talán egyfajta képet azért mégis ad.

Tizenkét államban jártam, sokezer kilométert utaztam, rengeteg emberrel találkoztam, s a látottakról blogposztokban, riportokban és Twitter-bejegyzésekben számoltam be. Íme egy szubjektív, önkényes és még csak véletlenül sem teljes összegzés arról, ami tetszett vagy ami nem.

  • Amerikai futball. Próbálkoztam, becsületszavamra, de nem tudtam megszeretni. Pedig közvetlenül februári kiérkezésemkor volt a Nagy Döntő, a Super Bowl, amelyet 112 millióan néztek a televízióban. Üzlet, szabályozott erőszak, stratégia, taktika, identitás, versenyszellem – az itteni futballban benne van sok minden, ami jellemző Amerikára. Az összes, általam meglátogatott egyetemi városban rendszeresen megtelnek az 50-60 ezres stadionok, sok diáknak meg mintha nem is lenne más ruhája, csak a helyi tigriseket, kakasokat, bulldogokat, farkasokat stb. népszerűsítő mackónadrág vagy pulóver. Az itteni futballal kapcsolatos tartózkodás a legtöbb amerikai szemében valamifajta gyanús európai elhajlás. Akárcsak az, hogy az öreg kontinensről származók nagy része (a turisták, de a régóta itt élők egyaránt) általában a mindenfajta üdítőhöz télen is bőven mért jég nélkül kéri az italát az éttermekben.
  • Autó. Nem tudom, ki mondta, de okos ember lehetett:  Amerikában száz kilométer nem sok, száz év ellenben nagyon is – Európában meg fordítva. Adott egy kontinensnyi ország, meg roppant mobil népesség, individualizmus, olcsó benzin és fejletlen tömegközlekedés. A végeredmény nem is lehet más, mint kétszer nyolc-tízsávos utak meg akkora autók, hogy a gallytörő rácsukat is csak ágaskodva érném el.  A szabálykövetésnek köszönhetően azonban az irdatlan forgalom is meglepően olajozott.
  • Fogas. Ha egyszer startup cégem lesz, mint minden valamirevaló embernek, egészen biztosan ruhaakasztókat meg fogasokat fogok gyártani az amerikai vendéglátóiparnak. Ezt akkor döntöttem el, amikor a sokadik egységben is kénytelen voltam magam mellé gyűrni a kabátomat, miközben igyekeztem valahogy elhelyezkedni a magas bárszéken. Az amerikaiak roppant praktikus emberek, mindenre találnak megoldást, ezért is volt furcsa a negligálás. Mintha valamifajta felesleges kifinomultságnak tekintenék a kabátok külön elhelyezését, akárcsak a kávé csészékben való szervírozását – a legexkluzívabb washingtoni kutatóintézetben is papírpohárban adták a feketét. Fiatal, dinamikus ország, amelynek még nem volt ideje ilyen apróságokkal babrálni, mondja a bennem lakó melankolikus és dekadens európai.
  • Fogyasztás. A két és fél hónap alatt megértettem, miért Amerika a világgazdaság egyik motorja, de azt is, miért innen indult a 2008-as válság. Az elképesztően szuggesztív reklámoktól a folyamatos árleszállításokon át a kuponokig és hitelkártya-ajánlatokig az Európában is jól ismert eszközökkel buzdítanak fogyasztásra, csak még hatékonyabban és még kevesebb gátlással. A legtöbb cég nem is tesz úgy, mintha a pandák megmentése vagy a világbéke lenne a fő célja, keményen a profitra megy. Ennek mondjuk az egyszeri fogyasztó csak örül: a gyilkos verseny miatt az élelmiszer-, benzin vagy ruhaárak nem egyszer alacsonyabbak a magyarországiaknál, a fizetések meg ugye... Mondjuk az okostelefonon keresztül felvehető lakáshitel a 2008-as tapasztalatok tükrében némileg könnyelműségnek tűnik, de hát a biznisz az bisznisz!
  • Hisztéria. Nincs jobb szó arra, ami számos egyetemi kampuszon folyik jelentős médiatámogatással. Diákok csoportjai valós és vélt sérelmekre hivatkozva fenyegető hangnemben követelőznek; az egyetemek vezetői pedig rettegnek a megbélyegzéstől és igyekeznek az áldozati szerepért versenyt futó csoportok kedvében járni – különben könnyen fajgyűlölőnek, elnyomónak, szexistának bélyegzik a jellemzően idősebb, fehér férfi intézményvezetőket. A hangnemtől, a stílustól meg az újabb diáknemzedék egy részének nárcizmusától még a józanabb liberális oktatók is irtóznak, de szólni csak kevesen mernek. Az egész helyzetet jól jellemzi, hogy az egyik közép-nyugati állam egyetemén tanár beszélgetőtársam lehalkította a hangját és becsukta az ajtót, amikor a kampuszt megrázó tiltakozásokról kérdeztem. (Amelyeken különben többek között azt követelték, hogy a dékán „szüntesse meg az egyetemen a rasszizmust” és „ítélje el Palesztina izraeli megszállását”.) A hisztéria átszivárgott a politikába is. Észak-Karolina állam például azért lett náci (Bruce Sprinsteen lemondta tervezett koncertjét, egyes cégek  pedig beruházásaikat fújták le), mert olyan szabályozást fogadott el, amely szerint a transzneműek csak a „születési nemüknek” megfelelő nyilvános mosdót használhatják. Azaz például a magát nőnek érző férfi nem mehet a női vécébe. Igen, jól olvasták.
    Úton valahol Amerikában. Harci elefántokat nem láttam!

    Úton valahol Amerikában. Harci elefántokat nem láttam!

  • Hit. Bár Amerikát szeretjük a hagyományos értékeket leromboló pogány birodalomnak tekinteni, az országban a vallásosság mai napig meghatározó; az amerikaiak 80 százaléka kereszténynek nevezi magát, és a vallásukat gyakorlók aránya messze meghaladja bármelyik európai országét. Alapvető morális kérdések mentén, mint amilyen az abortusz, megosztott az amerikai társadalom, és különösen a fiatalok között nő a vallástalanok száma. Ám Európától eltérően a kereszténység távolról sem csak egy szűk szubkultúra. Még a legliberálisabb egyetemi városokban sem tudtam úgy vasárnap protestáns istentiszteletre menni, hogy a templomok ne lettek volna zsúfolásig tele rengeteg fiatallal és családdal. Katolikus misékről nincsenek élményeim, a riporteri nyitottságnak is megvannak a maga korlátai!
  • Mosoly. Egészen amerikai utamig azt hittem, hogy mosolygó pincér csak Szent Jakab-kagylóval jóllakott gasztrobloggerek álmaiban létezik. Ám itt a szolgáltatószektorban (még a taxisok között is, döbbenet!), és a mindennapi életben is alap a kedvesség. Persze ez nyilván felszínes, a hogylét felől való érdeklődés meg mechanikus. Mégis sokkal kellemesebb így az élet, mint amikor egy bankfiókban vagy postahivatalban folyamatosan embertársaink kedélyállapotának hullámzásával vagyunk kénytelenek birkózni.
  • Munka. Amerika a keményen dolgozó kis- és nagyemberek hazája, ahol alapvetően mindenki a saját dolgával törődik, és igyekszik magából a legjobbat kihozni. Lehet, hogy az illető soha nem hallott az országomról, és nem fogjuk együtt megváltani a világot egy pofa sör mellett, de ha már az intéznivaló az irodájába, éttermébe, műhelyébe vetett, mindent megtesz, hogy a munkájával együttműködjön az adott probléma hatékony megoldásában. Kétségkívül kevésbé vibráló így az élet, mint egy meg nem nevezendő közép-európai országban, ahol az írók politizálnak, a politikusok focival foglalkoznak, az alkotmányjoghoz, az újságíráshoz és a holdkompok termodinamikai sajátosságaihoz pedig mindenki ért, de azért az amerikai modellnek is megvannak a maga előnyei.
  • Önkéntesség. Az egyik legimponálóbb amerikai jellegzetesség: a gyermeke osztályát ingyen és bérmentve röplabdára oktató családanyától a helyi történeti múzeumban önkénteskedő nyugdíjasig szinte mindenki dolgozik a közösségéért. A kultúraszervezést, a szociális ellátást, az ifjúsági munkát jelentős részben a különféle önkéntes egyesületek, alapítványok, egyházak végzik. Büszkék az önállóságukra, gyakran nem kérnek állami támogatást sem, sőt inkább gyanakvóak a szövetségi kormányzattal. Becsületbeli kérdés a jótékonyság és az önkéntes munka, állásinterjúkon például a munkáltató részéről gyakran majdnem ugyanannyit nyom a latban a közösségi áldozatvállalás (vagy annak a hiánya), mint az egyetemi végzettség – az előbbi ugyanis többet árul el a jellemről, mint a diploma.
  • Rend. Az egyik közhely Amerikáról, hogy a korlátlan szabadosság hazája, ahol mindenféle anyagtól bódult népek azt csinálnak, ami nekik jólesik – mondjuk egy szál mikiegér-álarcban, meztelenül rohangálnak az utcán vagy az ámbráscetek emberi jogaiért láncolják magukat tiltott helyekre. Persze ilyen is van, de az USA valójában az aprólékos használati utasítások, a KRESZ-táblákat külön felfestésekkel („EBBEN A SÁVBAN JOBBRA KELL FORDULNIA”) megerősítő utak és a tiszteletet parancsoló fellépésű rendőrök hazája. Mindenki – na jó, szinte mindenki – abból indul ki, hogy ő betartja a szabályokat és más is ezt teszi. Rejtélyes módon a rendszer működik!

Rosta

Sümegi Noémi

Találkozunk 2016-ban!

Különleges Arany-estek

Három fővárosi színház is különleges programot kínál az Arany-emlékévben: a Katona félmaratont rendez, a Radnóti Színarany, az Örkény Aranyozás címmel tart előadást.

„Habony szegény fiú volt akkoriban, néha nálunk aludt a kanapén”

Ötven évet kellett várnia, mire filmet készíthetett az egykor a szovjet katonák által elkövetett nemi erőszakokról. Mészáros Márta rendező a héten mozikba kerülő Aurora Borealis – Északi fény történelmi hátteréről és rendkívül különös keletkezéséről. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Kezdhetünk búcsúzni több jól ismert légitársaságtól

Nem kis részben a dolgozók kifacsarásán alapuló humánpolitika okozta a Ryanair botrányos járattörlési hullámát, de a vállalat némi fizetésemeléssel kezelheti a belső feszültségeket. Közben kezdhetünk búcsúzni több jól ismert légitársaságtól is. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Mi történt az EAST ’56-os dalával?

Rosszulesett a zenekarnak, hogy az ’56-os forradalom tavalyi évfordulóján nem az EAST legendás dalát és klipjét vették elő, de megértik. Móczán Péter basszusgitárost, az együttes alapítóját, vezetőjét az október 23-i életműkoncertjük előtt kérdeztük. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

A halál völgyében: miért bukik el tízből kilenc startup?

Divatba jöttek a startupok Magyarországon, de tízből kilenc induló vállalkozás elbukik, és lassan nő a sikersztorik száma. Ezen változtatna a Telenor gyorsítóprogramja, melynek két mentorától kérdeztük, mik a leggyakoribb buktatók.

Fekete György utódja: „Ide ne hozzon senki pártpolitikát!”

Karmester vagyok, és az is maradok, nem lettem politikus attól, hogy MMA-elnöknek választottak – mondja Vashegyi György, aki november elejétől három évig vezeti a köztestületet. Az új elnökkel minőségről, ízlésdiktatúráról és az együttműködés hiányáról is beszélgettünk a friss Heti Válaszban.