Amerika visszainteget

Vonattal a Vadnyugaton át

Amerika visszainteget IX.

/ 2016.03.29., kedd 07:19 /
Vonattal a Vadnyugaton át

Amikor reggel nyolc óra körül begördült a Zephyr nevű vonat a denveri vasútállomásra, elégedetten állapítottam meg: az emeletes kocsikon jó magasan vannak az ablakok, könnyű lesz a tüzet viszonozni, ha útközben banditák vagy indiánok támadják meg a szerelvényt.

Még azon is eltöprengtem a felszállás előtt, vajon milyen lehet a bölényhús. Abban ugyanis biztos voltam, az étkezőkocsiban szervírozzák majd az elütött állatokból készített sztéket.

Kölyökkorom rajongott vadnyugatos regényeinek motívumai persze nem keltek életre. Hiába is adtak volna nekem gyorstüzelő Winchestert, elsütni sem tudtam volna. A bölényeket meg már rég kiírtották a végtelen amerikai pusztákról, csordáik ma csak szigorúan védett rezervátumokban bóklásznak.

Mégis, az az 1400 mérföld (több mint 2200 kilométer), amit a Colorado állambeli Denver és a kaliforniai Emeryville között – egy Salt Lake City-i megszakítással – az Amtrak vasúttársaság Zephyr vonatán utaztam, visszaidézett valamit a gyerekkori képzelgésekből. A kaland azonban nemcsak nosztalgiázásra volt alkalmas, Amerikát is segített jobban megérteni. A Zephyr ugyanis mindennap  elindul Chicagóból, hogy

  • Illinois,
  • Iowa,
  • Nebraska,
  • Colorado,
  • Utah,
  • Nevada államokat

átszelve, összesen 2400 mérföld  (több mint 3800 kilométer) után végül San Francisco egyik elővárosában fújtasson egy utolsót. Kietlen kősivatagokon, végeláthatatlan kukoricamezőkön, szűk szurdokokon halad át a vonat, szívósan törve Keletről Nyugat felé. Azon az útvonalon, amelyen egykor vadászok, aranyásók, vallási révületben új földi Jeruzsálemet kereső telepesek, marhacsordákat terelő  cowboyok és indiánokat üldöző kékkabátos lovasok jártak.

A sok-sok órás zötykölődés kézzelfoghatóvá teszi Amerika egyik jellegzetességét, amit a térképet nézegetve mindig tudomásul vesz az ember, de aztán a terepen mégis újra és újra elámul. Szinte beláthatatlanok a távolságok: míg Európában a táj egy-két óra alatt megváltozik, itt gyakran fél napokat ugyanolyan környezetben utazunk. Így jobban érthető az is, miért terül szét olyan alaktalanul a legtöbb amerikai nagyváros, hiszen egész egyszerűen még mindig bőven van hely az országban.

Salt Lake Cityből Emeryvillből tartva szórakozásból minden élőlényt és települést feljegyeztem, amit Nevada állam egy Budapest-Győr távolságnak megfelelő szakaszán (120 kilométer) láttam. Nos, nem kellett füzeteket teleírnom, összesen három, legfeljebb tanyacsoportnak nevezhető település-félét, két, szabadban legelésző marhacsordát és négy riadt őzet figyeltem meg. Embert pedig mindössze egyet láttam a semmi közepén, egy vasúti átjárónál. Egy depressziós kelet-európai filmrendező alighanem háromórás etűdöt is rendezhetett volna a jelenetből, ahogy emberünk fekete pick-up kisteherautójának támaszkodva figyelte az elrobogó vonatot.

Panoráma-kocsi a Zephyren

A tágasság megtapasztalása mellett a hosszú vonatút az amerikai társadalom rétegzettségébe is bepillantást engedett. Két teljesen különböző csoport utazik ugyanis a Zephyr-en.

  • A még amerikai viszonylatban is drága hálókocsis részre élményt kereső középosztálybeliek, tehetős nyugdíjasok váltanak jegyet,
  • míg a jóval olcsóbb, ám kényelmetlenebb ülőhelyekre azok, akiknek nincs autója és a repülőjegyet sem engedhetik meg maguknak.

Utóbbi szakaszon hippicsaládokkal, rokkantakkal,  szegény és idős emberekkel utaztam együtt. Ők a vonat egyik társasági központjának számító, meleg ételeket kínáló étkezőkocsiban sem tűntek fel, legfeljebb a snack bárban vásároltak valami ropogtatnivalót vagy üdítőt.

A rövid megállásoknál az ülőhelyes részről sokan szálltak le dohányozni, ami az amerikai középosztály több évtizedes, egészséges életmódra való dresszírozása után szintén javarészt a kevésbé tehetősek szenvedélye maradt. Osztályharcos tanulság nincs; a panoráma-kocsiban mindenki a lehető legnagyobb egyetértésben csodálta az út természeti szépségeit.

Magyarországot ismerőkkel pedig még itt is találkozhat az ember. Az egyik ebédnél az étkezőkocsiban egy nyugdíjas házaspár, Bill és Jenny volt a két asztalpartnerem, akik a keleti Virgina államból kerekedtek fel egy kis vonatozásra. Lelkesen dícsérték Budapestet, így hát miközben a vonat a szűk coloradói szurdokokban kanyargott, el kellett mesélnem, fővárosunk vajon még mindig olyan csodálatos , mint az ő négy évvel ezelőtti látogatásuk idején volt.

Szívesen büszkélkedtem, mi tagadás.

Rosta

Vörös Szabolcs

Találkozunk 2016-ban!

Pokoli tűz Oaklandban

San Francisco és az Öböl-környéke gyászol, és azt kérdezi, hogy hány embernek kell ahhoz meghalnia, hogy a térség nagy problémáival érdemben foglalkozzanak.

Csúnyán kikapott az olasz kormányfő

Nagy többséggel elutasították az olasz szavazók a kormányfő által javasolt alkotmányos reformterveket a vasárnapi népszavazáson, a kudarc nyomán Matteo Renzi hétfő éjjel bejelentette lemondását.

„Odafurakodnak, de Kocsis Zoltán tüze fogja elégetni őket”

Kocsis Zoltánt üstökösnek nevezi, és bizalmas barátja volt. Rácz Zoltánt, az Amadinda együttes tagját a Presser Gáborral közös szilveszteri bulikról és a kortárs zenéről kérdeztük, de közben üzent a kritikusoknak is. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Kiszámoltuk: ezért nem jó ötlet az óraátállítás eltörlése

Elsőre gumicsontnak gondolnánk, pedig több mint egy évszázada világszerte politikai csaták tárgya a nyári időszámítás. Hány világos téli reggelt áldoznánk fel a kevésbé sötét estékért a parlament elé kerülő javaslat szerint? A friss Heti Válaszból kiderül.

Gyurcsány Ferenc már diadalmas visszatérésről álmodik (2022-ben)

Az előző ciklus felénél a baloldal erősen bízott abban, hogy a Fideszt leválthatja 2014-ben. Most az önbizalom megcsappant, és az innováció is hiánycikk. Gyurcsány Ferenc viszont 2022-es diadalmas visszatérésről álmodik. Minden, amit a magyar baloldalról tudni érdemes – a csütörtöki Heti Válaszban.