valasz.hu/eletmod/uj-szures-johet-a-mehnyakrak-kimutatasara-110993

http://valasz.hu/eletmod/uj-szures-johet-a-mehnyakrak-kimutatasara-110993

Homoszexualitás és elfojtás

/ 2001.09.07., péntek 07:39 /

Az Óbudai-szigeten megtartott ifjúsági fesztiválon a "melegek iránti toleranciát" népszerűsítő sátor felállítása körül vihar tört ki. Várható volt, hogy előbb-utóbb nyilvánosan is beszélni kezdünk erről a kérdésről, mely világszerte nagy érdeklődést kelt és megosztja a közvéleményt.

A témáról megszólaltak önkormányzati és országgyűlési képviselők, ideológusok, szépírók és publicisták, továbbá számos "médiaszemélyiség" - ám szakértők nem nyilvánítottak véleményt. Ezért kértünk meg két neves szakembert, foglalják össze ebbéli nézeteiket.

Veér András pszichiáter, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgatója:

Fotó: Lenyó László
Veér András pszichiáter

A homoszexualitást nem tartom devianciának vagy beteges jelenségnek. Kialakulásának oka "genetikus variáció", alakulásában a környezeti hatásnak viszonylag elhanyagolható a szerepe. Egy közelmúltban megjelent tudományos publikáció egyértelműen megjelöli azt a kromoszómát, mely felelős a homoszexualitás kialakulásáért. Nem véletlen, hogy a betegségek nemzetközi osztályozásából már évtizedekkel ezelőtt törölték.

Biztos ebben? Úgy tudom, az eddigi genetikai vizsgálatok alapján nem gyűlt össze annyi, statisztikailag is értékelhető adat, amiből le lehet vonni ezt a következtetést. Ugyanezzel a kromoszómaváltozattal élnek heteroszexuális emberek is.

Nem vagyok genetikus, nem vitatkozom. Határozott meggyőződésem azonban, hogy a saját nem iránti szexuális vonzalom nem tanítható, nem a környezet hatására alakul ki, hanem a pszichoszexuális fejlődés során magától ütközik ki. A meghatározóan homoszexuális irányultságot meg kell különböztetni a biszexualitástól. Ismeretes, hogy börtönökben vagy tengerjáró hajókon a matrózok körében előfordul, hogy az emberek a szexuális hiányérzetüket a saját nemük irányában vezetik le. Ugyanők kiszabadulva, illetve partot érve minden további nélkül visszatérnek a másik nemhez, vagyis a környezet hatása ezekben az esetekben sem meghatározó. A homoszexuálisok jogos törekvése, hogy változtassanak az irántuk megnyilvánuló előítéleteken. Felfogásom szerint tarthatatlan például, hogy egyes politikai pártok is szítják a gyűlöletet a melegek ellen, és hivatalosan is homofób nézeteket vallanak. Ilyen például a MIÉP, mely kiköti, hogy képviselő-jelöltjei között nem lehet homoszexuális irányultságú. Ez nem más, mint nyílt diszkrimináció.

Úgy véli, hogy a multikulturalizmusba a homoszexuális kultúra is beilleszthető?

Ha a nemi irányultság olyan öröklött tulajdonság, mint a balkezesség, teljesen természetes, hogy a homoszexuálisok küzdenek a jogaikért, és akár kulturálisan is megnyilvánulnak. Felfogásom szerint a homoszexuálisokat ugyanolyan jogok illetik meg, mint a heterókat, vagyis hogy legálisan örökölhessenek egymástól, gyermekeket fogadhassanak örökbe, s töröljék el a magyar büntető törvénykönyv negatív diszkriminációt tükröző passzusait is. Gondoljuk csak meg, a zöldmozgalmak is külön kultúrát teremtettek, melyet ma már a közvélemény teljes mértékben elfogad. Mint hívő katolikus, teljes mértékben egyetértek a homoszexuálisok politikai jogaiért folytatott küzdelemmel. Azért mentem el a melegszervezetekkel tüntetni az óbudai Fő térre a polgármester ellen, mert amikor a Pepsi-szigettel kapcsolatos botrány kitört, olyan röplapokat olvastam és olyan rádióhíreket hallottam, hogy a két koalíciós párt helyi szervezetei a homoszexualitást betegségnek minősítik, "testi és pszichikai fertőzést" emlegetnek, melytől meg kívánják óvni a fiatalokat.

Érdekes, hogy a katolikus egyházra hivatkozik. Tudomásom szerint mind a három egyistenhit, a judaizmus, a kereszténység és az iszlám is elutasító a homoszexualitással szemben.

Jobboldali publicisták előszeretettel hivatkoznak Szent Pál leveleinek azokra a kitételeire, melyek "istentelen romlottságnak" bélyegzik a homoszexualitást. Csakhogy azóta közel kétezer év telt el, és időközben a Vatikán is felülvizsgálta álláspontját. II. János Pál néhány éve deklarálta, hogy a homoszexuálisokat is testvérének tekinti. Egy másik állásfoglalásában ugyanezt állította az elmebetegekkel kapcsolatosan is.

Úgy tudom, hogy bár a katolikus egyház valóban nem sújtja már átokkal a homoszexualitást, de továbbra is elítéli. Ezért foglalt állást II. János Pál is a melegek 1999-es római felvonulása ellen, sőt a Vatikán heves bírálattal fogadta az Európai Parlamentnek azt a határozatát is, mely az azonos neműek polgári házasságának elfogadására buzdít.

Javaslom, hogy nézzen utána a pápa állásfoglalásának, melyet a Psychiatria Hungarica külön tanulmányban ismertetett. Úgy vélem egyébként, hogy a homoszexuálisok iránti gyűlölet, a homofóbia mélyén elfojtott szorongás lappang, az emberek jelentős része a saját homoerotikus késztetéseit leplezi a melegeket sújtó megvetéssel és agresszióval, a saját látens homoszexualitásuktól rettennek meg, ezt vetítik ki a külvilágba.

A Psychiatria Hungarica 1995 óta megjelent számaiban nem találtam meg a homoszexuálisok és a katolikus egyház viszonyával foglalkozó tanulmányt vagy cikket, melyre Veér András hivatkozott. Ezért idézem dr. Josef Seifert katolikus filozófust. A liechtensteini egyetem rektorának tanulmánya Egyház és homoszexualitás címmel a Magyar Szemle 1993. évi 4. számában jelent meg.

"Mivelhogy az egyház felfogása szerint a szentségi házasság egyértelműen a heteroszexuális kapcsolatokra szorítkozik, az egyháznak már csak ezért is minden homoszexuális cselekedetet bűnösnek kell tekintenie. Az isteni és szentségi szankció szükségességének alapján, melyet a szexuális együvé levés megkövetel, lemondást kell gyakorolni mindenütt, ahol nem áll fenn az isteni szentségi szankció, vagy erkölcsileg lehetetlen, mint például a házasságon kívüli szerelmi kapcsolatokban vagy a homoszexuális viszonyban...

A fent ismertetett okokból azonban a homoszexuális cselekedet természeténél fogva, önmagában rossz. Ez nem jelenti azt, mintha nem akarnók megérteni a homoszexuális személyt és problémáját. Az ember és a homoszexualitás tragikumának megértése távolról sem jelenti a homoszexuális cselekedet bűnös voltának helyeslését."

Buda Béla pszichiáter, a Károli Gáspár Református Egyetem kommunikációs tanszékének vezetője, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet tudományos igazgatója:

Fotó: Hortolányi Anikó
Buda Béla pszichiáter

A homoszexualitásról sokféle összefüggésben és szempontból írtak már a pszichológusok, tény azonban, hogy eddig a téma nem került be nálunk a társadalmi diskurzusba. Ebből következően elmosódottak az álláspontok, a szakemberek is különféle, tudományosan megalapozatlan érvrendszerekre hivatkoznak. Ilyen például a biológiai-örökletes teória, mely a legkevésbé sem nevezhető újnak, ugyanis a német Magnus Hirschfeld dolgozta ki, aki Hitler hatalomra jutásáig a berlini Szexológiai Intézet igazgatója, s maga is homoszexuális volt. Az ő megközelítését folytatta F. J. Kallmann, aki immár az új, ma rendkívüli tekintélynek örvendő tudomány, a genetika eredményeit is igyekezett felhasználni, s néhány tucat ikerpár szexuális irányultságának vizsgálatából vont le következtetéseket. Ezekkel a kutatásokkal az a baj, hogy a jelenség értelmezése körül nincsen konszenzus, azaz a felmérések nem különböztetik meg a kizárólagosan homoszexuális irányultságú embereket a biszexuálisoktól, akiknek az életében volt egy olyan periódus, amikor a saját nemük iránt vonzódtak.

Egyetért a balkezesség-teóriával?

Ez valójában nem más, mint egy önálló életre kelt hasonlat, melynek, ha elfogadnánk, radikális következményei lennének. Hollandiában felmerült, hogy a homoszexuálisok tanácsadó intézetet állítanának fel, mely a gyerekek vizsgálatával állapítaná meg, milyenek, s őket ezentúl a vélelmezett nemi irányultságuknak megfelelően nevelnék. De ezt az elképzelést még a toleráns holland társadalom is elutasította. Vagyis morálisan még ott sem közömbös, hogy egy pár homó vagy heteró.

A homoszexuálisokkal szemben sűrűn hangoztatott vád a promiszkuitás, vagyis hogy túl gyakran váltogatják a partnereiket, s ez hozzájárult az AIDS elterjedéséhez.

Ez is olyan előítélet, amit a tapasztalati tények nem támasztanak alá. Először is nem rendelkezünk pontos adatokkal a különböző életkorú heteroszexuálisok promiszkuitásáról, tehát nincs mihez viszonyítani. Másrészt tény, hogy az utóbbi időben, éppen az AIDS-től való félelem miatt, megerősödött a homoszexuális párok monogámiája, s ez keltette életre azt az igényt, hogy törvényesen elismert, sőt az egyház által megáldott házasságot is köthessenek. Ma Kaliforniában 500 ezernél is több homoszexuális pár él együtt, már vagy húsz éve.

Mit tudunk a hazai homoszexuálisokról, azonkívül, hogy néhány éve nyaranta felvonulnak Budapesten, és néhány képviselőjük a Pepsi-sziget eseményei kapcsán tüntetett az óbudai polgármester ellen?

Valójában nagyon keveset. Magyarországon, ellentétben például Csehországgal, nincs központi intézmény a szexuális jelenségek kutatására. Bár két klinikán is folyik szexológiai rendelés, a közvélemény rosszul tájékozott, az emberek tele vannak előítéletekkel. Ezek hatására a homoszexuálisok is inkább a rejtőzködő életmódot választják, s a "meleg büszkeség napi" felvonulások is csak kevés embert képesek mozgósítani. S bár van néhány fiatal aktivista, aki a nyilvánosság előtt vállalja a "másságát", a nevesebb, a közéletben ismert személyek még óvakodnak ettől.

Perverziónak lehet-e nevezni a homoszexualitást?

Semmiképpen sem hasonlítható például a pedofíliához, melynek személyiségtorzító hatása van, ugyanúgy, mint a többi perverziónak, melyek közül jó néhánynak a megítélése az utóbbi időben látványosan megváltozott. Egyébként a kutatások során még az sem dőlt el, hogy milyen hatással van a gyermekek pszichoszexuális fejlődésére, ha felnőttek molesztálják őket. Csak azt tudjuk, hogy a szexuális inzultusoknak kitett, megzavart fejlődésű gyermekek között gyakoribb a szadizmus. A szexualitás megítélésében mindig erőteljesen jelen voltak a morális szempontok, melyek képviseletére mindenekelőtt az egyházak tartanak igényt. Ezen túl a szociológiának, a pszichológiának és a pedagógiának is megvan a maga nézetrendszere a kérdésről. Az eltérő felfogásokat oldott légkörben, demokratikus diskurzus keretében kellene ütköztetni.

Úgy tűnik, a magyar közvélemény egyelőre élesen ellenzi, hogy leszállítsák a homoszexuális aktus "beleegyezési korhatárát" tizennégy évre, és elveti azt is, hogy a meleg párok gyermekeket fogadjanak örökbe.

A korhatárral a heteroszexuális aktusok terén is bajok vannak, hiszen a törvények a szakemberek véleményét tükrözik, és sok esetben függetlenek attól, mi történik a valóságban. Ami pedig a melegek örökbefogadási jogát illeti, tapasztalati tény, hogy az így felnevelt gyermekek körülbelül ugyanolyan arányban lesznek homo- és heteroszexuálisok. A "melegség" kialakulásáról csak annyit tudunk biztosan, hogy általában a heteroszexuális fejlődésükben gátolt emberek éreznek késztetést arra, hogy a saját nemük felé forduljanak. S amikor ezt tudatosítják önmagukban, általában éles konfliktusba kerülnek a környezetükkel, gyakran éreznek késztetést az öngyilkosságra. Sajnos Magyarországon nincs pontos felmérés arról, mennyi lehet a homoszexuális. Számukat a szexuálisan aktív népesség kettőtől tíz százalékára becsülik. Nálunk soha nem készült reprezentatív felmérés a szexuális szokásokról, olyan, mint az Egyesült Államokban a "Kinsey-jelentés". Addig, amíg itthon a szexológia tudománya gyerekcipőben jár, nehéz elmélkedni a teendőkről.

Mit lehetne tenni azért, hogy egy gyerek ne legyen homoszexuális?

A homoszexuális aktivisták szerint ezt a célt nem szabad így megfogalmazni, mert diszkriminatív jellegű. Nekem erről más a felfogásom, s azt vallom, amit a liberális nevelők: úgy kell nevelni a gyermekeket, hogy ne fojtsák el természetes nemiségüket. Jókor kell őket felvilágosítani, s elő kell segíteni, hogy a másik nem tagjaival még idejében kapcsolatba kerüljenek. Tudatában vagyok azonban annak, hogy nálunk a prüdéria hadállásai még igen erősek, s azok, akik élesen elutasítják a homoszexualitást, a heteroszexualitást is tűzzel-vassal korlátozni szeretnék. Márpedig a kettő együtt nem megy.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Alakul a Budapest–Tel-Aviv-tengely – kulcsszerepben Finkelstein

Hasonlóan gondolkodik az izraeli és a magyar kormány Soros Györgyről és a migrációról. De Benjamin Netanjahu budapesti útja azt is jelzi: a zsidó állam nyit az őt a nyugatiakkal ellentétben alig kritizáló visegrádiak felé. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Schiffer András: „Így nem lesz itt kormányváltás”

Az ellenzék újra matekozik ahelyett, hogy az országgal foglalkozna, és versenyt üvölt Orbán ellen, akinek pedig igenis jól működött a szimata migrációügyben – ismeri el Schiffer András. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.