Magyar iskolákban, óvodákban is fertőz: Már ezernél is többen betegek

/ 2014.10.06., hétfő 20:08 /
Magyar iskolákban, óvodákban is fertőz: Már ezernél is többen betegek

Magyarországon jelentősen megemelkedett a hepatitis A fertőzöttek száma. Pár évvel ezelőtt az egész országban nem volt annyi beteg, mint amennyi az idén szeptember végéig csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – mondta el a Válasz.hu megkeresésére Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának főosztályvezetője.

Jelenleg az országban ezernél is több embernél igazolták a hepatis A megbetegedést. Ezt a helyzetet komolyan kell venni – mondta Dr. Ócsai Lajos, mert a fertőzés rendkívül könnyen terjed a rossz szociális körülmények között élők körében, azokon a településeken, ahol esetleg nem megfelelőek a higiéniás körülmények, nincsen csatornarendszer kiépítve. Hazánkban a legtöbb beteg Hajdú-Bihar, Borosod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár megyében él.

A vírus különösen gyorsan fertőz zárt közösségekben. Sajnos az elmúlt időszakban két Borsod megyei településen is igazolták a vírusfertőzést óvodában és iskolában. Az egyik település Köröm, a másik Bükkaranyos. Itt a megfelelő óvintézkedéseket is megtették, és a fertőtlenítés mellett a védőoltást is beadták a fertőzöttek családtagjainak is. A vírus egyik sajátságossága, hogy minél fiatalabb egyén fertőződik meg, annál nagyobb a valószínűsége, hogy szinte tünetmenetesen átesik a betegségen. Nagyjából 10 gyerekből egynél alakul ki a betegség. Az idősebb generációk azonban nagyobb veszélynek vannak kitéve.

A mostani járvány lecsengése sajnos évek múlva várható – mondta Dr. Ócsai Lajos. A hepatits A vírus ellen van védőoltás. Két fajta is létezik, az egyik az aktív, amelyből kettőt kell beadni az embereknek, de egy életre szóló védelmet biztosít. A másik a passzív oltás, ebből egyet adnak és nagyjából 3 hónapig véd. Ez utóbbit általában a járvánnyal sújtott területeken élőknek adják be a további megbetegedések gyors megakadályozása érdekében.

Ahogyan ezt korábban a Válasz.hu is megírta, hazánkat még májusban az Egészségügyi Világszervezet visszaminősítette a hepatits A vírussal alacsonyan fertőzött országból közepesen fertőzötté.

A hepatitis A vírus a fertőzött ember székletével a környezetbe kerül, ahol nagyon sokáig életképes marad. Majd szennyezett étel, ital, kéz közvetítésével más emberekre is átterjed. A lappangási idő átlagosan négy hét. Ezután jelentkeznek a bevezető tünetek: fáradtság, levertség, rossz közérzet, étvágytalanság, hányinger, hányás, a szag- és ízérzékelés megváltozása, fogyás, hőemelkedés, ízületi fájdalom, kiütés, jobb bordaív alatti fájdalom. A sárgaság kezdetekor a bevezető tünetek elmúlnak, a beteg közérzete javul, de a bőr és a szem fehérjéje sárga színűvé válik. Ebben a stádiumban viszketés is jelentkezhet és a máj is megnagyobbodik. Fiatal felnőtteknél a sárgaság időszaka 1-4 hét alatt elmúlik, időseknél hónapokig tarthat – olvasható a webbeteg.hu oldalon.

Többféle hepatitis vírus létezik, a leggyakrabban előforduló az előbb említett hepatitis A mellett a hepatitis B, valamint a hepatitis C. Az egyes hepatitis vírusok terjedésének módja és az általuk okozott betegségek és azok szövődményei is eltérőek.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.