Amit ma megtehetek, ráér holnap is?

A halogatás pszichológiájáról

/ 2017.02.22., szerda 17:46 /

„Ej, ráérünk arra még!” – hangzanak az ismerős sorok. Petőfi tette a halogatás nagymesterét, Pató Pált halhatatlan irodalmi figurává. A vers mosolyt csal arcunkra, pedig a halogatás problémája még ma is sokakat érint.

Képzeljük el, hogy hétfő van, és péntekre prezentációt kell készítenünk. Szerdáig húzzuk-halasztjuk a munkát, hátha valami csoda folytán elmarad a konferencia. Majd csütörtökön az egész napot és a fél éjszakát az anyag összerakásával töltjük, és szidjuk magunkat, amiért nem kezdtünk hozzá időben. Ugye, ismerős a helyzet?

Halogatás művészi szinten

Márton-Koczó Ildikó executive coach, tréner számtalan halogató ügyféllel találkozott már pályafutása során. Azt mondja, bár mindenkinek saját eszköztára van a halogatásra, mégis minden kliense egyetért abban, hogy halogatni nem jó.

– A halogatás ambivalens érzést kelt bennünk: tudjuk, hogy el kell végeznünk egy feladatot, de közben igyekszünk mindent elkövetni, hogy elkerüljük a tennivalót. Amit érzünk, egyszerre vágy és menekülés, önvád és felmentés – jellemezte a kettősséget.

Mindannyian ismerünk embereket, akik a halogatást szinte már művészi fokon űzik, és tökélyre fejlesztetten alkalmazzák, bár ez szorongást és belső feszültséget kelt bennük. De akkor miért halogatnak mégis?

Halogatunk, mert lehet

A halogatás nem a modern kor találmánya, hanem egyfajta evolúciós örökség. Korábban a túlélés záloga volt, hiszen egykoron az emberiségnek sok veszéllyel kellett szembenéznie, erősen korlátozott erőforrások mellett. Néha épp az volt a legjobb megoldás, ha a lehető legtovább kitolták a fenyegető helyzeteket, akár élelemszerzésről, akár területvédelmezésről volt szó. Bár ezek az idők elmúltak, a halogatásra való hajlam megmaradt.

Márton-Koczó Ildikó szerint, amíg korábban a szükségleteink, az ösztöneink vezettek minket ehhez a viselkedésmódhoz, manapság inkább szellemi síkon mozog a halogatás:

– Ma nagyon sokszor szellemi célokért küzdünk, olyanokért, amelyek csak közvetve kapcsolódnak az ösztöneinkhez, a szükségleteinkhez. A munkahelyünkön sem vagyunk mindig motiváltak a feladatok azonnali elvégzésében, főleg azért, mert ránk van bízva, hogyan gazdálkodunk az időnkkel. Ráadásul, ha komolyabb felelősségre vonás nélkül csúszhatunk a munka leadásával, általában élünk is a lehetőséggel.

Segít az önismeret

Az esetek többségében pontosan tudjuk, hogy az adott feladatot néhány óra alatt meg lehetne csinálni, miként azt is, hogy utána mennyire megkönnyebbülünk, de valamilyen rejtélyes okból mégsem tudunk nekikezdeni. A szakember szerint ha gátol és frusztrál minket, hogy halogatók vagyunk, kezdjük önismereti munkával, és keressük meg magunkban a halogatás valódi okát (lásd keretes írásunkat), majd gondoljuk végig, hogyan tudnánk megoldást találni rá.

Adjunk vagy kérjünk határidőt, amelyet tartsunk tiszteletben. Ha a határidő irracionális, indokoljuk meg, hogy miért az, érveljünk a feladat sikere érdekében, ne hagyjuk, hogy olyan időnyomás alá kerüljünk, amely megfojt minket. Az általunk vállalt dátumhoz viszont tartsuk magunkat, hogy a belénk vetett bizalom ne sérüljön.

A legjobb trükkök

Márton-Koczó Ildikó több ötlettel is szolgál arra, mit tehetünk, ha elkezdjük halogatni a ránk váró feladatot:

– Amennyiben úgy érezzük, hogy nem vagyunk elég motiváltak elvégezni a tennivalónkat, vagy igényeljük a folyamatos visszajelzést, kérjük meg a környezetünket, hogy biztasson minket. A dicsérő szavak mellett legyünk nyitottak az építő kritikára is. Keressük meg, miért éri meg eredményesen elvégezni egy-egy feladatot. Az összetettebbek kisebb egységekre bontása is hasznos megoldás lehet, ugyanis így könnyebb a kivitelezés. A feladatrészek teljesítése sikerélményt ad, így végig motiváltak maradhatunk. A kisebb egységben igyekezzük meglátni, megérteni az elintéznivaló hasznát, hogy a feladat elvégzése miként kapcsolódik valami más, nagyobb célhoz. Gondoljuk végig azt is, milyen probléma származik a halogatásból. Ha ez sem segít, akkor idézzük fel, hogy voltunk-e már hasonló helyzetben, amikor nem volt kedvünk vagy akaraterőnk egy tennivalóhoz. Milyen volt, amikor legyőztük önmagunkat és sikeresen elvégeztük a munkát? Mit gondoltunk magunkról? Most milyen pozitív visszajelzést adnánk a korábbi sikerünkért? Ha egyszer sikerült leküzdenünk a halogató énünket, most hogyan tudjuk rávenni magunkat?

* * *

A halogatás okai

A halogatás elkerülésének egyik legjobb módja, ha feltérképezzük , mi áll a hátterében, így könnyebb tennünk ellene. Gondoljuk végig, mi játszódik le bennünk.

Közöny: Egyáltalán nem érdekel a feladat!
Prioritás kérdése: Biztosan most kell megcsinálni?
Bevonódás hiánya: Miért nekem kell megcsinálnom?
Felelősség hiánya: Hátha megcsinálja más.
Elköteleződés hiánya: Na, és mi van, ha nem végzem el?
Kevés információ: Pontosan mi is a feladat?
Készséghiány: Fogalmam sincs, hogyan kell megcsinálni.
Háttérinformáció hiánya: Miért szükséges elvégezni?
Hiányzó kezdő lépés: Egyáltalán hogyan kezdjek hozzá?
Önbizalomhiány: Úgysem tudom jól megcsinálni!
Maximalizmus: Mi lesz, ha nem tudom elég jól megcsinálni?
Félelem a visszajelzésektől: Biztos, hogy kritizálni fogják a végeredményt!
Időnyomás: Ha már elkészültem volna, az is késő lenne!
Túlvállalás: Összenyom a sok munka!
Lustaság: Ej, ráérünk arra még!

Rosta

Bódis András

Találkozunk 2016-ban!