Egyedülálló feladat

A „láthatatlanok” szószólója

/ 2017.01.26., csütörtök 15:34 /

Amikor Nagy Anna néhány évvel ezelőtt a karrier, a kormányszóvivőség helyett a családot választotta, döntésében az is közrejátszott, hogy egyedül nevelte a fiát. Ugyancsak ez indította az egyszülős családok ügyét felkaroló Egyedülálló Szülők Klubja alapítvány létrehozására.

– Ha boldog házasságban éltél volna, akkor is elindul ez az alapítvány?

– Persze hogy nem. Az ember azzal tud mélyen és igazán, kitartóan és rendületlenül foglalkozni, aminek ő maga is érzi a milyenségét, a nehézségét, érzi benne a lehetőségeket, és megérti, amikor valaki úgy gondolja, hogy ebből a helyzetből soha nem fog tudni kitörni.

– Mi volt benne a legnehezebb?

– Sok minden. Nem véletlenül kétemberes feladat a gyereknevelés és a gyerekek felnevelése. Megvan mindenkinek a maga szerepe, és nagyon fontos mindkettő egy gyerek életében. És ha egyedül vagyok ott, ahol ketten kellene lennünk, nem kétszeresen, hanem többszörösen nehéz a lelki és a praktikus részét is végigcsinálni, végigélni.

– Más az egyedülálló apa, mint az egyedülálló anya?

– Nagyon. Van egy találó megfogalmazás: egy egyedülálló apa mögött mindig katasztrófát sejtenek az emberek, míg egy egyedülálló anya mögött balesetet, és csak legyintenek rá. Egy apa esetében hajlamosabbak azt mondani, hogy segítsünk, mert most nehéz neki. A kislányunk osztályában egy család elvesztette az anyukáját, és a közösség azonnal összezárt. Az első hónapokban Excel-táblába volt foglalva, hogy ki főz és visz nekik ebédet. Ha ugyanebben az osztályban egy anyuka elvált volna, senkinek eszébe nem jut, hogy csináljunk egy Excel-táblát, hogy kicseréljük a villanykörtét vagy megjavítsuk neki a zárat. Majd megoldja.

– Az érintettek könnyen kérnek segítséget?

– Éppen az az egyik legnagyobb nehézség, hogy nem kérnek. Ezért fontos, hogy van egy olyan alapítvány, ahol mindenki azonos helyzetben van, így ki lehet és el lehet mondani mindent, mert megértik. Ugyanis még mindig stigma gyereket egyedül nevelni.

– Hány embert érint ez?

– Nagyon sokat. Az egyszülős családok száma 300-350 ezer körül van, ami mintegy félmillió gyereket jelent. De az érintettség ennél sokkal szélesebb. Hiszen válás esetén érintett a nem gyerekkel élő szülő, érintettek a nagyszülők, mivel az ő életüket is nagyban befolyásolja, ha egyedül marad a gyerekük a saját gyerekeivel, és talán nincs is olyan ebben az országban, aki akár csak baráti viszonyban is nem kötődik egy egyszülős családhoz. Ezért olyan furcsa, miért volt láthatatlan ez a hatalmas csoport.

– Ehhez képest nagy változás a kormány félmilliárdos támogatása. Mi volt az első gondolatod, amikor ezt decemberben megtudtad?

– Az ötszázmillió forint olyan nagyságrend, hogy talán csak másnapra kezdtem felfogni: most tényleg megvalósul az, amiről a megalapításunk óta beszélünk. Az, hogy az egyszülős családok támogatására Budapesten kell egy központ, majd vidéken is olyan intézmények, ahol ezek a családok segítséget kapnak.

– Mi a központ lényege?

– Az egyik a konkrét segítségnyújtás, ami most már társadalmi szinten történik. A másik a közösségépítés. Mert az egyedül nevelő szülőkre leselkedő egyik legnagyobb veszély az elmagányosodás, az izoláció, a depresszió. Ezért fontos, hogy legyen egy olyan közösség, ahol segítséget lehet kapni, emberekkel találkozni, programok vannak, és vihetem a gyerekemet is, mert közben vigyáznak rá. És van egy harmadik cél is, amin már tizenegy éve dolgozunk, hogy ezt az óriási tömeget egyenjogúsítsuk a társadalomban. Amikor kezdő alapítványként még nem nagyon tudtunk pályázni, elindultunk külföldre, hogy ottani szervezetektől kérjünk segítséget. És kaptunk is, például az első két évet azzal éltük túl, hogy a britek segítettek. Elmentük Brüsszelbe is, ahol volt olyan vezető tisztségviselő, nem magyar, aki azt mondta, ne csináljunk már ennek a diszfunkcionális családmodellnek reklámot. Pedig mi nem azt mondjuk, hogy mindenki neveljen egyedül, mert az a világ csúcsa, hanem azt, hogy ha már ilyen sokan vannak egyedül, vegyük észre őket.

– A közösségépítés jelentheti azt is, hogy itt a szülők egymásra találnak, és a két egyszülősből lesz egy igazi család?

– Én magam is mozaikcsaládban élek évek óta, és közvetve az alapítvány hozott össze bennünket, mert a beszélgetés valahogy úgy indult, hogy milyen érdekes ez a kezdeményezés… Kutya nehéz dolog gyerekkel párt találni. Két felnőttnek egyedül sem könnyű az összecsiszolódás, kialakult normákkal, szokásokkal, hát még gyerekeket is nevelve… De működtethető. Ugyanakkor veszélyes vonalnak tartom azt, hogy mindenáron legyünk kétszülős család. A gyereknek arra van a legnagyobb szüksége, hogy szeressék, biztonságban érezze magát, és ezt egy szülő mellett is megélheti. Amikor a szülő újra házasságot köt, a gyereknek teljesen felborul a világa, mint ahogy egyszülőssé váláskor is, és bizony nagyon meg kell gondolni, beleviszem-e őt ilyen helyzetbe.

– Melyik döntést hoztad meg nehezebben a fiad miatt, amikor egyedül maradtatok, vagy amikor újra férjhez mentél?

– A fiam édesapja spanyol, aki a gyerek egyéves korában a Világbanknál kezdett dolgozni Washingtonban. Az, ahogy az életünk alakult, nem igazán az én döntésem volt. Az viszont igen, amikor újra férjhez mentem. Hosszú időn keresztül tartó, nem egyszerű folyamat, amíg hozzászoktatod a gyereked ahhoz, hogy mostantól máshogy fogunk élni. Mert lehet, hogy én szeretem azt a másik embert, és azt gondolom, tényleg szuper lesz együtt, de a gyerekeinkben, sem az enyémben, sem az övéiben nincs meg ez a fajta nagy érzelmi motiváció. Nekik úgy kell egy ilyen helyzetbe belelépniük, hogy ők azt a régit ismerték, megszokták, szerették, az volt az életük.

– Ha egy év múlva beszélgetnénk, mivel lennél elégedett?

– Ha már állna és működne a központ, és azok a dolgok történnének, amik most még csak a fejemben vannak. Ha nagyon sokan járnának oda, és úgy tudnának kijönni, hogy bár tényleg nehéz a helyzetük, de az élet mégiscsak szép. Ha ezt le tudnánk fordítani a mindennapokra, az egy jó hely lenne.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Boldog születésnapot, MúzeumCafé!

Tíz év nagy idő – főleg egy olyan periodika életében, amely elsősorban a szakmának készül, de a nagyközönség számára is érdekes szeretne lenni. Vékony mezsgyén kell lépkedni, könnyű elbillenni bármelyik oldalra. A MúzeumCafénak eddig sikerült megőrizni az egyensúlyát.

Miért fideszes a falu? – A választási adatok mögé néztünk

A kormánypárt elsősorban falun mozgósított, a községekben élők szavazataival nyerte meg a választásokat – hallhattuk az elmúlt napokban. De tényleg igaz ez? Miként húzhatták be a romák tömegeinek voksait is? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Mihez kezd a Fidesz a Budapest nevű ellenzéki szigettel?

A választás nyilvánvalóvá tette: a Fidesz messze nem olyan népszerű a fővárosban, mint az ország többi részén. Újra napirendre kerülhet az önkormányzati rendszer átalakításának kérdése, de a kormány számára tökéletes megoldás nem látszik. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Vidnyánszky emeli a tétet: arab produkciókat hívott Magyarországra

Miközben Magyarország egyes vidékein már akkor is rendőrért kiáltanak, ha valaki kendőt köt a fejére, a Nemzeti Színház olyan arab előadásokat is meghívott az éppen zajló MITEM-re, amely a megértést szolgálja napjaink legégetőbb kérdésében. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Sára Sándor: Vajna előtt is volt nemzeti filmgyártás!

A társadalmi problémákat kivételes érzékenységgel ábrázoló filmjeiért vehette át a Kossuth-nagydíjat a 85 éves Sára Sándor rendező, operatőr. A nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia tagját közszolgálatiságról és Andy Vajna filmügyi tevékenységéről is kérdeztük. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Ellenzéki tüntetéssorozat: gyászmunkának biztosan jó

A választási vereség után szinte minden ellenzéki párt válságba került, az LMP-ben tettlegességbe torkollottak az indulatok. A múlt szombaton elkezdett ellenzéki demonstrációk gyászmunkának biztosan jók – de lesz-e belőlük kibontakozás? Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.