Mit tanultam a francia nőktől?

Az eleganciától a mértékletességig

/ 2017.02.22., szerda 17:49 /

Közel húsz évet töltöttem egy frankofón országban, francia barátnők között. De már egy-két év után egyértelműen tudtam, ki a francia Brüsszel utcáin.

A francia nő mindenekelőtt azonos önmagával. Ez jó sok önbizalmat feltételez, ami azonban nem lenne elegendő, ha nem pontosan azt sugározná kifelé, ami belül lakozik. Nem szégyelli a megjelenő ráncokat, a felesleges kilókat, hanem viseli őket, mint egy tökéletesen szabott kabátot. Ha öregszik, hát öregszik, s bár a neki hazai pályának számító kozmetikumok gazdag tárházából a legnagyobb bátorsággal válogat, plasztikai sebészhez ritkán fordul. Csalhatatlanul tudja, hogy a stílusérzék fontosabb a mérnöki pontossággal megrajzolt vonalaknál.

Marion Cotillard és Catherine Deneuve

Fotó: Getty/Europress

A francia nő sohasem diétázik. Bár a rossznyelvek szerint egyszerűen nem eszik, ez nem igaz. Eszik. Mi több, mindent eszik. Sajt, pezsgő, fekete csoki, vörösbor rendszeresen szerepel a menüben, pedig egyik sem diétás fogás. Merthogy szeret élni. Nem nagykanállal habzsolja, az igaz, de teáskanállal mindenképpen. Semmit sem hagy ki, csak éppen ismeri és alkalmazza is a szót: mértékkel. Amikor először délutáni uzsonnára hívtak, könnyű salátára számítottam, nem gondoltam, hogy sütemény lesz az ízlésesen megterített asztalon. Nem négyöt féle, mint amikor én voltam a házigazda, és nem is somlói galuska kaliberűek, hanem egy könnyű és egyszerű alma- vagy csokitorta. Mert a konyhában a praktikum a vezérlőelv.

A francia nő is hord edzőcipőt, de nem kiskosztümmel, mint tengerentúli társai. Ha éppen dolgozik vagy napi ügyeket intéz, egy jól szabott farmernadrággal, egy egyszerű, de sikkes pólóval vagy pulóverrel húzza fel, mert a jó ízlés mindig veri a kényelmet.

A francia nő sportol, de azt is mértékkel. Például sokat sétál. És nemcsak azért, mert ez kevésbé fárasztó, hanem mert közben lehet beszélgetni. Sőt, ilyenkor lehet csak igazán. Márpedig a tájékozottság legalább olyan fontos, mint a karcsúság. Legyen szó a gyerekek iskoláiról vagy a nyári vakációról, netán a francia könyvpiac újdonságairól, mindig tudja, melyik a legjobb választás. De egyébként sem azért élünk, hogy szenvedjünk, hanem hogy élvezzük, korholtak néha, látva, velük ellentétben én mennyire elveszek a család, a kötelesség, a megfelelés háromszögében. Aztán amikor a hasonlítás vágyától fűtve, a futómániámmal lazítottam a kötöttségeimen, ők köszönték, de nem tartottak velem. Maradtak a sétánál és a beszélgetéseknél. Na jó, egy-egy jógaóra, Pilates, aquabike-edzés, úszás vagy zumba nekik is mindig belefér, de nem mindennap. Meg egyébként is, semmit sem kell bizonyítaniuk. Senkinek.

A francia nő szereti a családját és kifejezetten gondoskodó anya. De legalább ennyire szereti önmagát is. Ha szükség van rá, mindig ott van, de feleslegesen sosem ül a gyermekei nyakán, hiszen az önállóságra nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Kivéve, ha a tanulásról van szó. Merthogy a jó iskola mindig központi kérdés a hölgyek között. Előbb kerül terítékre, mint a párizsi divat.

A francia nő megértő. Főleg nőtársaival szemben. Krízishelyzetben soha sem mondaná azt, hogy nincs mit tenni, ilyen a női sors. Mert az olyan, amilyennek önmagának kialakítja. Egyik legkedvesebb barátnőm, Agnes férje vadászpilóta, és amikor ikerfiaik megszülettek, még aktívan repült. Mégsem volt kérdés, hogy heti háromszor az apuka éjszakázott, amíg az anyuka a manzárdszobában próbált aludni. Ahogy egy pilóta sincs állandóan szolgálatban, egy anyukának sem kell minden éjjel zombi módba kapcsolva bizonyítania a rátermettségét.

A francia nő néha nagyzoló és lekezelő. De csak ritkán. Akkor is nehéz rá haragudni, annyira természetesen teszi. Mert ő egyszerűen ilyen. Francia nő.

* * *

Coco Chanel örök igazságai

Senki sem fiatal negyven fölött, de ellenállhatatlan egy életen át lehet.

A szépség abban a pillanatban kezdődik, amikor elhatározod, hogy önmagad leszel.

Elegancia az, amikor a belső ugyanolyan szép, mint a külső.

Ha egy nő rosszul öltözött, a ruháját vesszük észre, ha kifogástalanul, őt magát.

Stílusos first lady

Jacqueline Lee Bouvier, vagyis Jackie Kennedy, 31 évesen lett az USA első asszonya. Ahogy neve is elárulja, apai ágon francia felmenőkkel büszkélkedhetett. Húszévesen a Sorbonne-on tanult egy évig, és kiválóan beszélt franciául. Bármerre járt a világban, csodálták franciás, egyszerű eleganciájáért. „Én vagyok az a férfi, aki Jacqueline Kennedyt elkísérte Párizsba” – mondta John F. Kennedy, amikor megválasztásának évében, 1961-ben, beszédet mondott a tiszteletükre adott vacsorán a francia fővárosban. Nem véletlenül, hiszen Jackie túlragyogott mindenkit intelligenciájával, kifogástalan, európai műveltségével és stílusával.

A lány a szomszédból

Az ideálok Franciaországban is sokat változtak, egy dolog azonban örök: a francia formát, vagyis a természetességet mindegyikük hozta, és vele az egyéniség szabadságát. Mint Brigitte Bardot, a 60-as évek szexszimbóluma, a női emancipáció kivételes alakja, aki 44 éve kizárólag az állatok védelmének szenteli hírnevét és életét. Vagy Simone Signoret, az Oscar-díjas színésznő, aki maga volt a földön túli szépség, és Catherine Deneuve, aki 73 évesen is maga az elegancia és nőiség. Vagy a szépnek kevésbé nevezhető, de ízig-vérig franciák, mint Annie Girardot vagy Édith Piaf. A fiatalabb generáció tagjai, Isabelle Adjani, Marion Cotillard, Juliette Binoche vagy Vanessa Paradis a bájuk mellett az egyéniségükkel és a tehetségükkel hívják fel magukra a figyelmet.

Napjainkban az 1980-as Házibuli című filmben 14 évesen feltűnt Sophie Marceau a legnépszerűbb. Úgy indult, mintha a szomszéd kislány ugrott volna át hozzánk a filmvászonra, s érett szépsége és varázsa dacára a lelkében a mai napig megmaradt annak, aki akkor volt. A szerepeit kizárólag a kamerával szemben játssza, az életben nem fél sem szeretni, sem szenvedni.

Rosta

Bódis András

Találkozunk 2016-ban!