Mutasd a ruhatárad, megmondom, ki vagy

A kapszulagardrób előnyei

/ 2017.10.25., szerda 17:43 /

A ruháknak nagyobb hatásuk van az életünkre, mint gondolnánk. Körbevesznek minket, kifejezik a hangulatunkat, árulkodnak rólunk, befolyásolják a közérzetünket. Éppen ezért nem mindegy, mit tartunk a szekrényben. És főleg az nem, hogy miként.

Reggel 7 óra. Van még egy kis idő az indulásig, de bugyiban és melltartóban állunk teljes pánikban a gardróbszekrény előtt, és azon siránkozunk, hogy nincs mit felvennünk. Igaz, a szekrény tömve van ruhával, mégis úgy véljük, egyik sem passzol igazán az aznapi hangulatunkhoz. Ismerős a szituáció?

AZ ÉLETÜNK A TÜKÖRKÉPE

Ha naponta lefotóznánk, hogy mit viselünk, nagy valószínűséggel évszakonként 8-10 ruhát látnánk viszont a képeken. De mi van a többi darabbal, ami szinte már kifolyik a szekrényből? Nagy részüket jó néhány éve nem hordjuk, de megtartottuk, mert olyan jó emlék. Aztán vannak azok, amik már két számmal kisebbek, és azt várják, hogy visszafogyjunk a két gyermekünk születése előtti súlyunkra. És vannak még azok a kincset érő, használt ruhák is, amelyeket a barátnőinktől kaptunk, és bár rajtunk nem állnak olyan jól, de jók lesznek még valamire.

Kovács Orsolya, a YURKOV nemzetközi stílustanácsadója azt mondja, nem is a tömött gardrób a baj, hanem az, amilyen hatással lesz az életünkre.

- Azt szoktam mondani, ami kint van, az van bent is; azaz, amilyen a gardróbod, olyan az életed. A test és a lélek szimbiózisban él egymással, és ami hat az egyikre, az hatással lesz a másikra is.

KÖTŐDÉS VS. PRAKTIKUM

Hány olyan ruha lapul a szekrényünkben, ami valamilyen szép emléket idéz fel? Amit csak azért tartunk meg, mert azt viseltük valamilyen felejthetetlen alkalmon? A stílustanácsadó azt meséli, hogy sok olyan ügyfele van, aki korábban azt gondolta, hogy a gardróbja kiszolgálja egy életre, de hiába van tömve a szekrénye, mégsem tud normálisan felöltözni.

- Nemcsak a divat változik, hanem az életünk is. Négy-öt évente új életszakaszhoz érkezünk, amikor más dolgok foglalkoztatnak bennünket, és másként telnek a napjaink. Hogyan is tudná ezt a gardróbunk lekövetni? Csak úgy, ha nem kötődünk szorosan egy-egy ruhadarabhoz, hanem a praktikumot helyezzük előtérbe a ruhásszekrényünk feltöltésekor.

TÖBB HELY, TÖBB ENERGIA

Nagy kihívás rendet tenni a gardróbunkban, a ruháink közt vagy akár a neszesszerben. Pedig ha drasztikusan átválogatjuk a felhalmozódott holmikat, nemcsak egyszerűbb lesz rendet tartani, hanem a káoszból a rendbe való eljutás nagy valószínűséggel más életterületekre is hatással lesz. Persze, az elengedés miatt nehéz megválni régi kedvenceinktől, olyan, mintha a múltunk egy darabkáját tépnénk ki magunkból. Viszont amint megtisztítjuk az életteret a felesleges tárgyaktól, utak nyílnak új tárgyak, élmények és emberek felé.

SZORTÍROZÁS, SZELEKTÁLÁS

Kovács Orsolya azt javasolja, hogy a gardrób újrarendezésének első lépése legyen az, hogy vegyünk egy nagy levegőt, és mindent (de tényleg mindent) pakoljunk ki.

- Először azokat a ruhákat tegyük vissza, amelyekről tudjuk, hogy akármikor felvesszük, jól érezzük magunkat bennük. Utána nézzük meg, melyek azok, amelyek stílusban és színben összeillenek, és sokszor és szívesen hordjuk őket. Ezek a holmik is mehetnek vissza. A maradék ruhakupacból pedig egyenként emeljük ki a darabokat, és tegyük fel a kérdést: örömet sugároz ez nekem? Ha a válasz igen, maradhat a szekrényben, ha nem, akkor elajándékozhatjuk vagy leadhatjuk egy adományboltban.

MINŐSÉG VS. MENNYISÉG

Naponta több száz döntést kell meghoznunk. Ebben a felgyorsult napi pörgésben szinte luxus értékes perceket azzal tölteni, hogy azon tanakodjunk, mit vegyünk fel aznap. Ha azonban kialakítunk egy saját kapszulagardróbot, azzal megkönnyíthetjük a reggeleinket, és rengeteg időt is spórolhatunk.

- A kapszulagardrób egy olyan ruhatár, amely csekély számú, egymáshoz és viselőjéhez stílusban és színben tökéletesen passzoló ruhából és cipőből áll - magyarázza a stílustanácsadó. - Segítségével minden hétköznap könnyen és gyorsan kiválaszthatjuk a szettünket anélkül, hogy felmerülne a „nem tudok mit felvenni” problémája, illetve, hogy szekrényünket kinyitva elvesznénk a rengetegben. Az ilyen kollekció középpontjában a minőség és az összhang áll, a mennyiséggel szemben.

HOGYAN KEZDJÜNK HOZZÁ?

Ha nem tudjuk, mi az, ami passzol hozzánk, kérjük egy stílustanácsadó vagy egy őszinte barátnő véleményét. Válasszunk ki az alapgardróbunkba egymáshoz passzoló nadrágokat, topokat, blúzokat, szoknyákat és ruhákat. Ha ez megvan, variáljunk szetteket belőlük, és fényképezzük le őket. Nyomtassuk ki a képeket, ragasszuk be egy füzetbe, és máris megvan a saját divatkatalógusunk. Ha reggel tanácstalanok vagyunk, mit vegyünk fel, akkor elég kinyitni a füzetet, és választani egyet a kész szettek közül.

* * *

A sikeres átalakítás lépései

1. Menjünk el egy stílustanácsadásra vagy stílustréningre. Ott kiderül, milyen színek állnak a legjobban, és megtudhatjuk, hogy a testalkatunk melyik részét érdemes kiemelni a professzionális, erőteljes megjelenéshez, illetve, hogy milyen szabásvonal, kiegészítő és stílus illik a leginkább hozzánk.

2. Ha nincs szívünk megszabadulni egy olyan ruhától, amit már nem hordunk, fényképezzük le, őrizzük meg képen, és adjuk tovább. Az emléke megmarad, de nem kell helyet biztosítani neki a szekrényben.

3. Az elengedés művészetét más tárgyakkal is gyakorolhatjuk. Ajándékba kapott, sose használt vázák, kütyük, terítők és könyvek - ha rájuk nézünk, és nincs bennünk öröm vagy jó érzés, váljunk meg tőlük. Nem csak kitisztíthatjuk a minket körülvevő teret, de jót is cselekedhetünk, hiszen egyre több adománybolt várja az olyan tárgyakat, amelyek új otthont keresnek.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.