Női szerepek

Színpadon kívül

/ 2017.08.30., szerda 18:21 /

Rost Andrea néhány hete életében először elénekelhette Toscát Szegeden, megtartotta angolul első nyolcnapos mesterkurzusát Japánban, ám ennek a nyárnak a legmeghatározóbb emléke mégis az marad, hogy elveszítette az édesanyját. És a gyász többnyire számvetésre is késztet.

– Milyen szakaszában tartasz az életednek?

– Amikor ötvenéves lettem, azt mondtam, itt befejeztem a szülinapi bulikat, most viszont már azt gondolom, hogy a folytatás sokkal jobb lesz, mint ami már mögöttem van. Tapasztalom, hogy az út, ami előttem áll, egyre szélesebbre nyílik. Azt érzem, hogy még mindig teljesedik az életem, még jönnek hozzám a dolgok, és én is nyújtom értük a kezemet. Nagyon érdekes fejlődési szakasz ez most.

– Korábban is tudtál bölcsen élni?

– Teljes életet akartam élni, nem a partról néztem, hanem fejest ugrottam bele, mindent akartam, és nem érdekelt a szenvedés. Azt mondják, az okos más kárán tanul, hát én nem voltam ennyire okos.

– Kaptál olyan tanácsot, amelyik a legfontosabbnak bizonyult?

– A nagymamám mindig azt mondta, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen. És ez nagyon hasznos útravaló volt. Ugyanis szép lassan mi magunk építgetjük fel a saját gátjainkat, félelmeinket, és nem merünk ugrani. Én egyébként elég nyúl vagyok, de jól leplezem és ügyesen legyőzöm a félszeket. Amit viszont mostanában tanultam meg, az az önelfogadás.

– Nagyon szoros volt a kapcsolatod a nagymamáddal, ugye?

– Igen, meg a nagypapámmal. Ők neveltek fel. A szüleim nagyon fiatalon házasodtak össze, huszonegy évesek voltak, amikor megszülettem, és nagy szegénységben éltek. Kisgyerekként nem értettem, miért úgy történtek a dolgok, ahogy, nem tudtam, miért kerültem a nagyszüleimhez Szolnokra, de nekem az volt a tökéletes. Később egy ideig ítélkeztem a szüleim felett, de ma már tudom, hogy az én érdekemet és épülésemet szolgálta, amit tettek. Valószínűleg, ha velük maradok, másmilyenné válok, és talán nem is itt tartanék. Anyukám áprilisban árulta el, amikor már haldoklott, hogy valójában a nagypapámnak adott oda két hónaposan, mert a nagymamám még dolgozott. Soha nem értettem, hogy mi ez a mély együttérzés bennem az idős férfiak felé. Hát ezért. Már elfogadom, hogy a gondviselés jól rendezett el mindent.

– Hány éves korodban került ez helyére benned?

– Most.

– Most, hogy elveszítetted anyukádat?

– Igen. Az utolsó két hónapban végig mellette voltam, és nagyon sokat beszélgettünk. Megértettem, hogy abban az élethelyzetében ez volt a legjobb, amit tehetett. És nem ártott vele nekem, sőt.

– Akkoriban elhatároztad, hogy te biztosan nem így fogod csinálni, ha majd gyereked lesz?

– Én nem akartam gyereket, mert úgy gondoltam, nem lehetek olyan tökéletes, amilyen a mama és a papa együtt volt. Aztán huszonhárom évesen megszültem a lányomat, mert jött, és azt mondtam, hogy akkor ennek így kell lennie. Ugyanez volt a helyzet a fiammal is. És nagyon jó, hogy így alakult. Nehéz volt, de fiatal voltam, mindent győztem, mindenre volt energiám.

– És akkor édesanyád volt az, aki segített, az unokáival élte meg, amit veled nem.

– Szerintem gyönyörű így. Sok olyan család van, ahol a nagyszülők viselik a gyerekek gondját, mert a fiatal szülők még a teremtés állapotában vannak, ahogy nekem akkor kellett kiállnom a felkínált szerepekben a színpadra.

– A te kapcsolatod milyen a lányoddal?

– Szerintem az anya-lány kapcsolat majdnem minden családban terhelt, nehéz. Összetartozunk, nagyon szeretjük egymást, szoros köztünk a lelki kapcsolat, de nem vagyunk összenőve. Ahogy ő megfogalmazta, római katolikus létemre buddhista szülő vagyok, engedem, hogy tapasztald meg, üsd meg a bokád, és tanulj belőle, nyugodtan hanyatt eshetsz, mert bármikor bármi történik, ott vagyok mögötted. Ám nem erőltetek semmit.

– Eszter júniusban diplomázott a Zeneakadémián. Örülsz, hogy követ a pályán?

– Örülök, hogy örömét leli abban, amit csinál, de nem akarom, hogy kövessen. Ne legyen egy másolat, ne hasonlítgassák, és ő se akarjon hasonlítgatni. Legyen saját maga. Úgy látom, ez a folyamat kezd a végére érni, kezdi magát megtalálni. Azt gondolom, hogy nem komolyzenével fog foglalkozni, és ez jó.

– Milyen útravalót adtál neki az élethez?

– Valószínűleg én is elismételtem néhányszor azt, amit a nagymama nekem. Meg azt is mondtam mindkettejüknek, hogy bármi lehet belőlük, csak boldogsággal töltse el őket, amit csinálnak, és szívből szeressék, mert akkor az egész életük be van aranyozva.

– Te egy pillanatra sem bántad meg, hogy operaénekes lettél?

– Én erre születtem, ebben egészen biztos vagyok.

– Az operákban milyenek a nők?

– Amilyenek az életben, csak ott két óra alatt zajlik le az életük. És szenvedélyesek, ezért is kerülnek be egy ilyen történetbe.

– Hasonlítasz hozzájuk?

– Intenzíven megélem, akár fent, akár lent vagyok, ikrek jegyűként küzdök magammal. Néha fárasztó is tud lenni, de egy energiabomba vagyok. És sok bennem a férfi jellemvonás, bár nagyon nőies nő vagyok. Amikor a második férjemmel Szegeden elmentünk kajakozni, nekem kellett elöl ülnöm, mert az irányít, aki ott ül, a férjem hátul az erő volt. Én így érzem jól magam.

– Tolerálják a férfiak?

– Kétszer elváltam… De attól vagyunk izgalmasak, hogy küzdünk egymással. Nem hiszek a sima kapcsolatokban.

– Gondolsz arra, hogy újra férjhez menj?

– Igen, kit tudja, mit hoz az élet. Szeretek valakihez tartozni, és ez házasságban az igazi, de nem jelenthet börtönt. A belső, nagyon erős összetartozásra vágyom.

– Azt mondják, akkor leszünk végleg felnőttek, amikor meghal az édesanyánk. Te is ezt élted meg?

– Nagyon mély a veszteség, de nem ezt érzem. Megszűnt a fizikai testével itt lenni, ám lelkileg ugyanúgy segít. Ugyanakkor nem volt egyszerű a kapcsolatunk, mert nagyon mások voltunk. De nagyon hiányzik, például a humora. Az utolsó két hónapban, sőt még az utolsó két hétben is rengeteget nevettünk. És milyen ritka az, hogy együtt tudsz nevetni valakivel!

Rosta

Sümegi Noémi

Találkozunk 2016-ban!

Joggal piásozta Pálffy Istvánt Novák Előd

A legfőbb bírói fórum szerint egy ember spicces állapotáról „érzékszervekkel (látás, hallás, szaglás) is meg lehet győződni”, ezek alapján pedig Novák Előd kijelentésének volt valóságalapja.

Az élelmiszer a legjobb ajándék

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR gyűjtése keretében tartósélelmiszereket lehet adományozni a nélkülözőknek karácsonyra.

Így nyomul a kínai „puha erő” Magyarországon

Peking nem csak üzleti beruházásokkal hagyna nyomot a világban: a politikai törekvések útját kulturális köntösben is egyengetik. A keleti nyitás Magyarországon is fogékony e törekvésre – lássuk, mekkora a siker. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.