Premier előtt

Otthon minden színpadon

/ 2017.09.27., szerda 09:34 /

A következő premierje október 2-án lesz a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban, másnap pedig már egy új darab olvasópróbáit kezdi a József Attila Színházban. Vándor Éva fáradhatatlan, és hogy ízig-vérig színésznő, azt a beszélgetést kísérő hanglejtései és gesztusai is bizonyították.

– Naponta jársz vidékre próbálni, fellépni. A szabadúszó színészek élete a vándorszínészekére hasonlít?

– Hű vagyok a nevemhez, tényleg nagyon sokat utazom. Huszonegy évig voltam a József Attila Színház állandó tagja, és bár most is vannak ott szerepeim, sok más társulatban fellépek országszerte, illetve darabokra szerződöm. Engem a feladat izgat, az már nem, hogy hol kell játszanom. Mindenhol boldog a közönség, ha szép estét kap. Izgalmas új partnerekkel találkozni, másféle gondolkodást és stílust megismerni. Nagyon élvezem.

– Most épp komédiát próbálsz, de játszol drámában is. Mi alapján kérnek fel a rendezők ennyire eltérő feladatokra?

– Néha bennem is megfogalmazódik ez. Tavaly kaptam egy gyönyörűséges feladatot az Augusztus Oklahomában című drámában, a gyógyszerfüggő anya zseniális szerepét. Kérdeztem, hogy miért pont én. Ugyanis játszottam már anyaszerepeket, de nem gondoltam volna, hogy erre a feladatra engem választanak. Susán Ferenc rendező azt mondta, hogy látott egy darabban, és azonnal tudta, hogy a borotvaélen táncolást, amit megkíván ez az egyszerre tragikus és komikus karakter, jól meg tudom majd oldani.

– A színdarabból készült filmben egy világsztár, Meryl Streep alakítja. Megnézted?

– Nem, és megfogadtam, hogy amíg játszom, nem is fogom. Óhatatlanul az az érzésem volna, hogy nem tudom olyan szuggesztíven és csodálatosan megcsinálni, mint ő. Egyébként a film teljesen más, mint a színház. Ott egy közeli felvételen elég egy szemrebbenés. Nekem viszont a színpadon, húsz méterre a közönségtől, a díszlet második emeletén egészen másként kell ugyanazt kifejeznem. Egyébként a színésznek önmagából kell megszülnie minden szerepet. Azt kell megtalálnom, hogy bennem hol vannak ezek a fájdalmak, szerelmek, gyötrelmek, mert akkor válok önazonossá a szereppel, akkor vagyok boldog a színpadon. És azt a közönség is érzi.

– Megteheti egy színész, hogy ne vállaljon el egy szerepet?

– Erre sincs szabály. Én nem nagyon teszem meg. És azért nem, mert hihetetlenül kíváncsi vagyok. A darabra, magamra, a közös munkára, hogy kik lesznek az új kollégák, milyen helyzetben találkozunk. Ez egy állandó megújulási vágy bennem.

– Tizenöt szerepet játszol párhuzamosan. Hogy lehet ennyi szöveget megjegyezni?

– Nekem ez könnyen megy, viszont nem tudnék orvos vagy ügyvéd lenni. Próba közben tanulom meg a szöveget. Fokozatosan megfogalmazódik bennem, hogy milyen az az ember és milyen helyzetben van. A térképészeti jegyzet tartalmazza, hogy milyen mozgásokat kell csinálni, milyen kellékek vannak. Ezek a szöveggel összekapcsolódva rögzülnek. Például megfogom a csészét, és azt mondom, hogy... És ha egy évig nem játszom azt a szerepet, de aztán megfogom a csészét, azonnal beugrik a szöveg. Vagy bemegyek az öltözőbe, és miközben felveszem a ruhát, már előjön.

– Egyébként is ilyen jó a memóriád?

– A helyzet nem reménytelen, de rettenetes. Ezzel több bajom van, mint a szöveggel.

– A Shirley Valentine című önálló ested az egyik legnagyobb sikered. A főhősnő felkerekedik, hogy új életet kezdjen. Volt már, hogy te is szívesen megtetted volna?

– A magánéletben nem. Már harmincéves házasok leszünk Harmath Imrével, és mindig meg tudtuk beszélni a kritikus pillanatokat. Viszont a szakmai életemben volt már olyan, hogy de jó lenne valamit újrakezdeni, bátrabban választani, megszabadulni, felszabadulni.

– Mi a titka a harminc közös évnek?

– Beszélgetünk. Őszintén. És borzasztóan kell akarni együtt maradni. Mindig egyfelé mentünk, egyfelé is akartunk, egyforma célunk volt. Nagyon sok dolgot csinálunk együtt, közös élményeink és emlékeink vannak, ami fontos. Beláttuk, hogy ápolni kell a kapcsolatot.

– A férjed szereti, hogy színész vagy?

– Igen, hiszen ő is az. Mindig elmondja, hogy kifejezetten büszke rám, szereti nézni, amit csinálok, ha teheti, ott van az előadásaimon.

– Bár úgy ismerkedtetek meg, hogy együtt játszottatok, de azóta ezen a nyáron álltatok ismét közösen színpadra a Jövőre, veled, ugyanitt második részében. Milyen volt?

– Imádtuk. Elképesztően izgalmas volt házaspárként szeretőt alakítani, akik évente egyszer találkoznak, mégis ragaszkodnak egymáshoz. Két szereplő, hat jelenet, rengeteg szöveg. Elárulom, hogy azóta otthon össze szoktuk mondani a részeket. A bőrünk alá bújt a darab.

– Nem kaptatok kedvet a folytatáshoz?

– De. Készen állunk rá, ám nem mindegy, hogy mi az.

– Mi egy színész rémálma?

– Hogy elfelejti a szöveget. És hogy elfelejt bemenni egy előadásra, ami velem megtörtént. Délután leültünk otthon filmet nézni, mondván, hogy aznap nincs előadásom. És mind a ketten lehalkítottuk a telefonunkat. Amikor nem sokkal hét óra után ránéztem az enyémre, harminchat nem fogadott hívásom volt. A megjelenő keresztnév alapján teljesen nyugodtan próbáltam beazonosítani, hogy ki lehet az, és mit akarhat. Amikor rájöttem, hogy a színház ügyelője, csicseregve felhívtam, mire beledörrent a telefonba, hogy előadásom van. Ahogy voltunk, rohantunk, futtában a színpad felé adták rám a ruhát, sminkeltek. Több mint félórás késéssel kezdődött az előadás. Volt egy kis büntetés. Azóta százszor ellenőrzöm, hogy biztosan nem játszom- e este.

– Az októberi premierdarabod, a Még egyszer hátulról, a színházról szól, és komédia. A színház egy komédia?

– A szerző nem bánt kesztyűs kézzel a színészekkel, megvan a véleménye róluk, egy-két dolgot igazságtalanságnak is éreztem, de mindezt nagyon viccesen tálalja. Megmutatja, hogy mi zajlik a díszletfal mögött, miközben elöl megy az előadás. Ez a darab már nem is komédia, inkább burleszk. A színház viszont szerintem komédia meg tragédia is, és az egészet mondhatnánk drámának, mert az mind a kettő lehet. De nélküle nagyon sokan el sem tudnánk képzelni az életet.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Harc az idősek lelkéért: mindent elsöprő pártkampány indult a Facebookon

A pártoknak nem a fiatalok eléréséért kell ott lenni a Facebookon: a jelenlét az idősek miatt életbevágó. Néhány év alatt hermetikusan zárt és részben központilag irányított nyilvánosságok alakultak ki a világhálón. Háttér és eredményhirdetés a pártok és politikusok Facebook-teljesítményéről a csütörtöki Heti Válaszban.

Salgótarján nem Szeged – billegő körzetek Nógrádban

Makacs szegénység, elöregedés, lassú fogyatkozás: az ország legvidékiesebb megyéjében lenne ok a protestszavazásra. A megyeszékhelyen erős a baloldal, de a háromosztatú politikai térben a kormánypártnak a legjobbak az esélyei. A Heti Válasz választási sorozata ezúttal a két nógrádi választókerületet mutatja be. Részletek a friss lapszámban.

Egyetlen közautó 7–11 magántulajdonban lévőt helyettesíthetne?

Már 500 közautó áll a fővárosban közlekedők rendelkezésére, két-három év múlva pedig ezernél is több lesz. Külföldi tapasztalatok szerint tízszer ennyi saját járgányt helyettesíthetnek, de kérdés, hogy ez idehaza is reális-e. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Ilyen jó a szlovák egészségügy? Tényleg ennyire lemaradtunk?

Szlovákiáé Európa 13. legjobb egészségügye, és egyben a legerősebb egész Kelet-Európában – állapította meg egy nemzetközi kutatóintézet, amely Magyarországot a 29. helyre rangsorolta. Tényleg ennyire lemaradtunk? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Neki köszönhetjük a Testről és lélekről leggyönyörűbb jeleneteit

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, Oscarra jelölt filmjében két, meghitt kapcsolatra alkalmatlan ember addig álmodja ugyanazt, míg nappalaik rideg valósága hozzá nem simul csodaszép álmaikhoz. Az álombéli jeleneteket Horkai Zoltán szarvasai játsszák el. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.