Európai mérce

Szamárpadban Görögország

/ 2010.02.24., szerda 18:04 /

Szigorú ellenőrzés alá veszi az Európai Unió Görögországot, hogy miként csökkenti 2012-re 12,7 százalékos államháztartási hiányát három százalék alá. Az államcsőd fenyegette ország továbbra is állítja: nincs szüksége pénzügyi segítségre.

Üzemanyaghiány alakult ki Görögországban a vámosok sztrájkja miatt, akik a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakoztak. A benzinhiányon már nem rontott, hogy ugyanekkorra időzítették a taxisok is a munkabeszüntetésüket, de figyelmeztető sztrájkot tartottak a pénzügyminisztérium alkalmazottai is.

Várhatóan nem ezek lesznek a legutolsó megmozdulások a mediterrán országban, ahol a szakszervezetek már jelezték: nem fogják szó nélkül hagyni a megszorításokat. A rekordmagas, a bruttó hazai termék 12,7 százalékára rúgó államháztartási hiányt felhalmozó Görögország kormánya ugyanis kénytelen jelentősen visszafogni kiadásait, hogy elkerülje az államcsődöt. A legnagyobbat a közalkalmazottak nadrágszíján húzott a kabinet, nem véletlenül: az ország munkavállalóinak több mint ötöde dolgozik a közszférában. Így az államháztartás rendbetételét célzó programban a közalkalmazottaknál bérbefagyasztás, a közszolgálati bónuszkifizetések tízszázalékos megnyirbálása és az egyes foglalkozási ágakra vonatkozó, kedvezményes adókulcsok megszüntetése szerepel.

Az unió egyelőre kivár: éles viták folynak arról, hogy szabad-e hitellel megmenteni azt az államot, amely meghamisította az államháztartási adatait. Az EU pénzügyminiszterei csak annyiról állapodtak meg, hogy szigorúan felügyelik majd, miként csökkenti az államháztartási hiányát Görögország 2012-ig a kívánt háromszázalékos szint alá. Ennek első állomásaként az országnak március 16-ig jelentést kell készítenie a tervezett költségvetési lépésekről, amelyeket 2010 végéig végre is kell hajtania. A tervek alakulásáról negyedévente kell beszámolniuk. A programot az Európai Bizottság felülbírálhatja, ha pedig úgy ítéli meg, hogy Athén nem a megfelelő irányba halad, alternatív intézkedésekre fog javaslatot tenni.

Egyelőre nincs döntés arról, segítse- e pénzügyileg is az unió Görögországot, bár a Der Spiegel német hírmagazin honlapján arról számolt be, hogy az euróövezet tagjai 20-25 milliárd eurós hitelcsomagot biztosítanának a görögöknek. A lap információi szerint - amelyet a német pénzügyminisztérium nem erősített meg - minden országnak olyan arányban kellene hozzájárulnia a mentőcsomaghoz, mint amilyen arányban az Európai Központi Bank alaptőkéjében részesedik. Németországra eszerint 20 százalék, vagyis 4-5 milliárd euró jutna. Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök közben megerősítette: országa nem kér pénzt senkitől. A BBC-nek nyilatkozva a kormányfő mindössze politikai támogatást kért, valamint időt, hogy bemutathassa: végre is hajtja a bejelentett intézkedéseket. A politikus egyben ellentámadásba lendült, amikor az EU-t is felelőssé tette azért, hogy Görögország éveken át meghamisított számokkal kozmetikázhatta államháztartási deficitjét. Úgy vélte, az uniónak kellett volna szigorúbban ellenőriznie az adatok valódiságát, valamint azt, hogy országa betartja-e a stabilitási egyezményt és az előírt deficitkorlátozásokat.

Ugyanakkor Robert Mundell Nobel-díjas közgazdász szerint nem Görögország - vagy az államcsőddel szintén veszélyeztetett Portugália, Spanyolország, esetleg Írország - jelenti a legnagyobb fenyegetést az eurózóna számára. A szakember szerint Olaszország sokkal nagyobb veszélyforrás: Itáliának ugyanis a másodig legnagyobb az adósságállománya a görögök után az unióban. És míg a kisebb gazdaságokat kimentheti az EU, addig Európa negyedik legnagyobb gazdaságával ezt már nehezebb megtenni.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.