Az államtudományi és közigazgatási, rendészeti, katonai, nemzetbiztonsági, valamint nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás sajátosságai

/ 2017.11.30., csütörtök 14:14 /

E képzések kizárólag a budapesti székhelyű Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (a továbbiakban: NKE) folytathatók. Ezen túlmenően az egyetem bármely képzése esetében a hallgatói jogviszony létesítésére az általánostól eltérő szabályok vonatkoznak: hallgatói jogviszony kizárólag büntetlen előéletű személlyel létesíthető, de a honvédtiszti, valamint a rendészeti képzésben részt vevőkre további, szigorúbb feltételek is vonatkoznak.

A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) és a Rendészettudományi Kar (RTK) nappali munkarendben folyó alapképzéseire a 18. életévét betöltött, de a felvétel évében 25. életévét be nem töltött – a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai esetében 30 évesnél nem idősebb –, cselekvőképes, magyar állampolgársággal rendelkező személy vehető fel. A honvédtiszti alapképzéseknél további feltétel a jelentkező hozzájárulása nemzetbiztonsági alkalmasságának ellenőrzéséhez, a rendészeti alapképzéseknél pedig a kifogástalan életvitel ellenőrzéséhez történő hozzájárulás. Az egyetem számos képzése esetében további speciális feltételeknek is meg kell felelniük az adott képzésre jelentkezőknek. A felvett státuszú jelentkező a beiratkozás előtt köteles fogadalmat tenni és ahhoz méltó magatartást tanúsítani a hallgatói jogviszonya időtartama alatt.

Az NKE-n a költségviselési szabályok is sajátosak: az NKE támogatott képzésben részt vevő hallgatója lehet közszolgálati ösztöndíjas vagy önköltség fizetésére nem kötelezett, aki hivatásos vagy tisztjelölti jogviszonyban áll, vagy rendészeti ösztöndíjas, továbbá lehet önköltséges hallgató is. A közszolgálati ösztöndíjas, valamint az önköltséges hallgatókkal az NKE, a rendészeti képzésben részt vevő tisztjelöltekkel a rendvédelmi szerv, a rendészeti igazgatási alapképzési szak migrációs szakirányának támogatott képzésében résztvevő hallgatókkal a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, a honvéd tisztjelöltekkel pedig a Magyar Honvédség köt szerződést a hallgatói jogviszony létesítésének feltételeként. Szintén egyedülálló, hogy az egyetem támogatott képzésein eltöltött félévek nem számítanak bele a felsőoktatási jogszabályok szerinti támogatási időbe. Ez visszafelé is igaz, tehát az állami ösztöndíjas felsőoktatási képzési idő nem számít bele az NKE-n támogatott költségviselési formában eltöltött képzési időbe.

Az államtudományi képzési terület – államtudományi és közigazgatási, rendészeti, katonai, nemzetbiztonsági, valamint nemzetközi és európai közszolgálati – alap-, illetve mesterképzési szakjait kizárólag az NKE-n választhatják a továbbtanulni vágyók (egyedüli kivétel az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem által német nyelven hirdetett európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési szak). Ez a képzési terület a legsikeresebbek közé tartozik az első helyes jelentkezők száma alapján. Az előző felvételi időszakot alapul véve a több mint 4000 első helyes jelentkező közel fele (1974 fő) nappali alapszakos, s közülük is majdnem ezren a Rendészettudományi Kar (RTK) valamely képzését jelölték meg elsőként. A képzési terület legnépszerűbb alapszakjai is többek között az RTK nappali munkarendben hirdetett támogatott képzései közül kerültek ki. Egyes szakok és szakirányok esetén a túljelentkezés aránya több mint tízszeres, például a bűnügyi igazgatás nyomozói szakirányon a 40 fős irányszámra 561 fiatal nyújtotta be jelentkezését, ebből 351-en első helyen. A sokszoros túljelentkezés azonban nem csak az RTK képzéseire jellemző. A többi kar képzései között is vannak jelentős túljelentkezést mutató nappali munkarendű, támogatott formában hirdetett alapképzési szakok.

2017 februárjában az NKE képzési profilja bővült: a korábban az Eötvös József Főiskolán működő vízügyi képzések átvételével Víztudományi Kar jött létre. A képzések helyszíne továbbra is Baja, ahol az egyetem korszerű vízügyi technológiai eljárások oktatására alkalmas oktatóhelyekkel, laboratóriumokkal rendelkezik. Az NKE építőmérnöki és környezetmérnöki alapképzési szakjai a XXI. század legnagyobb környezeti és társadalmi kihívására, a vízhiány és a vízgazdálkodás problémáinak kezelésére képeznek szakembereket.

A táblázat megtekintéséhez kattintson az alábbi linkre:

kozigazgatasi_kepzes.jpg

Rosta

Szőnyi Szilárd

Találkozunk 2016-ban!

Miért fideszes a falu? – A választási adatok mögé néztünk

A kormánypárt elsősorban falun mozgósított, a községekben élők szavazataival nyerte meg a választásokat – hallhattuk az elmúlt napokban. De tényleg igaz ez? Miként húzhatták be a romák tömegeinek voksait is? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Mihez kezd a Fidesz a Budapest nevű ellenzéki szigettel?

A választás nyilvánvalóvá tette: a Fidesz messze nem olyan népszerű a fővárosban, mint az ország többi részén. Újra napirendre kerülhet az önkormányzati rendszer átalakításának kérdése, de a kormány számára tökéletes megoldás nem látszik. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Vidnyánszky emeli a tétet: arab produkciókat hívott Magyarországra

Miközben Magyarország egyes vidékein már akkor is rendőrért kiáltanak, ha valaki kendőt köt a fejére, a Nemzeti Színház olyan arab előadásokat is meghívott az éppen zajló MITEM-re, amely a megértést szolgálja napjaink legégetőbb kérdésében. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Sára Sándor: Vajna előtt is volt nemzeti filmgyártás!

A társadalmi problémákat kivételes érzékenységgel ábrázoló filmjeiért vehette át a Kossuth-nagydíjat a 85 éves Sára Sándor rendező, operatőr. A nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia tagját közszolgálatiságról és Andy Vajna filmügyi tevékenységéről is kérdeztük. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Ellenzéki tüntetéssorozat: gyászmunkának biztosan jó

A választási vereség után szinte minden ellenzéki párt válságba került, az LMP-ben tettlegességbe torkollottak az indulatok. A múlt szombaton elkezdett ellenzéki demonstrációk gyászmunkának biztosan jók – de lesz-e belőlük kibontakozás? Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.