valasz.hu/felsooktatasi_rangsor/utanpotlas-valogatott-56919

http://valasz.hu/felsooktatasi_rangsor/utanpotlas-valogatott-56919

Informatika

/ 2016.11.24., csütörtök 14:52 /

Az informatika képzési területen meghirdetett három alapszakra – gazdaságinformatikus, mérnökinformatikus, programtervező informatikus – érkezett a hatodik legtöbb első helyes jelentkező és a negyedik legtöbb felvett (a jelentkezők és felvettek több mint nyolc százaléka). Nappali munkarendű képzésre több mint 5300 első helyes jelentkezést adtak be, a felvettek száma pedig megközelítette a négyezret. 2015-höz képest több mint hétszázalékos emelkedés mutatkozott a felvettek létszámában, ami a képzési terület szakjai iránti növekvő érdeklődésről is tanúskodik.

Mindhárom informatikai alapszak viszonylag sok első helyes jelentkezőt tudhatott magáénak. Legnépszerűbb a mérnökinformatikus-képzés, mely az alap- és osztatlan mesterképzési szakok összesített rangsorában a harmadik legtöbb első helyes jelentkezőt vonzotta a 2016-os általános felvételi eljárás során: nappali munkarendre több mint 2400 főt, a többi munkarendet is figyelembe véve 3000 főt. A másik két szak is minden évben ott van a toplista első tíz-húsz helyezettje között: programtervező informatikusnak közel kétezren jelentkeztek első helyen, a nappali munkarendre jelentkezők száma is meghaladta az 1600-at. Több mint 1,5 ezer jelentkezőnek a gazdaságinformatikus alapképzés volt az első választása. A nappali munkarendre felvettek száma mindhárom szak esetében meghaladta az ezer főt.

2016-ban az általános felvételi eljárásban az informatika képzési területhez tartozó alapszakos képzést 10 fővárosi és 14 vidéki egyetemi és főiskolai kar vagy intézmény hirdetett. A jelentkezők több mint felét az előbbiek valamelyikébe vették fel, Budapest viszonylagos dominanciája tehát ezen a képzési területen is érezhető.

Az informatikusok évek óta a legjobban keresett diplomások, szaktudásukat általában kiemelkedően magas fizetésekkel honorálja a munkaerőpiac. A felsőoktatás és a munkaerőpiac közötti átlépésük sok esetben nem lineáris, a tanulmányok és a munkavégzés nem egymást követő életszakaszhoz kötődnek, hiszen sokan már felsőfokú tanulmányaik alatt szakterületükhöz kapcsolódó, jó munkafeltételeket kínáló munkakörben tudnak elhelyezkedni. Ezzel függ össze az is, hogy e szakok hallgatói alacsonyabb arányban folytatják tanulmányaikat mesterképzésben.

A rangsoreredmények tanúsága szerint az informatikai képzésekre a legtöbb intézményben nem nehéz a bekerülés, ám a legrangosabb egyetemeken különösen az állami ösztöndíjjal támogatott helyekért erős a verseny, ami a viszonylag magas átlagpontszámokban és az alacsonyabb első helyes bejutási arányokban egyaránt megmutatkozik.

A táblázatok megtekintéséhez kattintson az alábbi linkekre:

informatika_01.jpg
informatika_02.jpg
informatika_03.jpg
informatika_04.jpg

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Baljós árnyak a magyar Microsoftnál

Váratlanul felállt székéből a magyar Microsoft ügyvezetője. Nem ez az első baljós árny a vállalatnál: fél éve elcsapták állami viszonteladóikat, két volt vezetőjük kormányzati mentőövet kapott, és a hírek szerint az amerikai hatóságok is vizsgálódnak az ügyben.

Mi legyen a hajléktalanokkal? Válaszol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke

Októberből törvény tiltja, hogy a hajléktalanok életvitelszerűen közterületen tartózkodjanak. Egy magát kereszténynek valló kormány bilincsben vezetteti el a legszegényebbeket? De működhetnek-e hajléktalanszállóként az aluljárók? Vecsei Miklóst, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökét dilemmáinkkal szembesítettük. A teljes nagyinterjú a digitális Heti Válasz legfrissebb számában olvasható.

Hatékony oktatási-nevelési stratégia a cirkuszban

A Fővárosi Nagycirkusz előadásait, valamint különböző programjait látva egyre inkább bebizonyosodik, hogy a cirkusz közösségeket tud megszólítani, gondolkodásra, beszélgetésekre, vitákra sarkalló tartalmakat képes közvetíteni.

Matteo, az igazságos?

Olaszország lehet az első nyugat-európai állam, ahol az új, populista jobboldal bedarálja a mérsékelt jobboldalt.