A szomszéd szíve mindig zöldebb

Stájerország asztala

/ 2017.10.25., szerda 12:28 / Hírforrás: Válasz.hu

Van, hogy muszáj lefékezni. Száz kanyar után mindig van egy pont, ahol teleszívjuk a tüdőnket, s lenézünk a hegyről: keleten a kék horizont már Magyarország, de lábunk alatt Ausztria zöldell. Stájerország csupán egy kőhajításnyira van, s ma már tényleg elég egy hirtelen ötlet, hogy átugorjunk, felfedezzük, meglessük és eltanuljuk, mit csinálnak jól a szomszédaink a vidéki gasztronómia fellendítésében.

Állunk a hágón, az autó motorja piheg az emelkedő után, perceg a turbó, kattog a fényképezőgépben felcsapódó tükör, vagy az annak hangját imitáló mobiltelefon. Gyanúnk szerint műfűvel van teli a völgy, ilyen szín még a Pantone-skálán sincs, nemhogy a természetben. Feltehetőleg a tehenek is műanyag, drótvázra tökéletesített makettek: nincs is itt semmi extra látnivaló, mégis bámulunk a már-már giccses tájképre.

A völgyből étel illatát hozza a szél, hirtelen beugrik, milyen távol van már a reggeli és milyen közel az ebéd. Stájerországot Ausztria zöld szíveként reklámozzák lépten-nyomon, de olyan megnyugtató, hogy nem hazudnak: ahol nem a kaszáló, ott az erdő a zöld, amelyet izgalmas árnyalattal egészítenek ki az almások, a szőlők és a tökföldek parcellái. Mintha beengedtek volna valami óriási éléskamrába, gondolom – bármibe belekóstolhatok, minden finom. Ennek ellenére ez a vidék csak messziről tűnik egységesnek.

Tökre nem mindegy

A magyar határt átlépve előbb a szántóföldek következnek, biztos kézzel meghúzott párhuzamos barázdákkal. Elsőre akár unalmasnak is tűnhetnek, de érdemes jobban körülnézni, szemmel követni a traktorok munkáját. A gabonát sok helyen leváltja a tök: gurulunk Kaindorf főutcáján, tekintetünket messziről vonzza egy élénkzöld épület.

Anélkül, hogy tudnám, mi az, érzem, köze lesz a tökhöz. Nem tévedtem, a Höfler családi vállalkozás tényleg a tökkel, annak magjával és olajpréseléssel foglalkozik. Hogy ne csak egy szimpla manufaktúra legyen, hanem egy pont, ahol megállnak az emberek – lám, mi is fékeztünk –, az üzem mellé hangulatos bemutatótermet építettek. Lent bolt, fent asztalok, székek, előadóterem, hátul meg a prések.

Az illat összetéveszthetetlen. Zsákokban áll a termés – a tökolaj préselésére olyan fajtát használnak, amelyen nincs héj a sötétzöld mag körül. Josef Höfler, a családi vállalkozás feje személyesen visz minket végig a birodalmán. Igaz, hogy mi nem vagyunk környékbeli parasztok, nem hoztunk bérmunkában tököt ütni, de láthatóan büszke a komplexumra. Olyan túláradó szeretettel mesél a magok hevítéséről és a 300 bar nyomással működő présről, hogy hihetővé válik: ez életének fő műve. 

Jól látszik, hogy már félórányira a határtól micsoda különbségek vannak a kirándulás fogalmában. Míg idehaza csak egy vágyott cél a jelentősebb falusi turizmus, Stájerországban nyáron, hó és sípályák vagy éppen tenger nélkül is működik: az üzem földszinti butikja a budai bevásárlóközpontokban is ütne. Az erjesztett hokkaidótökből készült habzóbortól kezdve a tökmagos sajtokon át a sima olajig minden van. Nemcsak a család áruja, hanem a környékbeli gazdáké is a polcokon sorakozik. Össze tudnak fogni egy jó célért.

Megkívántuk az édeset

Ha már Pöllau, az Ebner cukrászat kihagyhatatlan. Sokak szerint ez Ausztria legszebb vidéki édességkamrája – a több száz éves épületben már 1939 óta készülnek a sütemények és a fagylaltok. Jelenleg a harmadik nemzedék irányítja. Magyarként sokszor beugrott, hogy a kommunizmus évei nálunk pont az egymásra építkező családi tradíciót tették tönkre; Stájerországba kirándulva látszik, mi lett volna, ha nem a sötétebbik oldalon maradunk a világháború után.

A cukrászdában éppen mézeskalácsos kurzus indul, csatlakozunk. Mókás, ahogyan Theresa Ebner mindent tájszólással ír le. Az idelátogatók imádják, direkt ezt keresik – Ausztriában nem szégyen a dialektus, még olyan nemzetközi, élelmiszeripari mamutok is ki mertek jönni „osztrákul” írt óriásplakátokkal, mint a Milka. Itt természetes, hogy a cukrász a szívecskébe I Mag Dit ír. Rám sajnos elég laposan néztek, amikor meghekkeltem a rendszert egy Black Metal mézeskaláccsal.

A teljes cikk a Magyar Konyha Online oldalán olvasható el!

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Harc az idősek lelkéért: mindent elsöprő pártkampány indult a Facebookon

A pártoknak nem a fiatalok eléréséért kell ott lenni a Facebookon: a jelenlét az idősek miatt életbevágó. Néhány év alatt hermetikusan zárt és részben központilag irányított nyilvánosságok alakultak ki a világhálón. Háttér és eredményhirdetés a pártok és politikusok Facebook-teljesítményéről a csütörtöki Heti Válaszban.

Salgótarján nem Szeged – billegő körzetek Nógrádban

Makacs szegénység, elöregedés, lassú fogyatkozás: az ország legvidékiesebb megyéjében lenne ok a protestszavazásra. A megyeszékhelyen erős a baloldal, de a háromosztatú politikai térben a kormánypártnak a legjobbak az esélyei. A Heti Válasz választási sorozata ezúttal a két nógrádi választókerületet mutatja be. Részletek a friss lapszámban.

Egyetlen közautó 7–11 magántulajdonban lévőt helyettesíthetne?

Már 500 közautó áll a fővárosban közlekedők rendelkezésére, két-három év múlva pedig ezernél is több lesz. Külföldi tapasztalatok szerint tízszer ennyi saját járgányt helyettesíthetnek, de kérdés, hogy ez idehaza is reális-e. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Ilyen jó a szlovák egészségügy? Tényleg ennyire lemaradtunk?

Szlovákiáé Európa 13. legjobb egészségügye, és egyben a legerősebb egész Kelet-Európában – állapította meg egy nemzetközi kutatóintézet, amely Magyarországot a 29. helyre rangsorolta. Tényleg ennyire lemaradtunk? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Neki köszönhetjük a Testről és lélekről leggyönyörűbb jeleneteit

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, Oscarra jelölt filmjében két, meghitt kapcsolatra alkalmatlan ember addig álmodja ugyanazt, míg nappalaik rideg valósága hozzá nem simul csodaszép álmaikhoz. Az álombéli jeleneteket Horkai Zoltán szarvasai játsszák el. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.