Az éhség poétája

/ 2018.04.11., szerda 18:40 /

Nincs még egy költőnk, aki annyit éhezett volna, mint ő. József Jolán írja A város peremén című életrajzi regényében, hogy néha napokig koplaltak, és amikor már nem bírták tovább, megették a fazék hideg zsíros káposztát, amit a mama eldugott. A kőműves felesége, akinél albérletben laktak, beadott egy-egy tányér krumplilevest, ám később arra kényszerültek, hogy Attila egyetlen játékát, a hintalovat is feldarabolják, evvel gyújtottak tüzet.

Koplalt József Attila Párizsban is. Hetekig mustáros kenyeret evett, meleg ételhez csak akkor jutott, amikor Cserépfalvi Imre (akkor a párizsi magyar diáksegélyező bizottság elnöke)ingyen ebédjegyeket ajánlott fel neki. Egy kortárs emlékezése szerint ebben az időben még lehajtották a Montmartre dombról a juh-és kecskenyájakat. Ilyenkor a pásztor kürtölt, és költőnk friss kecsketejet ivott. Elterjedt az is, hogy József Attila arra kérte nővérét, küldjön neki „bablevest kolbászreszelékkel”. Sosem értettem, hogy lehet csomagban bablevest küldeni, és főként mi lehet az a kolbászreszelék? Aztán kiderült, ez csak tréfa. A Jolántól kapott csomagok után – melyekben szalámi mellett felesleges dolgok, például portugál szardínia és pulóver is találtatott – a költőnek rendre portóköltséget kellett fizetnie.

József Attila ezt a felesleges kiadást unta meg, ezért írta Jolánnak 1926. október 15-én: „Ha csomagot küldesz, nem veszem át, nem én, ha nem bableves van benne, csipetkével és kolbászszeletkékkel. Erről jut eszembe, hogy már nem érzem úgy a gyomromat, mintha lebegne, hanem mintha korcsolyázna, nyolcasokban.”

Az éhség önérzetes poétáján azonban nem volt könnyű segíteni. Tersánszky Józsi Jenő leír egy jellemző esetet. József Attila belép a pesti Japán kávéházba (ma Írók boltja). Arca sápadt, komor, télikabátja koszlott, hóna alatt papírcsomag, benne nagydarab kenyér, öt deka füstölt szalonna. Reggeli–ebéd–vacsora. – Mit hozzak? – kérdi a pincér. – Egy nagy kávét. De nix hab. Fölet tetessen rá, amennyit lehet. – A pincér bólint, hátramegy rendelni, és összedörzsölt mutató- és hüvelykujjával mutatja Kraszner Menyhértnek, a kávéház tulajdonosának, hogy a vendég flamós, de csóringer. Ám Kraszner nem véletlenül találta fel a „javító kávé” intézményét. Akinek nagyon nem volt pénze, kért egy sima kávét, majd bele egy kis „javító tejet”. Ha a kávé túlságosan tejes lett, akkor járt egy kis „javító kávé”. Egyszer fizetett, de két csésze tejeskávét kapott. Így történt most is. A pincér kérdő tekintetére a tulaj csak annyit súgott: „Jól van, fiam, jegyezd meg: ez a nyiszlett kis ember legalábbis akkora költő lesz, mint Petőfi Sándor.”

József Attila itt írta Születésnapomra című versét. Egy időben szövetkezett egy másik éhenkórász íróval, Lakatos Péter Pállal. Bablevest rendeltek egy pengő húszért, és felváltva ették ki belőle a húst. Hétfőn a kolbász, kedden az oldalas jutott Attilának. Szántó Judit szerint kedvenc étele a sajtos makaróni volt, Vágó Márta meg azt írja, hogy 1936 táján, amikor a Szép Szó folyóiratot szerkesztették, egy közeli sörözőben József Attila gyakran evett disznópaprikást főtt krumplival, ezt nagyon szerette.

Mert ínyencfalatokhoz ritkán jutott. Talán Hatvany báró néhány vacsoráján, ott feltálaltak lazacot, kaviárt. Vagy Újpesten, ahol szintén ágrólszakadt költőtársa, Berda József elvitte ebédelni az Illik-féle halászcsárdába. És feltehetően azon a díszvacsorán, amit nővére férje, Makai Ödön ügyvéd adott vendégeinek 1930-ban, ahol is József Attila az összes fogáshoz tréfás versikét faragott. A csigaleveshez: „E levestől mennek falnak, / Kik belőle sokat falnak!” A hideg fogashoz: „Cúgot kapsz a halevéstől, / Nemcsak soktól, de kevéstől.” A feketekávéra: „A fekete török átok – / De hát úgyis megisszátok.”

József Attila egész költészetét átjárja az éhség. „Etess, nézd – éhezem”; „Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset”; „örökké éhes vagyok”; „úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér” – sorolhatnánk a végtelenségig. Az éhség a Rossz jelképe. Az étel maga a megtestesült Jóság. Mi foglalhatná össze életét a költészet napján? Talán ez a sora: „Hosszú az Úristen, rövid a szalonna”.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Népművészeti nagyhatalom vagyunk – megnyílt az idei Nemzeti Szalon

A hagyomány nem egy porosodó, kőbe vésett, mozdulatlanságra ítélt valami, hanem folyamatosan változik, sőt, mi magunk is hagyományt teremtünk – erről is szól az idei, augusztus 20-ig látogatható Nemzeti Szalon a Műcsarnokban. A népművészet először mutatkozik be az intézményben, a siker borítékolható. Részletek a friss Heti Válaszban.

Óriási fordulat: Macron nyit a katolikusok felé

Az állam és egyház elválasztását államideológiaként kezelő Franciaország államfője szokatlan gesztusokat tartalmazó beszédet mondott katolikus vezetők előtt. Emmanuel Macron ezzel új fejezetet nyitna a keresztény egyházzal, és az iszlámnak is üzen. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Magyaroktól ideges a New York-i elit

Egy új médium mindig politikai káosszal köszönt be, ez köti össze korunkat a harmincéves háború korával, Daniel Kehlmann új regényének témájával. A német sztárszerző egy magyar írót tart nemzedéke legnagyobb tehetségének. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Az 1968-as esztendő – Orbán is ehhez képest határozza meg önmagát

Még huszadik századi mércével is kivételesen sűrű esztendő volt 1968. A fél évszázaddal ezelőtti történelmi sorsfordító a jelenből nézve gyökeresen eltérő értelmezéseket kap: egyeseknek Európa új tavaszát jelenti, másoknak a popkultúra kezdetét, vagy a hagyományos értékre épülő világ széthullását. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Bay Zoltán emlékkiállítás nyílt a Csopában

Bay Zoltán kutatóprofesszor kiemelkedő munkássága előtt tisztelegve, illetve a róla elnevezetett kutatóközpont megalapításának negyedévszázados fennállására tekintettel, a 2018-as évben ünnepi eseménysorozat vette kezdetét.