valasz.hu/gasztronomia/na-vajon-melyik-lett-a-legjobb-ujonnan-nyilt-jamie-oliver-etterem-119757

http://valasz.hu/gasztronomia/na-vajon-melyik-lett-a-legjobb-ujonnan-nyilt-jamie-oliver-etterem-119757

Christian Millau

/ 2017.08.09., szerda 14:26 /

A magyarok kiejteni sem tudták a nevét. Amikor 2012-ben itthon is megjelent a Gault&Millau étteremkalauz, a szerkesztők a honlapra azt írták: Gómijó.hu. Gó: Henri Gault, Mijó: Christian Millau. A két újságíró fetrengett volna a röhögéstől, ha meglátják nevük fonetikus átiratát, ám akkor ilyesmi már nem érdekelte őket.

Henri Gault 2000 júliusa óta Isten asztalánál vacsorázott (ki tudja, hogyan főznek arrafelé), Millau meg unta az egészet, sznobokat és sértett vendéglősöket, gasztroszatyrokat (a mindig lelkendező női kritikusokat nevezték így), meg az egész odakozmált gasztromaffiát, akik az ő nevükkel akartak híressé válni és ájult áhítattal sorolták a szakácssipkákat meg a Michelin-csillagokat.

Az elegáns, okos francia tudta, hogy mese a húsz pont, a tökéletesség elérhetetlen, az ár és az érték rég elszakadt egymástól, ma újgazdagok szürcsölik a méregdrága bordeaux-it, turkálnak életuntan a szarvasgombás Szent Jakab-kagylóban. Talán még arra is gondolt, hogy mindez az ő hibájuk is. A szellemet ők szabadították ki a palackból, amikor az 1960-as években elindították a nevüket viselő gasztrolapot, majd – hatalmas sajtócsinnadratta közepette – kiadták étteremkalauzukat, amely nemcsak a Michelin guide avítt szemléletével szakított, de a De Gaulle-mítosszal, a merev nagypolgári stílussal is, és főként az egzisztencialisták Sartre-hóbortjával. Lázadás volt ez a javából. „Talán jobb lett volna – emlékezett később –, ha nem azt írjuk, hogy nouvelle cuisine (új konyha), hanem inkább azt, hogy szabad konyha. Valami vibrált a levegőben, csak egy név kellett a robbanáshoz. Ezt adtuk mi.”

Ennél persze sokkal többet adtak. Mert az igaz, hogy a fiatal, tehetséges szakácsok többsége már nem Auguste Escoffier szakácskönyvével a párnája alatt tért nyugovóra, és közülük már sokan porolgatták a régi, elvásott recepteket, de öntudatot, világhírt a két újságíró adott a mozgalomnak. A Gault&Millau étteremkalauz a szabadság pillanata volt. Egy egész nemzedék mondott ágyőt a besamelmártásnak, a kötelező borjúalaplének, a nyakba kötött asztalkendőnek, a százoldalas étlapnak. A séfek rádöbbentek, hogy nincsenek egyedül, hogy a Troisgros fivérek ugyanazokat az elveket vallják Roanne-ban, mint Bernard Loiseau Saulieu-ben, Frédy Girardet a svájci Crissier-ben, Alain Senderens Párizsban és számtalan tehetséges séf szerte a világban. Hogy lehet felszabadultan is főzni, nem rabszolgamód, nem kötelező a kotta, a frusztrációnak vége. Gault és Millau könnyed, pimaszul szellemes hangnemben minősítette az éttermeket, új stílust teremtve a gasztronómiai irodalomban. Nemcsak az íz és az ízlés szabadult fel, hanem maga a szakács is. Ezért robban akkorát a Gault&Millau első kiadása 1972-ben.

Az új konyha megjelenése ugyanis erkölcsi megújulás volt. Nem divat, hanem kulináris forradalom. Életérzés. Egy közérzet kifejeződése: a könnyű és egészséges étel utáni vágy. Ugyanaz a társadalmi elégedetlenség szülte, mint az irodalomban az új regény, a filmművészetben a francia új hullám mozgalmát.

Christian Millau egész életében megőrizte eleganciáját és humorát. És megvesztegethetetlenségét, erkölcsi fölényét. A gasztronómia szerelme című könyvében maga meséli el az alábbi történetet. Egy vidéki vendéglőben, a vacsora végén az idős tulajdonos főzőasszony egy borítékot csúsztat a zsebébe, azzal a kéréssel, hogy csak otthon nézze meg, mi van benne. Hazaérve kiderül, hogy a borítékban pénz lapul. Ötven frank. Millau bosszankodik, de hamar elfelejti a dolgot. Mit tesz Isten, egy évvel később szinte véletlenül betérnek ugyanabba a fogadóba a feleségével. Fizetéskor a fogadósné azt súgja a kritikusnak: „Neheztelek magára, Millau úr.” „Miért?” „Mert nem írt rólam egy sort sem!” „Kellett volna?” „Hát persze – mondja az idős hölgy –, hiszen tudja, mit csúsztattam a zsebébe!” „Ó – válaszolja Millau –, azt hittem, azért adta, hogy ne írjak magáról.”

Szombaton, 89. életévében elhunyt Christian Millau. „Az egyetlen igazi szenvedély – mondta – az ínyenc kíváncsisága. Mi lesz a következő fogás?”

Rosta

Zsuppán András

Találkozunk 2016-ban!

Izraeli történészre figyel Orbán Viktor – tényleg átalakul az emberi faj?

Világszenzációk lettek, és állítólag Orán Viktor érdeklődését is felkeltették Yuval Noah Harari izraeli történész könyvei az emberiség múltjáról és jövőjéről. Legutóbbi műve szerint az emberi faj „szuperképességű”, illetve azzal nem rendelkező csoportokra válik szét. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Kinek kampányol idén Szörényi Levente és Bródy János? Meg fog lepődni...

Évtizedeken át lázban égett választások előtt a legendás szerző- és ellentétpár, Szörényi Levente és Bródy János, idén viszont egyikük sem lesz látható kampányemelvényen. Az Arénában annál inkább, ahol február 16-án újra játszik a Fonográf. A Heti Válasz az egyik próbán beszélgetett a két zenésszel. Páros interjúnk a csütörtöki lapszámban.

Magyar siker és Putyin a vízben

Globálisan tragikus balesetek és környezeti katasztrófák jellemzik a hét képeit. De magyar siker is volt az elmúlt napokban.

Magyar történész kutatása a Batman és a Peter Pan rendezőinek új filmjei mögött

Négy hónapon belül két sikerfilm is landolt a mozikban, ami a II. világháború történetének elfelejtett mozzanatát, a Dinamó hadműveletet járja körül. Vajon aktuálisabb Dunkirk és Churchill híres „Harcolni fogunk!” beszéde most, mint bármikor az elmúlt hetven évben? Hogyan alakította a Hollywoodban befutott rendezők gondolkodását John Lukacs magyar történész? Részletes háttér a Heti Válasz január 18-i lapszámában!

Bereményi Géza: „Cseh Tamás azt hitte, besúgó vagyok”

Tegnap A jobbik részemet dúdolgattam – mondja Bereményi Géza, aki igazából magának írta a dalszövegeket. Január 21-én ő is ott lesz a Cseh Tamás 75. születésnapjára emlékező koncerten a MOMSportban. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.