„Ez show-műsor is”

/ 2018.02.14., szerda 15:43 /

Az induló séfek felnőttek a Bocuse d’Or szakácsversenyhez, már tudják, miről szól – mondja az idei magyar döntő győztese, Pohner Ádám, a Kistücsök séfhelyettese.

A balatonszemesi Kistücsök vendégei tudják, hogy itt dolgozik a konyhán az „új Széll Tamás”?

Még friss a győzelem, ráadásul most pihenni fogok néhány napot, úgyhogy nem leszek itt. A júniusi torinói európai döntőre pedig – ahol Széll Tamás, a tavalyi lyoni világdöntő 4. helyezettje lesz a zsűri elnöke – már Budapesten, a Magyar Bocuse d’Or Akadémián készülünk Csillag Richárddal, a segítőmmel.

Tényleg a Kistücsök pincéjében zajlott a felkészülés?

Ott alakítottunk ki egy kicsi konyhát, és felállítottunk egy hasonló pályát, mint amilyen a versenyen is volt. A fagyasztóvákuumért is ugyanúgy kellett rohangálnunk, nem volt tehát már idegen a helyzet. Balatonszemesen mindenünk megvolt: alapanyagok, eszközök, dizájn. Egy héten hat napot dolgoztunk, időre gyakoroltuk a fogásokat. A kóstolásra pedig meghívtuk Vomberg Frigyest és Molnár Gábort: ők voltak rám a pályámon a legnagyobb hatással.

Csapody Balázs, az étterem tulajdonosa ráadásul a szurkolói csapat vezére is. Számít a biztatás?

Szól a duda, a kerepelő, ám mi verseny közben fel sem nézünk, nem integetünk. De tudom, hogy ott vannak, és ők is tudják, hogy mi tudjuk. Nagyon jó volt a hangulat, a rendezés. Ez azért fontos, mert ha idejön egy külföldi séf zsűrizni, és látja mindezt, akkor a legközelebbi találkozáskor már lesz egy közös, pozitív élményünk. Ezek az információk pedig terjednek, és már más szemmel néznek ránk.

Erős volt az idei mezőny: egyre nehezebb a hazai döntőn nyerni?

A hatból négyünket mondtak esélyesnek – Veres István (Babel Budapest), Garai Ádám (Olimpia étterem) és Volenter István (67 étterem és bisztró) volt a legnagyobb ellenfél –, de nem akartam ezen stresszelni. Nagyon fegyelmezetten kell dolgozni, s az volt a feladatunk, hogy a maximumot hozzuk. Mindenki nagyon készült, és az látszik, hogy az induló séfek felnőttek a Bocuse d’Orhoz, már tudják, miről szól: finom, letisztult ízekről, szép tányérokról. A torinói esélyeket sem latolgatjuk, nem az a lényeg, hányadikok leszünk. Az a fontos, hogy megmozgassuk, motiváljuk a fiatalokat. A hátsó pályán most is tanulók dolgoztak, és ők szolgáltak fel. Ez hozzátartozik a Bocuse d'Or szellemiségéhez.

Volt olyan alapanyag, amitől tartott? Csülök, velő, gorgonzola, fürjtojás...

Az európai döntőre való felkészülés jegyében nálunk is az észak-olasz konyha legnépszerűbb hozzávalóiból kellett dolgozni. Nincs már bennünk ezzel kapcsolatos félsz. Ha halat kapunk, akkor az a feladat, ha belsőséget, akkor az. Örültem, hogy a borjúhús volt az egyik alapanyag, hiszen az a magyar konyhának is kedvelt étele. Ezt próbáltuk is megjeleníteni: a hústálon tökmagolajos káposztasaláta volt, túrós csusza tarte formájában és borjúpaprikás. Ez pontszámot is ér, hiszen az eredménybe beleszámít az eredetiség és a nemzeti jelleg.

Nem lenne igazságosabb, ha a zsűri vakon kóstolna?

Arra vannak más versenyek. Ahhoz le kellene zárni a bokszokat, amit itt nem lehet. Ez a Bocuse d’Or, ami a séfekről szól, ők vannak előtérben. Ez show-műsor is. Ha jó az étel, akkor úgyis több pontot adnak neki. A zsűrit nem lehet becsapni.

Pohner Ádám
Budapesten született 1993-ban. 2012-ben végez a Gundel Károly Vendéglátóipari Szakközépiskolában. 2015-ben Molnár Gábor commis-jaként (segítőjeként) részt vesz a Bocuse d’Or lyoni döntőjén, ahol a 13. helyen végeznek. 2016-ban a magyar döntőn második Széll Tamás mögött. Dolgozott Észtországban, a MÁK Bistróban, az Olimpia étteremben és az Alabárdosban séfhelyettesként. Jelenleg a balatonszemesi Kistücsök séfhelyettese.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.