Így sütnek a gádorosi Tönkölysüti műhelyében

/ 2018.01.04., csütörtök 15:53 / Hírforrás: Válasz.hu

Van egy mézeskalács ház Békés megyében, az Orosházi járásban, Gádoroson. Kertjének kapuja, amelyre azt írták, Tönkölysüti, a főútról nyílik. Persze, most arra gondolnak, hogy ez a ház olyan, mint amilyenről Andersenék írtak, de tudniuk kell, az épület úgy néz ki, mint egy családi ház. Merthogy az is. Csak éppen a története olyan, mintha egy népmesébe csöppennénk.

Faluhelyen általában portaillata van a házaknak. Az állatoknak szaga van, akárcsak a száradó terménynek, de a szénára már azt mondják, hogy illatozik, miközben annak is csak szaga van. Ebből a gádorosi házból azonban tényleg finom illat száll kifelé. Édes, könnyű, mély és meleg. Szegfűszeges, lekváros, csokoládés, mandulás.

Az ember elsőre azt gondolná, hogy kisebb sütőipari üzem működik odabent, és dolgozók hada áll a gyúródeszkák mellett, de aztán kiderül, hogy Jávorcsikék háza éppen olyan, mint a legtöbb otthon errefelé. Van benne kisszoba, nagyszoba, konyha, fürdő, mosdó; az udvar felől keskeny tornác; hátul pedig kert és gazdasági épület. És pékek, cukrászok hada sem nyüzsög, mert itt mindössze öten dolgoznak. Jávorcsikné Juli; a fia, János; Kata, János felesége; és két segítő, Erika és lánya, Letícia.

Minden szükséges munkát elvégeznek: tésztát gyúrnak, sajtot vágnak, lekvárt darabolnak, majd kisütik mindazt, amit megformáztak, dobozba rakják, útra készen a piac felé. Mindezt ráadásul egyetlen helyiségben, ahol egyetlen elektromos kemence üzemel. Gádoroson ennyi kell ahhoz, hogy működjön egy családi vállalkozás. 

Mondhatnánk azt is, hogy minden úgy kezdődött, hogy Juli asszony negyvenegy évi munkaviszony után nyugdíjba vonult, maga mögött hagyva adminisztrátori teendőit, de a helyzet az, hogy Juli asszony akkor még állásban volt, és a család egyik barátja állt elő azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha Jávorcsikék sütiket sütnének.

A vállalkozás ugyanis lehetőséget teremt arra, hogy eltartsa az egész családot. Jani édesanyja pedig nyugdíjazása után is maradhatott volna a munkahelyén, de hamar kiderült, hogy a sütikkel jobban szeret foglalkozni, mint az íróasztal mellett ülni. Így indult minden, de nemcsak úgy bele a világba, hanem megadva annak módját. Sütiket ugyanis sokféleképpen lehet készíteni, ám tönkölyből csak kevesen teszik.

Ehhez először is kellett némi tönkölybúza. Ez ugyanis a süti lelke. Termesztését nem is bízzák másra. Mert nem mindegy, milyen a gabona, s milyen a szemek minősége. A minőségi garanciát viszont csak az jelentheti, ha maguk felügyelik a vetési, növekedési, aratási és tárolási folyamatokat. 

Jávorcsikék öt hektár földje bőven ad annyi tönkölybúzát, amennyi a családi vállalkozáshoz szükséges. János szerint a vidék mindenkit képes eltartani. Igaz, csak akkor, ha komolyan veszi a munkáját. Vagyis ahhoz, hogy a vidék élni tudjon, hagyni kell élni azokat, akik megdolgoznak érte.

Jávorcsikék jó előre megterveztek mindent, majd szétnéztek az otthonukban, hogy megvan-e mindaz a feltétel, ami a dagasztáshoz, kelesztéshez, formázáshoz és sütéshez szükséges. 

János, bár a szíve mindig is a föld felé húzta, akkoriban még gépészmérnöknek tanult a fővárosban. Legszívesebben agrármérnök lett volna, de az a diploma errefelé nem ígért megélhetési lehetőséget, így a fiatalember figyelme a gazdasági informatika felé fordult. A menet közben csúcsra járatott tönkölysütik készítése és árusítása azonban olyan távlatokat nyitott előtte, hogy ma már ez tölti ki a napjait.

Három évvel ezelőtt még hétféle sütit állítottak elő, két sósat és öt édeset, ma már tizenkilenc-húszféle édeset, és legalább tízféle sósat csomagolnak. Kéthetente tucatnyi félkilós kenyeret is sütnek, de nagy, klasszikus parasztkenyérben nem gondolkoznak, mert azt tönkölyből nem egyszerű kisütni. Az a kenyér nehéz és sűrű volna.

A gádorosi tönkölysütik Budapesten megtalálhatók a Mozgó Piacon, valamint a XII. kerületi Hegyalja piacon, a Böszörményi úton és a János kórháznál.

A teljes cikk az Ízlelő Online oldalán olvasható el!

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Boldog születésnapot, MúzeumCafé!

Tíz év nagy idő – főleg egy olyan periodika életében, amely elsősorban a szakmának készül, de a nagyközönség számára is érdekes szeretne lenni. Vékony mezsgyén kell lépkedni, könnyű elbillenni bármelyik oldalra. A MúzeumCafénak eddig sikerült megőrizni az egyensúlyát.

Miért fideszes a falu? – A választási adatok mögé néztünk

A kormánypárt elsősorban falun mozgósított, a községekben élők szavazataival nyerte meg a választásokat – hallhattuk az elmúlt napokban. De tényleg igaz ez? Miként húzhatták be a romák tömegeinek voksait is? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Mihez kezd a Fidesz a Budapest nevű ellenzéki szigettel?

A választás nyilvánvalóvá tette: a Fidesz messze nem olyan népszerű a fővárosban, mint az ország többi részén. Újra napirendre kerülhet az önkormányzati rendszer átalakításának kérdése, de a kormány számára tökéletes megoldás nem látszik. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Vidnyánszky emeli a tétet: arab produkciókat hívott Magyarországra

Miközben Magyarország egyes vidékein már akkor is rendőrért kiáltanak, ha valaki kendőt köt a fejére, a Nemzeti Színház olyan arab előadásokat is meghívott az éppen zajló MITEM-re, amely a megértést szolgálja napjaink legégetőbb kérdésében. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Sára Sándor: Vajna előtt is volt nemzeti filmgyártás!

A társadalmi problémákat kivételes érzékenységgel ábrázoló filmjeiért vehette át a Kossuth-nagydíjat a 85 éves Sára Sándor rendező, operatőr. A nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia tagját közszolgálatiságról és Andy Vajna filmügyi tevékenységéről is kérdeztük. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Ellenzéki tüntetéssorozat: gyászmunkának biztosan jó

A választási vereség után szinte minden ellenzéki párt válságba került, az LMP-ben tettlegességbe torkollottak az indulatok. A múlt szombaton elkezdett ellenzéki demonstrációk gyászmunkának biztosan jók – de lesz-e belőlük kibontakozás? Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.