Márai: hasában él a nemzet

/ 2018.02.14., szerda 17:39 /

A nemzet a nyelvében él, meg a szívében. Igen. „De a nemzet a hasában is él – mondja Márai Sándor –, és nem kell lebecsülni azt a másik, anyagiasabb kultúrát sem, mely a vidéki főzőasszonyok ibrikjeiben rotyog, pesti szakácsok tepsijeiben kel varázslatos életre egy-egy sertéspörkölt, halpaprikás vagy vargabéles alakjában.” Ezért őrizgette a vasúti restaurációk régi étlapjait Szindbád, mint valami titokzatos baedekkert, ezek igazították el a lélek útvesztői között. Mert élt a haza a költők és írók szavaiban, a tudósok műveiben, az ősök tetteinek emlékében, „de legalább úgy élt ebben a szóban is: bográcsgulyás – és csak az ostobák, nagyképűek és siketek nem értették ezt”.

Talán ez az íratlan kultúra hiányzott legjobban Márainak fél évszázados bolyongása során. Mert bár megkóstolt minden idegen ételt Párizstól Posillipóig, New Yorktól Salernóig, ahonnan végül 1980-ban San Diegóba költöztek a feleségével, Lolával, nemcsak a szíve és a lelke maradt magyar, de a gyomra is.

Az ember azt gondolná, hogy a több nyelven beszélő kozmopolita író tobzódik az ízekben. Műveiből nem ez tűnik ki. Már a harmincas években – sikereinek csúcsán – felemás gasztronómiai élményekről beszél. Velencében felkapott éttermekben étkezik („scampi a Cavalettóban, véres hús a Lido divatos vendéglőjében”), mégis mindent áthat a csömör, az étel „állott és gyomorrontásra ingerlő”. Az ember akárhol eszik, „rögtön utána szeretne szódabikarbónát bevenni”.

Hasonló a helyzet 1948-as migrációjuk után is. A Napnyugati őrjárat című útleírásban beszámol kulináris élményeiről. A párizsi vacsora természetesen szertartás lesz. „Halat és vadat fogyasztunk majd, megrendeljük a tengerfenék csodáit, és a vadászat nyitányának első zsákmányait, s fehér burgundi bort iszunk hozzá.” De a Kis ínyenc nevű étteremben kényelmetlen asztalt kapnak, konyhaszagban, a kasszírnő megvető pillantásától kísérve papírabroszon eszik a tengeri rákot, foglyot és roston sült kappant, hozzá zöldpecsétes burgundit isznak, és bár az étel „nem csúfolta meg az emlékezés ábrándjait”, az egész idegen, zaklatott. Nincsenek már borvirágos orrú, pókhasú ínyencek, akik kényelmesen letelepednek, hosszan diskurálnak az étekfogóval, gondterhes vitába bocsátkoznak a pincemesterrel, aztán áhítatos mozdulattal veszik kézbe az első osztrigát, és mélyet sóhajtva, ábrándosan, csukott szemmel, mosolyogva kezdenek neki az ebéd nevű szertartásnak. „A nagy francia konyha egyes helyeken őrzi és ápolja még hagyományait – mondja –, de a nagy francia ínyenc elprolisodott. Sehol nem lehet olyan drágán és rosszul enni, mint a mai Párizsban.”

Hasonlóan érzi magát Londonban is. Bár elámul a gyarmatáruk egzotikumától (indiai fűszer, ausztráliai bor, kanadai bárány, egyiptomi cukor, kongói főzelék), az éttermek többnyire „nagy darab nyers húsokat kínálnak vízben főtt krumplival, zselatinnal cikornyázott halakat és hideg szárnyasokat, sütőporral készített gipszízű süteményeket, vaníliakrémmel leöntött pudingokat. Az átlag angol konyha olyan, mint a híre: félszeg és ízetlen.”

Már attól rosszkedve támad, ha bemegy lakóhelyei bármelyikében a spájzba. Az ő eszményi éléskamrájában négyszáz befőtt sorakozik a polcokon, a szegről táblaszalonnák, füstölt kolbászok lógnak, savanyú káposztás hordó és kovászos uborka, A négy évszakban tesz is róluk említést.

Utazásaik során persze megkísérelték megtalálni a hazai ízeket. Lola évtizedekig gyűjtötte a recepteket. Márai maga ír 1969-es Naplójában L. „kézírásos, rongyolt fedelű füzetéről”, amelybe sokan beleírtak: édesanyja, anyósa, Vilma nevű barátnője. Hogyan kell pogácsát sütni, vagy ott az olcsó linzer receptje. „Különös, nyugtalanító olvasmány – mondja Márai. – Hiszen a linzerhez nemcsak tojás kell, liszt, mandula, hanem konyha is, ahol megsütik, a konyhához otthon, ahol a család él, ez mind kell ahhoz, hogy a recept valóság legyen.”

Kevesen tudják, hogy a Gundel-palacsinta feltehetően Matzner Lola kreációja. Márai Kaland című színművének 1940. október 16-i bemutatója után a Nemzeti Színház bankettjén – amit a Gundel étteremben rendeztek – Lola palacsintája volt a szenzáció.

Hogy Márai valójában mire is vágyott egész életében, ő maga pontosan leírja A magyar borokról című tárcájában. „Ha megöregszem, pincét akarok – mondja –, semmi mást nem akarok az élettől. Mert nincs szebb halál, mint egy diófa alatt, a borospince előtt, ősszel, közvetlenül a szüret után, amikor az újbor már szunnyad és erjed a hordókban, a diót leverték a fáról, s a napnak szelíd ereje van még, mint az öreg ember szerelmének. Itt ülök majd egy padon, háttal pincémnek, ahol boraim pihennek, a kecskelábú asztalnak könyökölve. A mélyben a csepeli tájat látom, a messzeségben hazám lapályait.”

A hordókban olaszrizling lesz, ötéves somlói, egri bikavér, az asztalon bácskai abált szalonna, landjáger (soproni fűszeres kolbász), sonka tormával, parázsban sült burgonya és fehér liptai túró a Rozsnyi kereskedés fabödönjeiben, paprika és ajókagyűrű nélkül. „Egy hosszú élet minden tapasztalata és rábeszélőképessége kevés ahhoz, hogy meggyőzzem kortársaimat: milyen tökéletes borkorcsolya természetes állapotában a liptai, s milyen helytelen divat hagymával, mustárral, paprikával bonyolultabbá tenni azt, amit a természet önmagában tökéletesnek teremtett.”

Igazán semmiségek. Mégsem kapta meg őket bolyongásai során sehol. Pedig valószínűleg jobban hiányoztak minden elismerésnél.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Ez most tényleg össznemzeti ügy – aki magyar, aláír!

Miért kell vért izzadni ahhoz, hogy egymillió uniós aláírás összegyűljön a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéshez? Csáky Pál, az ügyet az Európai Parlamentben képviselő felvidéki politikus és névrokona, Csáky Csongor, a gyűjtést idehaza szervező Rákóczi Szövetség főtitkára válaszol a csütörtöki Heti Válaszban.

Ki nyerhet áprilisban? Most vasárnap minden eldől

Röviddel a parlamenti választás előtt a pártok a legjobboldalibb megyei jogú városban, Lázár János pátriájában tesztelhetik stratégiájukat. A hódmezővásárhelyi eredményből következtetni lehet majd az országos voksolás végeredményére is. A csütörtöki Heti Válasz címlapsztorija!

Ma született Mátyás király

A Mátyás király Emlékév alkalmából ma este a budavári Mátyás-templomban ad koncertet az Angelica Leánykar, Kolozsváron pedig Mátyás Napok kezdődnek.

Ki ez az ember? Dél-Afrika Mészáros Lőrince?

Korrupt elnökének eltávolításával Dél-Afrika adott magának még egy esélyt, hogy valóra váltsa a reményeket, amire negyed százada nem képes. A friss Heti Válaszból kiderül, hogy az utódnak csodát kéne tennie: például vizet fakasztania a Fokváros körüli sziklákból.

Itt épített gyurcsányista erőközpontot Lamperth Mónika

A baloldal az esélyesebb az észak-budapesti lakótelepi karéj három választókörzetében, de a XV. kerületben bonyolult a képlet: van itt Lamperth Mónika által építgetett gyurcsányista erőközpont, jelölt a Fidesz lakótelepi szakembere, és egy óvodafelújítás miatt megbüntetett lázadó szocialista is. Választási sorozatunk az Óbudától Újpalotáig nyújtózó kerületek esélyeit latolgatja. Részletek a friss Heti Válaszban.

A disznósajt volt a csúcs a kisgazdák sajtóreggelijén

Pártcunamival indult a hivatalos kampányidőszak, ám a szokásosan jelentkező komolytalan formációk mellett a reaktivált kisgazdáknak és Lévai Katalin volt szoci miniszter pártjának lehet is hatása egy-egy mandátum – elvesztésére. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Huszti Péter: „Ellopta a show-t a politika”

El lehet játszani Hamletet bőrdzsekiben, de ne a ma emberéről, hanem a ma emberéhez szóljon – mondja a Corvin-lánccal frissen kitüntetett Huszti Péter színművész, rendező. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.