Mesélő fánkok

Kezdődhet a fánksütés!

/ 2017.01.10., kedd 11:08 / Hírforrás: Válasz.hu

Mondják: fánkot sütni bárki tud. Ez igaz. De annak a "bárkinek" pontosan el kell találnia az arányokat, ideális állagú tésztát kell dagasztania, és azt éppen megfelelő ideig pihentetnie. S nincs is más hátra, mint a megfelelő hőfokú olajban a megfelelő ideig sütni. Elfogyasztani aztán már tényleg pofonegyszerű! A fánk történetének ismertetését jóval a Krisztus előtti időkben kell kezdeni. Bár akkori ízét nem kóstolhatjuk, illatát nem érezhetjük, a történelem azonban tárgyakban, képekben, szobrokban, írásos emlékekben mégis biztosít bennünket, hogy ez a "műfaj" (olajban kisütött finom édes - vagy sós - csemege) bizony létezett.

A "fánk" sütésének legrégebbi tárgyi emléke II. Ramszesz fáraó (Kr. e. 1290-1224) sírjának domborművén látható. De a Biblia földjén is ismerték ezt a tésztaételt, még ha nyilvánvalóan nem is ugyanaz volt a recept. Nem csak hogy ismerték, de egy valóságos csoda tette igazi hagyománnyá a Hanuka-ünnep alatti készítését és fogyasztását. Igaz, itt nem a tészta, hanem az olaj a hagyomány alapja. A megszálló szeleukidák elleni - Júda Makkabi által vezetett - felkelés a zsidó nép fényes győzelmével végződött, ezt követően kerülhetett sor a megszentségtelenített Templom megtisztítására. Ehhez nyolc napig kellett volna az olajmécseseknek világítaniuk, de a rendelkezésre álló mennyiség mindössze egy napra volt elegendő. És mégis világítottak a lámpák, nyolc teljes napon át! (Kr. e. 163.) Izrael népe erre a csodára emlékezik a mai napig az olajban sütött Hanuka-fánkok fogyasztásával.

A fánk Európában jóval később jelent meg, s két legenda is fűződik az elterjedéséhez, illetve népszerűvé válásához. A franciák örömmel sajátítanák ki, de az osztrákok is előállnak a maguk - szerintük - hihető változatával.

A franciák - mint annyi más jót és rosszat - a "gonosz" osztrák nőnek, a "kalácsos" Marie-Antoinette-nek (aki méltán érdemelte ki alattvalóitól a beszédes Mademe Déficit gúnynevet is) tulajdonítják ennek az édességnek a népszerűvé válását. A történet szerint egy bolondos karneváli éjszakán a kalandos természetű királyné megszökött az udvari álarcosbálból, és álöltözékben elvegyült a Párizs utcáin kavargó néptömegben.

Az út szélén álló mézeskalácsos kofától elvett egy fánkot, ami annyira ízlett neki, hogy az egész kosár tartalmát megvásároltatta kísérőjével. Az ünnep elmúltával aztán a palotába hívatta a mézeskalácsos mestert, és a "know how" szabad értelmezésével a királyi cukrásznak adta át a gyártási titkot. Igaz, cukrásza finomított a "terméken", tovább gazdagítva a paraszti csemegét, hogy a királyi lakomák igazán méltó koronája lehessen. (Receptje beignets néven vált híressé.)

Az osztrák legenda is az "alsóbb" néposztály csemegéjeként tartja számon ezt a tésztaféleséget. Bécs belvárosának egyik igen kedvelt kenyérboltja volt Krapfen pékmester sütödéje, amit dolgos özvegye férjének halála után is mindenki megelégedésére üzemeltetett. Egyszer azonban nem készült el a kenyér a szokott időben, és ezt egyre nagyobb zúgolódással fogadta az éhes vásárlóközönség. Mire a jó asszonyság elveszítette türelmét, s a leghangosabban méltatlankodó vevője fejéhez akart vágni egy darabka nyers kenyértésztát. Ekkor lépett közbe a Sors - a dobás célt tévesztett, és a tészta a tűzhelyen levő, forró zsírt rotyogtató lábosban kötött ki... Így sült meg az első, aranybarna "bécsi" fánk. Aki nem hiszi, járjon utána!

Az azonban tény, hogy a bécsiek fánkját azóta is Krapfennek nevezik. (Van olyan változat is, amely szerint a derék Krapfen asszony férje urához akarta volna vágni a tésztát - természetesen még az életében -, s ez talán még hihetőbb is volna.)

Az egyre népszerűbbé vált fánkot igazából egyetlen nemzet sem sajátíthatja ki magának, hiszen olaszhonban éppen olyan kedvelt, mint spanyolföldön, vagy akár a messzi Amerikában. Hiába különböznek a nevek, a lényeget tekintve ugyanarról van szó: churros, lukumadesz, Berliner, fritelle, lokma, tulomba, pampushky, zeppola, mallasadas, donut... Csak olasz nyelvterületen (tájegységenként) legalább harmincféleképpen lehet kérni! (Ízlelni már sokkal egyszerűbb. Bonissimo!)

Természetesen mi, magyarok sem maradhatunk ki semmi jóból! A mi gasztronómiai fánkon is gazdagon megterem a fánk. Gazdagon idézhetnénk Künstlerné Virág Éva cikkéből, ha hajdani jó magyar uraink  fánkpusztító élményeit szeretnénk elősorolni. De idézhetjük Pekry Erzsébet Szidónia grófnőt is. A XVIII. századi "confectes könyvében" a kovász nélküli fánk receptje szerint. 

Fánkreceptekkel (is) egész könyvet lehetne megtölteni. Már csak azért is, mert a fánk olyan gyűjtőfogalom, amibe sok minden belefér. Bizony, még az Ischler is! Hiszen nem kisebb "gasztroangyal" nevezi ezt Ischli fánknak, mint a híres színésznő, Vizvári Mariska - ezer receptet tartalmazó könyvében. És persze azt sem hihetjük, hogy minden fánkrecept pikk-pakk elkészíthető. 

A teljes cikk és fánkreceptek a Magyar Konyha Online oldalán olvasható!

Rosta

Szőnyi Szilárd

Találkozunk 2016-ban!