Varázsfészek Gödöllő szívében

/ 2018.04.26., csütörtök 10:09 / Hírforrás: Válasz.hu

Van egy műhely Gödöllő szívében, amelynek bejárati ajtaja kívülről lilásnak tűnik, míg belülről koptatott türkiz árnyalatokban játszik. A titokzatos ajtó mögött olyan mesevilág tárul fel, melyben régi bútorok lényegülnek át, kelnek új életre. Az AsztaLom műhelyét süteményillat lengi be, ami a ház első felében kialakított kávézóba csalogat: hajózz velem, köss ki nálam, érezd magad otthon – hívogatja vendégeit a Caravella. Élettől teli, folyton nyüzsgő varázsfészek ez a hely, melynek alkotói révbe értek, s pillanatnyi megállásra, kikötésre hívják meg a vendégeiket is.

A patkolókovács házára Gödöllő szívében szinte mindenki szemet vetett, aki csak üzletet akart nyitni errefelé: 

így voltak ezzel a Gergely lányok is, Erika és Andi, akik barátnőjükkel, Erőssy Andreával régóta álmodoztak olyan helyről, amely műhelynek is, kávézónak is beillik.

Csakhogy megvan az ideje az álmodozásnak, és az álmok megvalósításának is, és a kettő között olykor évek peregnek le. Amíg a tervek szép, színes szőttese készült, más vette meg a kovács házát.

A két lány közül Andi, az informatikus a precizitást és a racionalitást hozta a vállalkozásba, Erika pedig a művészi érzéket.

Erika profi kézilabdázó karrierjének egy súlyos térdsérülés vetett véget. Tizenöt, profi sportolóként eltöltött év után, marketingmenedzserként, a gyerekekkel otthon töltött évek alatt engedett művészi késztetéseinek, és beleszeretett a bútorfestésbe, amit akkoriban idehaza még nem sokan műveltek.

A világhálóról tanulta meg a technikai fogásokat, és így akadt rá az angol festőművész, Annie Sloan krétafestékeire is, amelyeknek időközben forgalmazói is lettek.

Az első tételeket még Ausztriában szerezték be, egy garázsból, mert akkor még ott sem árulták ezt a márkát egyetlen üzletben sem. Nekik is meg kellett pályázniuk a forgalmazás jogát, aminek egy tanfolyam elvégzése is feltétele volt a festőnő oxfordi műhelyében, Annie Sloan ugyanis a munkájuk alapján választja ki a partnereit.

Csak annak adja oda a festékeit, aki bizonyítja, hogy tud velük bánni, és ugyanolyan szívvel-lélekkel kezeli az ecsetet, mint ő. Kifejezetten üdvözölte azt a kezdeményezést, amit Gödöllőn a kézművestanfolyamok és a kávézó „összebútorozásával” a nővérek megvalósítottak.

A teljes cikk Az Ízlelő Online oldalon olvasható el!

 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.