Kolduscsirke

A neveknek szaga van, amelyek nyomban megütik az ember orrát, amint hallja őket." Krúdy írja ezt az Asszonyságok díja című regényében. És ez igaz is.

0

Hadik a Hadak útján

Karinthy feltehetően fuldoklott volna a nevetéstől. Tavaly november 11-én nagy csinnadratta kíséretében 65 év után újra megnyílt a legendás Hadik kávéház - majd másnap bezárt. Kiderült, hogy nem volt működési engedélye.

0

Irasha mase

Felejtsenek el mindent, amit a japán konyháról tudtak vagy gondoltak.

0

Irasha mase

Felejtsenek el mindent, amit a japán konyháról tudtak vagy gondoltak. (Részletek a 40. heti lapszámban!)

0

Az ínyencek hercege

1952. október 12-én a gasztrotörténelem legkülönösebb akciójára került sor. Párizs nyolcvan legjobb éttermében a nyolcvan legszebb asztal közepére virágcsokrot állítottak, s kitették rá a "foglalt" táblát.

0

Görhöny és Haluska

Mint Hacsek és Sajó. A flegma és a szangvinikus. Ember legyen a talpán, ki itt igazságot tesz.

0

Akinek lámpást adott kezébe az Úr

Diogenész, ókori görög bölcs állítólag azzal bosszantotta a korinthosziakat, hogy fényes nappal égő lámpással a kezében járkált az utcákon, s amikor megkérdezték tőle, mit keres, azt válaszolta: "Embert keresek!"

0

Budapest gyomra

Mint a pokol hetedik bugyrát, úgy írja le (1821-ben) a Duna-parti régi pesti piacot, a "jobbágyság vásárát" Schams Ferenc elmagyarosodott sváb patikus.

0

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.