Gazdasági mozaik

Gazdasági mozaik - 2017.08.24.

/ 2017.08.23., szerda 16:50 /

Lassult a növekedés - A bruttó hazai termék (GDP) 3,2 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest.

A KSH jelentése szerint az ipari termelés lassuló növekedése, illetve a mezőgazdasági termelés visszaesése okozta a négy százalék körüli előzetes becsléseket alulmúló eredményt. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint ugyanakkor a növekedés megfelel a várakozásoknak, és továbbra is tartható a 4,1 százalékos éves célkitűzés.

Megvannak a gigatender győztesei

Eredményt hirdettek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által kiírt, nettó 271,7 milliárd forintos keretösszegű országos útfelújítási közbeszerzésen. A tendert az ajánlatkérő tájegységek szerint hat, 38 és 54,3 milliárd forint közötti költségvetésű beruházási blokkra osztotta, melyekben a nyerteseknek 2017 és 2020 között kell végrehajtaniuk a közúthálózat meghatározott szakaszainak felújítását vagy fejlesztését. A hat csoportból – más társaságok mellett – a Swietelsky Magyarország ötben, a Strabag négyben, az EuroAszfalt és a Soltút Kft. háromban kapott megbízást a kivitelezésre.

Alakul a vonat-villamos

Lezárult a hódmezővásárhelyi tram-train megépítésére kiírt, közel kilencmilliárd forint értékű közbeszerzés, melynek két győztese a Strabag Vasútépítő Kft. és a Belfry PE Kft. lett. A beruházás keretében 3,3 kilométer hosszú egyvágányú városi villamosvonal épül, öt megállóhellyel és egy végállomással, valamint Szegeden szintén megvalósul a Rókus megállóhelyet és a 135-ös számú vasútvonalat összekötő villamospálya.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Pancserlehallgatók

Ha a HVG-nek igaza van, a világ legbénább lehallgatói keltenek botrányt Magyarországon.

Őrfi József bátorsága és lelki ereje mindent vitt az idei gálán

Mesébe illő Őrfi József piliscsabai házának története. Nem tündérmesébe, hanem olyan magyar népmesébe, amelyben a hősnek számos próbát kell kiállnia. Az építész-családfő bátorsága és lelki ereje a Média Építészeti Díja idei gáláján mindent vitt. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Famaffia Romániában – Adjátok vissza az erdeinket!

Egy friss botrány és egy dokumentumfilm is felhívja a figyelmet az Európa utolsó érintetlen vadonjainak otthont adó Romániában dúló illegális fakitermelésre. Nemcsak a korrupt politika vagy a profitéhes multi a hibás: székely falusi közösségeket is megvadított a fából szerezhető könnyű pénz. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Rockenbauer 30 – Pali mögött volt értelme gyalogolni

Pali után nem lehet ilyen filmet csinálni – vélik a Másfélmillió lépés Magyarországon alkotói. Rockenbauer Pál halálának 30. évfordulóján azt kutatjuk a friss Heti Válaszban, mi a titka a sorozat népszerűségének, és miért nem született azóta sem hasonló.

Nyolcvanezres pezsgőt locsolt az egyik Mugabe-fiú

Voltak nála véreskezűbb afrikai vezetők is, de kártékonyabbak kevesen. Robert Mugabe nemcsak a gazdag Zimbabwét juttatta koldusbotra, de igyekezett egész Afrikát a Nyugat ellen hangolni. A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy bukása ennek ellenére miért is nem Nyugat diadala.

Morvai Krisztina: „Ez nem hűségeskü a Fidesz mellett”

Nem tudja, a Jobbikra szavaz-e jövőre a Jobbik európai parlamenti képviselője. Morvai Krisztina azt mondja: három éve nincs kapcsolatban Vona Gáborral, de nem a személyes sértettség, hanem az irányváltás bizonytalanította el. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Kovács Ákos: Leszállni az egovonatról

A Nyugat nagyon mást ért kultúrán, mint mi, ebben a tekintetben igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat – mondja Kovács Ákos énekes, dalszerző, akit nemrég bemutatott Arany János-estjéről és a jövő évi jubileumi koncertjéről is kérdeztünk. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.