valasz.hu/itthon/itt-a-madaras-adidas-eletkepes-lehet-e-egy-nemzeti-sportmarka-129214

http://valasz.hu/itthon/itt-a-madaras-adidas-eletkepes-lehet-e-egy-nemzeti-sportmarka-129214

200 milliót kapott az Orbán-kormánytól Szél Bernadett szervezete

/ 2018.01.25., csütörtök 10:18 /

Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke kivonult a testület ma reggeli üléséről. Ezen annyira nem lepődhetünk meg, hiszen a Fidesz alelnöke ezt már korábban megígérte, mondván: a Fidesz minden esetben ki fog vonulni, ha a Soros György zsebéből politizáló Szél Bernadett is részt vesz a nemzetbiztonsági bizottság Soros Györggyel foglalkozó tanácskozásán.

A kivonulósdi oka pedig, hogy Németh Szilárd és a Fidesz szerint kockázatot jelent, ha olyan valaki is bent van az ülésen, aki korábban egy Soros György hálózatához köthető szervezetnél tevékenykedett.

Márpedig az LMP miniszterelnök-jelöltje ilyen személy, hiszen Szél Bernadett 2002-ben néhány hónapig a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület programvezetője volt.

Kedden írtam, hogy az Orbán-kormánynak igenis van migránsprogramja, nem is akármilyen. Ez, ni:

A Kormány 1698/2013. (X. 4.) Korm. határozata a Migrációs Stratégia és az azon alapuló, az Európai Unió által a 2014–2020 ciklusban létrehozásra kerülő Menekültügyi és Migrációs Alaphoz kapcsolódó hétéves stratégiáról.

Amiben az Orbán-kormány a legmagasabb szintű európaiságát igazolva, a skandináv országok gyakorlatát messze meghaladó tervet tett le az Unió asztalára. Ennek a programnak pedig van az EU-által biztosított kerete, ahova a magyarországi migránshátterű szervezetek pályázhatnak, többek között a „Szél Bernadettet-féle" Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület is. Nem is eredménytelenül!

Az Orbán-kormány pályázati illetékes szerve öt alkalommal is komolyabb összeggel díjazta az egyesület tevékenységét. A Működjünk együtt! című programot 25. 022.231, a Befogadó óvodák és iskolák című programot 34.729.758 forinttal, a Jog-Aktivitás-Közösség című projektet 38.732.149, míg a Tudás-Készség-Attitűd néven indult elképzelést 36.377.184 forinttal támogatták, de több mint 63 millió forint jutott mentori állásokra is.

Vagyis a Fidesz-kormány két év alatt közel 200 millió forinttal díjazta annak az egyesületnek a tevékenységét, amely szervezet egykori programvezetőjével a Fidesz alelnöke nem kíván egy légtérben együtt sorosozni.

Habony Árpád meg, gondolom, szabadságon van.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.