A bevétel erősíti a szabályt

/ 2007.07.26., csütörtök 07:33 /

A Kóka Jánoshoz sógori ágon kötődő magáncégek idén bevételeik megtöbbszörözésére készülnek - derül ki friss gyűjtésünkből. A gyarapodás hátterében a gazdasági tárca egyik részvénytársasága és a kórházi informatika áll.



Kóka János múlt héten bejelentett távozásával a harmadik miniszteri évét zárja. Tárcavezetői mérlegéből az a tény sem hiányozhat, hogy regnálása alatt feltűnő aktivitást kezdtek mutatni a hozzá családilag vagy sporttársilag kötődő üzletemberek - ráadásul rendre találtak érintkezési felületet az állam különféle szerveivel, cégeivel. Korábbi cikkeinkben lajstromba is vettük a miniszter körüli, szervezettnek tűnő "felvilág" tucatnyi tagját, akik közül hárman mára kulcsszereplővé küzdötték fel magukat. Egyikük a Kóka sógoraként, mentoraként és örökös üzlettársaként jegyzett Lepp Gyula. Másikuk a Sulinet-bizniszben nevet szerzett Elender egykori termékfejlesztési vezetője, Rácz Krisztián, aki a "sógorok" vitorláspartneréül is elszegődött. S nem mellékesen: Kóbor Miklós, a Kóka-Lepp párossal sokáig együtt üzletelő Wallis volt tranzakciós igazgatója.

Ami Lepp Gyulát illeti, nyílt és rejtett sikerekről egyaránt beszámolhatunk. Az általa ellenőrzött Meditcom Orvosi Informatikai és Kommunikációs Szolgáltató Kft. friss mérlegéhez csatolt üzleti jelentésben ez áll: 2007-ben a cég 215 milliós árbevétele akár meg is háromszorozódhat - "a HEFOP-projektek fővállalkozói szerepéből adódóan". Magyarul: a négy éve még Kóka Jánossal közösen alapított, a vizitdíj-automatákhoz kapcsolódó betegirányítási rendszereiről elhíresült Meditcom a Humánerőforrás-fejlesztési operatív program keretében uniós és hazai költségvetési pénzeket vesz igénybe bevétele megtöbbszörözéséhez ("egészségügyi információtechnológia-fejlesztés az elmaradott régiókban" jogcímen). Ami ennél is különösebb, hogy bár Kóka miniszterként az állami tulajdon nem hatékony voltát hangoztatja, a Lepp-többségű Meditcomból a mai napig nem szállt ki a közpénzekkel sáfárkodó RFH Informatikai Kockázati Tőkealap.

S hogy Lepp Gyula rejtett tevékenységei se maradjanak rejtve, jelezzük: a miniszteri sógor február óta nem cáfolja a Heti Válasz állítását, mely szerint közreműködője volt a ciprusi off-shore szálakkal átszőtt, 2005-ös Dataplexügyletnek. Írásunk második, áprilisi részében azt is megpedzettük, hogy az ötcsillagos szerverszállót működtető Dataplex Kft. adásvételekor alkalmazott "bérciprióták" 2006 végén a Cardnet Kártyarendszerek és -szolgáltatások Zrt.-be is bevásárolták magukat. Majd azonnal delegálták a kártyacég igazgatóságába a fent Kóka-Lepp-vitorláspartnerként emlegetett Rácz Krisztiánt. Már áprilisban megjósoltuk, hogy vélhetően a Cardnet is kap majd egy állami "tejelőt" maga mellé - a gazdasági miniszter által felügyelt Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Zrt. képében.

A sztrádatársaság kommunikációs igazgatósága ma már múlt időben közli lapunkkal: az ÁAK viszonteladói szerződést kötött a Rácz-féle Cardnettel "autópálya-matricák elektronikus úton való értékesítésére, amely határozatlan időre szól, s a társaság a forgalmazás után, a szerződésben előre meghatározott (fix) százalékos jutalékban részesül". Ez azt jelenti, hogy a jövőben nemcsak a benzinkutaknál, az interneten és sms-ben, hanem - a Cardnet leolvasóberendezéseinek jóvoltából - több ezer újságárusnál is beszerezhető a sztrádavinyetta. Úgy tudjuk, az ÁAK - matricatípustól függően - 3-5 százaléknyi értékesítési jutalékot hagy a viszonteladóinál, ám a pontos információkat hétpecsétes titokként őrzi az autópálya-kezelő. Egy biztos: a Cardnet tulajdonosai a tavalyi 432 milliós nettó árbevétel után a 2007-es üzleti évben már közel 700 milliót szeretnének a cégkasszában látni. Arra a kérdésünkre, hogy az ÁAK pályázati úton vonta-e be a Cardnetet a viszonteladói körbe, az állami cég illetékesei leszögezik: nem volt szükség közbeszerzésre, hiszen bárki csatlakozhat a jutalékos rendszerhez, ha biztosítani tudja a matricaértékesítés informatikai-infrastrukturális feltételeit. Az pedig nyilván csak a "véletlen" műve, hogy a most Cardnet-színekben üzletelő vitorláspartnert, Rácz Krisztiánt 2005 áprilisa és októbere között éppen a Kóka által felügyelt ÁAK foglalkoztatta - ráadásul díjbeszedési(!) projektvezetőként. (Szakemberek szerint különös, hogy a Cardnetet akkor hozták helyzetbe, amikor az Országgyűlés dönteni készült - és június végén döntött is - a megtett úttal arányos elektronikus díjfizetés bevezetéséről, vagyis a vinyettás rendszer fokozatos felszámolásáról.)

Ugyancsak ehhez a történethez tartozik, hogy a Cardnet Zrt. közvetett tulajdonosai közé - a "ciprusiak" mellett - azt a Kóbor Miklóst is bejegyezte a cégbíróság, akinek Saxum Investments nevű részvénytársasága már működése megkezdésének pillanatában megbízási szerződéseket kötött Lepp Gyula érdekeltségeivel. Tehát Rácz Krisztián mellett akad még valaki, aki kilátszik a ciprusi offshore dzsumbujból, és dokumentált kapcsolatban áll mind a Cardnettel, mind Kóka János rokonságával. Ennél is figyelemreméltóbb, hogy Kóbor az elmúlt hónapokban majd egy tucat vagyonkezeléssel, kereskedelemmel foglalkozó társaságot jegyeztetett be a terézvárosi Saxum-bázisra, ami forrásaink szerint csak annyit jelent, hogy esetében nemsokára valóban "lendületesen fog dübörögni a gazdaság". A jegyzőkönyv kedvéért néhány "brand new" cégnevet is közlünk: Clm-Invest Kft., Lake Invest Kft., G-Script Kft., Róbert Center Kft., EuroSax Kft., Amaroo Kft., Ever-Estate Kft. Az utóbbi két, Kóbor környéki társulásba egyébként Küllői Péter is beszállt, ami csak azért érdemel említést, mert az Angliát megjárt - nemrég az év egyéni adományozója címmel kitüntetett - bankár a rendszerváltozás előtt és után a Creditum Pénzügyi Tanácsadó Kft.-t, illetve az Eurocorp Nemzetközi Pénzügyi Rt.-t vezette. Éppen azokat a cégeket, amelyekben Gyurcsány Ferenc mai kormányfő is "meghúzódott" akkortájt.



Cikkeink nyomán

"Valóság: Kóka Jánosnak semmilyen köze nincs az említett magáncégekhez, tranzakciókhoz (...), azonban valóban vannak barátai, szokott vitorlázni, és valóban van ügyvéd ismerőse. Ez utóbbi megteszi a szükséges jogi lépéseket a Heti Válasszal szemben."
(Rágalomszámláló bejegyzés a www.kokajanos. hu honlapon, 2007. február 22.)

"Egy magát komolyan vevő, a miniszteri felelősséget kellőképp átérző politikus nem kerülhet ilyen gyalázatos helyzetbe. Kóka akkor került miniszteri posztra, amikor az országnak már elege lett a sorozatos "etikailag kifogásolható, de jogilag valószínűleg korrekt" ügyekből (...). Ha Kóka komolyan veszi magát, akkor nem korábbi üzlettársát nevezi ki vagy bízza meg. Se ezzel, se azzal."
(Kovács Zoltán főszerkesztő írása az Élet és Irodalomban, 2007. március 2.)

"A Heti Válasz (...) azt a hamis látszatot keltette, hogy Kóka János állami pénzek magáncélra való felhasználásában szervezetten segédkezett volna, [illetve] közbenjárt annak érdekében, hogy a GKM által felügyelt cégek szerződést kössenek a Dataplex Kft.-vel azért, hogy a Dataplex Kft. értéke növekedjen."
(Kóka János Fővárosi Bírósághoz címzett keresete a Heti Válasz ellen, 2007. március 29.)

"A Fővárosi Bíróság [első fokon] elutasította Kóka János gazdasági miniszter keresetét, amelyben a tárca vezetője azt kérte a bíróságtól: kötelezze sajtó-helyreigazításra a Heti Válasz című hetilapot."
(A Magyar Távirati Iroda híre, 2007. május 3.)

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.