„Levágtuk a sárkány fejét”

/ 2012.08.30., csütörtök 08:50 /
„Levágtuk a sárkány fejét”

Azokat juttattuk rács mögé, akik az elmúlt húsz évben a legtöbb erkölcsi és anyagi kárt okozták Magyarországnak - mondja Portik Tamás és Vizoviczki László elfogásáról Pintér Sándor belügyminiszter. Interjú a ma utcára került Heti Válaszban!

Az első júniusi napra virradóra „begyűjtötték" a Hajógyári-sziget mulatóit működtető Vizoviczki Lászlót; július közepén 13-16 évvel korábbi merényletek felbujtójaként azonosították az olajmaffiózó Portik Tamást; az augusztus pedig már a korrupcióval fertőzött rendőri egységek átszervezéséről, illetve megyei kapitánycserékről szólt. Mivel kívülről úgy tűnt, a kormányban Pintér Sándorra osztották a nyarat, a Heti Válasz összegző interjút kért a belügyminisztertől.

Az 1990-es évek második felében olyan súlyú emberölések történtek, hogy „mindenképp pótolni kell az elmaradt rendőri tevékenységet" - indokolja Pintér, miért épp most aktivizálta magát a rendőrség a fenti ügyekben. Arra a kérdésre, hogy a politika akarta-e, hogy elmaradjon a rendőri tevékenység, a belügyminiszter leszögezi: „A felderítés maradt el. Talán nem volt kellő szakmaiság, nem volt kellő technika vagy szerencse. Nem a rendőrség pártpolitika-semlegességével van baj, én ebben húsz éve bízom. Ettől függetlenül igaz, hogy bizonyos pártok hagyományosan nagyobb hangsúlyt fektetnek a bűnüldözésre, másoknak pedig ez kevésbé fontos. Az is lehetséges, hogy némely párt nem úgy állt hozzá az olajbűncselekményekhez - nem annyira a bűnüldözéshez, mint inkább magához a tevékenységhez -, ahogy egy parlamenti erőnek illett volna."

Pintér az interjúban megerősíti, hogy a rendőrség gyanúsítotti és tanúvallomások, továbbá a bűnügyi technika fejlődésének köszönhetően jutott eredményre. „Nem új tárgyi bizonyítékokról van szó, a régiek »mondanak« többet. Noha a magyar Bűnügyi Szakértő és Kutató Intézet éllovas volt a DNS-vizsgálatokban, másfél évtizede még nagyon szűken lehetett ezeket alkalmazni. Vannak olyan személyek, akiknek most azonosították a DNS-ét a bűnelkövetéshez használt tárgyakon" - tudjuk meg a tárcavezetőtől.

Végül is mekkora hányadát vágták le a hazai szervezett alvilágnak? - tudakoljuk Pintértől. „Azokat juttattuk rács mögé, akik az elmúlt húsz évben a legtöbb erkölcsi és anyagi kárt okozták Magyarországnak" - állítja.

Arra a kérdésre pedig, hogy „kollektív bűnösség" miatt ítélték-e teljes átalakításra a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályait, a miniszter leszögezi: „Nem állítom, hogy mindenki bűnös. De vajon milyen a szakmai teljesítménye annak a csoportnak, amely mellett egy Vizoviczki ki tudott nőni? Mindez nem három-négy vezető felelőssége."

Hogy melyik, a közelmúltban rács mögé juttatott maffiózóval találkozott személyesen Pintér Sándor, illetve miként vélekedik az MSZP és az olajmilliárdok illetve Portikék és a titkosszolgálatok kapcsolatáról, kiderül az augusztus 30-i Heti Válaszból. Lapunk digitális formában a Digitalstandon keresztül is megvásárolható.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.