Rendkívül káros a felsőoktatás-ellenes hangulat

/ 2013.03.05., kedd 11:10 /
Rendkívül káros a felsőoktatás-ellenes hangulat

Változtatna a HÖK-ök felügyeleti rendszerén, hibásnak tartja a kormány meghátrálását a keretszámcsökkentések ügyében, a felsőoktatás teljes finanszírozási szerkezetében pedig mihamarabbi gyökeres változtatást szorgalmaz Fábri György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese. Fábri szerint minden további forráskivonás az egyetemek működését kockáztatja, de Klinghammer István államtitkári kinevezésében a kiegyezés történelmi esélyét látja.

Fotó: Fűrjes Viktória

Az interjú előtt nem sokkal meglátogattuk az ELTE BTK elfoglalt termét, ahol ottjártunkkor három-négy hallgató és két, szemmel láthatóan hajléktalan ember tartózkodott. Így képzelte a folytatást, amikor néhány nappal ezelőtt megállapodott a demonstráló aktivistákkal?

Abban állapodtunk meg, hogy fórumok tartására használhatják a Gombocz Zoltán termet, a későbbiekben pedig biztosítunk nekik egy állandó közösségi teret is. A hajléktalanok gondjainak megoldása minden jóérzésű embernek fontos, ám nem egyetemi feladat; ezzel együtt a hallgatók egyelőre összességében tartják magukat a megbeszéltekhez. A csekély létszámukkal kapcsolatban pedig már a tárgyalásokon is őszintén megmondtam nekik, hogy be kell látniuk a jelentős támogatottság hiányát. Még akkor is, ha az elmúlt napokban a bölcsészkari nyugdíjazások miatt némileg fellángoltak a tiltakozások.

Nyilatkozatai alapján meglehetősen elnéző a hallgatói mozgalmakkal, legyen szó akár teremfoglalókról, akár listázó HÖK-ösökről. Talán azért is, mert a nyolcvanas évek végén alapítója volt az Országos Felsőoktatási Érdekképviseleti Szervezetnek, a HÖOK elődjének.

Az „elnéző” nem jó kifejezés. Én kifejezetten támogatok minden hallgatói megmozdulást, ami az egyetemi hallgatóság átpolitizálása nélkül lép fel.

De hiszen épp most válik világossá, hogy a Jobbik káderkeltetőnek használja a BTK HÖK-öt.

Tény, hogy a hallgatói önkormányzati munka két lehetséges irányba nyit pályát a benne a résztvevőknek: az egyik a közélet, a politika, a másik pedig szervezési, menedzselési tevékenység. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a HÖK nyit ajtót az egyetemen a politikai törekvéseknek; a pártok ilyen befolyás-erősítési manőverei megengedhetetlenek. Feltétlenül támogatom a hallgatói önkormányzatiságot, mivel a diákok megszervezésének ez a legjobb kerete. Nagyjából ötévente például menetrendszerűen megjelennek és helyet követelnek maguknak a pártifjúsági szervezetek is az egyetemeken, ám a hallgatóság politikai alapú megszervezése mellett érdemben semmilyen érv sem szól.

A listás botrány ugyanakkor azt mutatja, hogy a hallgatói önkormányzatokban résztvevők olykor köztörvényes bűncselekményeket követnek el. Nincs olyan egyetemista, aki ne hallott volna a szórakozóhely-maffiával összefonódott HÖK-ösről, kollégiumi férőhelyhez kötődő zsarolásokról és más ügyekről. Ki, vagy milyen szerv felügyelhetné hatékonyabban a működésüket?

Ma a HÖK működését törvényességi szempontból a rektor felügyeli, ami abnormális helyzet, hiszen az önkormányzatnak akár a rektor akaratával szemben is képviselnie kell a hallgatókat. Ezen mindenképpen változtatni akarunk.

Hogyan? Legyen egyesület a HÖK, felügyelje az ügyészség?

Nem ilyen egyszerű a helyzet, mert a HÖK bizonyos tevékenységeivel kapcsolatban, például a rendezvényszervezésnél, az ösztöndíjak és kollégiumi férőhelyek elosztásának kérdéseiben az egyetemnek is rendelkeznie kell felügyeleti jogosítványokkal. Ugyanakkor az adatkezelési kérdésekben feltétlenül szükség volna egy határozottabb törvényességi felügyeletre, amint azt az elmúlt időszak listázási ügyei is bizonyították De ami a legfontosabb: úgy kell megőrizni a hallgatói önkormányzatiság értékes intézményét, hogy közben erősödjön az önkormányzatok működésének hallgatói kontrollja. Erre egyébként jelenleg is adott minden lehetőség, mégsem működik igazán.

Mert a hallgatók sokszor úgy érzik, hogy csak kontraszelektált figurák lesznek HÖK-ösök, így jobb az egészből kimaradni.

Ez tévedés: a példaként emlegetett bölcsészkaron jelenleg működő hallgatói önkormányzatot például 57 százalékos szavazati aránnyal választották meg, ami egy ország kormányzásához is bőven elegendő legitimitás. Hozzáteszem: ettől még a választottaknak nem szabad elszakadniuk a választóktól.

Térjünk át a teremfoglalókat is izgalomban tartó témára, a finanszírozásra. Egy ideje már tudható, hogy az ELTE is kiemelt egyetemi pozíciót kapott; a részletek szerint két másik intézménnyel közösen összesen 5 milliárd forint támogatást kapnak. Tudják már, milyen arányban és mikor érkezik meg a pénz?

Most formálódnak a feltételek. Múlt év májusában, július 30-i benyújtási határidővel írták ki a pályázatot, szeptember elején értékelték, még akkor megszületett az elvi kormánydöntés, ehhez képest három héttel ezelőtt látott napvilágot a vonatkozó kormányrendelet, amiből azonban nem derül ki, hogy ki, mikor, mire és mennyit költhet. Február végén le kellett adni az ELTE éves költségvetését, márpedig olyan bevétellel nem számolhatunk, amiről semmit nem tudunk. Jó volna, ha nem pántlikázott pénzként kapnánk meg, és akár bért is fizethetnénk belőle. A korábban rögzített, 4,5 milliárdos elvonás számunkra lényegében kiheverhetetlen volna.

Ez mit jelent?

Azt, hogy nagyon sok fontos kurzust egyáltalán nem tudnánk meghirdetni, nem tudnánk garantálni a korábban pályázatok révén megszerzett kutatóeszközök működtetését sem.

Klinghammer István államtitkár lapunknak azt nyilatkozta, értelmezhetetlen minden finanszírozást érő intézményi kritika addig, amíg az egyetemek nem adnak számot a belső erőforrásaik helyzetéről, mozgósítható tartalékaikról, lehetséges bevételeikről, pénzügyi mozgásterükről.

Nyilván Klinghammer professzor volt rektorként is tudja, hogy vannak belső tartalékokkal rendelkező egyetemek, de akadnak olyanok is, melyek már nincsenek messze a tönk szélétől. Saját magunkról egészen világosan tudok fogalmazni: minden gazdasági főigazgató már jó ideje lényegében a Nemzetgazdasági Minisztérium alkalmazottja, vagyis olyan személy, aki közvetlenül a kormánynak számol be. Milyen takargatnivalónk lenne? Szerintem világos, hogy ma az egyetemek meghatározó többségénél nincs tartalék. A működés formálására, hatékonyabbá tételére persze mindig szükség van, de pénzt nem fognak találni. Önmagában az átvilágítás ötlete is furcsa: az egyetemeket már tavaly nyáron vaskos működési beszámolók készítésére kötelezték. Ezek azóta is a fiókban hevernek; semmilyen érdemi visszajelzést nem kaptunk velük kapcsolatban.


Ha ez így van, nem kis felháborodással jár majd az újabb papírgyártásra vonatkozó felszólítás...

Az új kérést egyetlen módon tudom lefordítani: ha a kormány elmondja, hogy belátta a forráskivonás tarthatatlanságát, az azóta bekövetkezett károkkal együtt aktualizáljuk a fejlesztési terveket, majd újra tárgyalóasztalhoz ülünk. Ennek lenne értelme. A válság kezdete és a 2008-2009-es drámai elvonások óta tart ez az erősen forráshiányos időszak, nem lehet már hová hátrálni. Sajnos a napjainkban tapasztalható felsőoktatás-ellenes hangulat sem segít a helyzetünkön.

Ha az elvonásokat így dekódoljuk, akkor a kormány nem csak felsőoktatás-, de egészségügy- honvédelem- és mindenellenes, hiszen nincs egyetlen elégedett terület sem.

A felsőoktatás esetében nominális értéken 40 százalékos kivonásról beszélünk, vagyis arányaiban messze ez a terület szenvedte el a legnagyobb veszteséget. Sajnos 2011 óta világos, hogy a kormány nyíltan beállt azoknak a gazdasági érdekcsoportoknak az érvelése mögé, amelyek szerint túl sokat költ az ország felsőoktatásra, holott szakképzésre lenne szükség.

Demján Sándorról beszélünk?

Például róla is. Ugyanakkor ironikus vagy éppen reménykeltő, de egyetlen magyar politikus volt, aki éppen ezzel szemben fejtette ki egy televíziós interjúban, még 2007-ben, hogy hamis az a nézet, amely szerint a szakképzést a felsőoktatás rovására kell fejleszteni. Ezt a politikust Orbán Viktornak hívták.

Ha a forráskivonás igaz is, több területen kapnak segítséget: a PPP-konstrukciók kiváltásánál, a pályázati önrészeknél.

Óvatosan: ezek egyelőre nem történtek meg. Én is hallottam a híreket, de ez egyelőre csak retorika.

Mindenesetre Klinghammer István azt mondta, ha meggyőződtek az intézmények jó gazdálkodásáról, az első lesz, aki új forrásokért kilincsel.

Szerintem egyedül a finanszírozás szerkezetének megváltozásában lehet reménykedni. Jogos állami igény, hogy szerezzünk bevételeket, hiszen erre sok lehetőségünk van. Ám ha közben nincsen önálló gazdálkodásunk, ha az erős nyomás miatt alig van mozgásterünk, nem fogunk tudni új forrásokat bevonni. Olyan ellentmondás ez, amit nem lehet feloldani. Klinghammer professzornak, államtitkár úrnak egyébként éppen ezen a területen lehet történelmi szerepe: a bizalmi viszony helyreállításában. Ma az egyetemek attól félnek, hogy ha elkezdenek önkorrekciókat végrehajtani, akkor az állam rögtön rájuk telepszik, hogy még több forrást vonjon ki. Közben az állam azt mondja, hogy addig nem hajlandó lépni, ameddig az egyetemek nem terítik lapjaikat, hiszen biztosan sumákolnak. Ez a kölcsönös bizalmatlanság pedig szép csendben megfojtja, mozgásképtelenné teszi a rendszert. Klinghammer István rendelkezik annyi tekintéllyel a felsőoktatásban, hogy kellő kormányzati felhatalmazással változtathat ezen.

Ön többször megfogalmazta már, hogy a tömeges felsőoktatás híve. A kormányzat környékén viszont manapság inkább minőségi követelmények fontosságáról illik beszélni.

Van két igaz állítás: az első szerint tömeges lett a felsőoktatás, a második arról szól, hogy telis-tele van minőségi problémákkal. Nos, mindkettő igaz; de semmi közük egymáshoz. A tömegesedés társadalomtörténeti tény, oktatástörténészek pedig többször elmondták már, hogy a hatvanas évektől a nyolcvanas évekig számtalanszor kiáltották már a minőség halálát és a rendszer összeomlását mind a köz-, mind a felsőoktatásban. Mai rossz érzésünket az okozza, hogy a magyar felsőoktatás rendkívül rosszul vezette be a Bologna-folyamatot; talán a tanárképzés volt az egyetlen kivétel, de ott épp most csinálták vissza. Az, hogy ma Bologna szitokszó, a 2004-ben indult oktatáspolitika hatalmas vétke. Óriási hiba volt, hogy nem felülről alulra építették, hanem alulról, a mesterképzések átgondolása nélkül. Anno úgy érkeztek az első fiatalok az alapképzésre, hogy nem látták, mi lesz a mesterszakon. A PhD-ről nem is beszélve.

Mi jut eszébe, ha azt hallja: „minőségi szűrő kell a felsőoktatásba”?

Bátorság. A mi oldalunkon ez azt jelenti, hogy kimondunk egyes, a felsőoktatás egészére, rendszerszinten érvényes mércéket, melyeket muszáj megütni egy-egy szak, képzés megindításakor. A politikában is kell bátorság: azért, hogy ne kezdjen el elképesztő erőkkel lobbizni a változatlanságért az önkormányzatokon és az ágazati politikán keresztül. Mert fontos, hogy minden térségben legyenek felsőoktatási bázisok, ám ha valahol nem megfelelő színvonalú az oktatás, muszáj profilt váltani.

Intézményi forrásokból úgy tudjuk, az egyetemeken óriási a káosz a keretszámok eltörlésével; fogalmuk sincs, hogy aki elérte a pontszámot és bejut ingyen, annak az állam hogyan téríti meg a tandíját.

A káosz pontos kifejezés. A legrosszabb felsőoktatási lépéssorozat a keretszámokkal kapcsolatos: nem azzal volt baj, hogy az eredeti keretszám-csökkentő bejelentéssel tulajdonképpen tandíjat hirdettek, hanem azzal, hogy ezt átgondolatlanul, egyeztetés nélkül, koncepcionális keretek nélkül tették. Mióta a hallgatói megmozdulások miatt a kormány megijedt és visszalépett, a kabinet csapdában vergődik. Először azt mondták, hogy bárkit, aki a jelentkezés után eléri a 240 pontot fel kell vennünk, amennyiben a kapacitásunkba belefér. Ez persze nonszensz helyzet, így a kormány elkezdett a szavakkal bűvészkedni. A gond az, hogy a kapacitásszám és a keretszám két külön dolog: a kapacitásszám fizikai tény. A kormány a keretszámot hozza vissza, csak kapacitásszám néven. Amikor azt mondja, hogy csökkenti a kapacitásszámot, akkor ezzel azt mondja, hogy én nem vehetek fel több diákot.

Látják már, hogy miből finanszírozzák a szeptemberben iskolapadba ülő gólyák oktatását?

Nem, egyelőre nem látunk pontosan. Persze jön majd egy újabb szabályozás, amikor majd megint kívülről avatkoznak a rendszerbe, és igyekeznek mindezt korrigálni. Ahelyett, hogy már az elején őszinték lettünk volna, és megmondtuk volna, hogy tandíjat akarunk bevezetni.

Tehát az eredeti keretszám-csökkentő lépéssel egyetértett?

Formájában nem, de tartalmában igen. Ugyanis tiszta rendszert hozott volna, ahol nem kellett volna belemenni a hallgatói szerződések tortúrájába sem.

 

 Fábri György

1964-ben született Budapesten.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem habilitált egyetemi docense, a közkapcsolati és kommunikációs ügyek rektorhelyettese. Kutatási területe a társadalmi kommunikáció, a tudomány- és társadalom-filozófia.
A Világosság folyóirat főszerkesztője, a Credo szerkesztőségi tagja.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerület felügyelője. Az egyház képviseletében tagja a Közszolgálati Testületnek, ahol elnökként szervezi a közmédia civil felügyeletét.
1986-87-ben kezdte szervezni az ELTE Bölcsész Karának Hallgatói Önkormányzatát. Az Országos Felsőoktatási Érdekképviseleti Szervezet (a mai HÖOK elődje) első elnöke volt 1990-1991 között.
Évekig volt a Magyar Tudományos Akadémia kommunikációs igazgatója.
Független felősoktatás-politikai blogot működtet egyetemipolgar.net címen.

 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.