A jobboldali radikalizmus is olyan, mint a píszí
Elég pontosan megrajzolta a kormánypárton belül uralkodó hatalmi felfogást az Azonnalinak adott interjújában Balázs Zoltán konzervatív politikai elemző (a Heti Válasz állandó szerzője).
A beszélgetés előzménye, hogy G. Fodor Gábor 888-főszerkesztő és politikai gondolkodó nemrég adott egy interjút a Mandinernek, amelyben a saját szerkesztőségében dolgozókat harcosoknak nevezi, akik politikát csinálnak, ami nem szégyen. Majd a (kormánnyal bármilyen mértékben kritikus) konzervatívokra utalva azt mondja: „mi is eltartott ujjal közlekedünk, csak nem borospohár van a kezünkben: a mi ujjunk azért van eltartva, hogy ne húzzuk meg véletlenül a ravaszt, hogy nehogy véletlenül elsüljön a fegyver. De ha kell, akkor késlekedés nélkül lövünk.”
Balázs Zoltán ugyanitt megírt válaszcikkében azt írja: „(A radikális jobboldal számára) a konzik is célpontnak számítanak, mondjuk a Semjén Zsolt-féle értelemben, azaz domesztikált, de lelőhető példányokként mozognak a harcmezőn, különösebb intézményi fedezékek nélkül. Nem baj. Addig is, amíg élünk, a harcmezők liliomainak teológiája fog minket érdekelni.”
Szóval innen indul a mostani interjú.
Balázs Zoltán szerint a G. Fodor Gábor-féle felfogás 2002 óta egyre inkább terjed a Fideszen belül. Amit ebből ismerhetünk fel: „A jobboldali radikálisok számára a politika minden másnál fontosabb dolognak látszik. Bizonyos fokig az ellentézise ez annak a píszí politikának, ami rá próbálja kényszeríteni a saját morális felfogását az élet minden területén az emberekre. Sajnálatos módon a radikálisok ugyanezt csinálják: úgy gondolják, hogy a politikai felhatalmazás mindenre kiterjed. Az erőben való hit a mély, közös meggyőződése a radikálisoknak. Az, hogy annak van igaza, aki az erősebb. Pedig az európai civilizáció alaptézise, hogy a nyers erőt – demokráciában a többséget – ellensúlyozni kell.”
További megfontolandó állítások:
„A hatalom folyamatos kísértést jelent. (…) A hallgatóimnak azt szoktam mondani: aki kíváncsi rá, hogyan viselkedne hatalommal a kezében, vegyen magának egy kutyát.”
„A személyes lojalitásra épített politikacsinálás aztán olyan irányba mozdítja a közbeszédet, amelyben a hűség kinyilvánítása és az árulók leleplezése a fő téma.”
„(A jobboldali radikális politikafelfogás szerint) értelmiség tulajdonképpen nem is létezik, csak annak mutatja magát, de valójában pártpolitikát csinál. Ebből következik, hogy a jobboldalon mindaz, aki ír és olvas, azaz valamilyen szellemi tudás birtokában van, politikai feladatot hajt végre. Ha valaki a saját oldalát bírálja, akkor annak kizárólag egy magyarázata lehet: egy másik párt vagy politikai erő megbízását hajtja végre. Konzervatív értelmiségi sem létezik már.”
„A radikális jobboldal küzdelme a baloldallal szemben szintén nemzetközi küzdelem. És meg is jelennek Budapesten olyan nemzetközi figurák, akik segítik a magyar jobboldalt eszméikkel. Ők is beleszólnak akkor külföldről a magyar politikába, nem? Tudtommal kormányzati pénzből fordítanak fontos könyveket a magyar közvélemény befolyásolására. Azt hová számoljuk el?”
Azt azért nem árt látni, hogy jelenleg viszonylag jól megy az ország sora, az egyensúlyi és a dinamikus alapadatok elfogadhatóak, visz minket is a globális konjunktúra, látványos beruházások zajlanak. (…) A kenyér tehát megvolt és megvan. Ehhez csak a cirkusz hiányzott.”
„Elgondolkodtató, hogy az ellenzék a fővárosban, valamint több vidéki nagyvárosban volt viszonylag sikeres. Ugyanis régi tapasztalat, hogy a politikai változások is innen indulnak el, nem a vidékről, főleg nem a faluról. Ezért nem gondolom, hogy az így értett vidék politikai meghódításába érdemes volna az ellenzéknek belefognia.”
