A liberalizmus ásta meg Európa sírját? Itt a magyar liberálisok válasza

/ 2015.05.21., csütörtök 12:40 /

A liberálisok taszították öngyilkosságba Európát – írja Behódolás című regényében Michel Houellebecq. A vádat most magyar liberálisok kérik ki maguknak, de konzervatívok is szót kérnek.

Két hete héten a következő körkérdést tettem ki a Facebookra: „A következő Heti Válaszban Michel Houellebecq Behódolás című regényéről írok (címlapon: Mona Lisa burkában), és a cikkhez a következő körkérdést szeretném feltenni liberális, konzervatív értelmiségieknek. A könyv önkritikus vádirat a liberális Európa ellen, mely az individualizmus pajzsra emelésével, a szélsőséges szekularizáció erőltetésével, a hagyományok, a család elleni fellépésével – melynek következménye a gyerekszám drámai csökkenése, vagyis a jövő demográfiai értelemben vett felélése – a maga sírját ásta meg, így nem csoda, hogy egy másik civilizáció le tudja igázni. Ön, liberális értelmiségiként, magára veszi-e a vádat? Ha igen, miként válaszolna a szerzőnek? Ha nem, miért nem? Ön, konzervatív értelmiségiként, mit gondol a felvetésről?”

A cikk meg is jelent, benne többek között Nyáry Krisztiánnak, a könyvet megjelentető Magvető Kiadó igazgatójának, Tótfalusi Ágnes fordítónak és Horn Gábor egykori SZDSZ-es politikusnak a válaszával. Most a többi hozzászólást közlöm, és köszönöm mindenkinek, aki megtisztelt a véleményével.

Láng István, a kötet szerkesztője

„A könyv minden bizonnyal kritika, de semmiképp sem vádirat.

A szekularizáció nem EU-vívmány, ha európai országhoz akarjuk kötni, inkább a Felvilágosodáshoz és a francia forradalomhoz köthető. A szekularizáció lényeges tényezője volt a feudalizmus felszámolásának és a modern társadalmak megteremtésének, tehát a modern kori fejlődésnek.

Az emberek hitét, a hitre való igényét adminisztratív úton irányítani azonban nem lehet, a szekularizáció – a jelen kor szekularizációja – ilyen tekintetben legfeljebb »ajánlás«, semmiképp sem »parancs«, a valódi demokrácia, liberalizmus csak jogaink védelmében parancsol, személyes kérdésekben azonban szabadságot biztosít.

A Behódolás egyik fő gondolata a hitvesztés és az abból adódó útkeresés. A főszereplő az Egyháznál (a kolostorban) nem lel kellő erejű spirituális válaszokra, így könnyű préda lesz az anyagi síkon csábító megoldásokat (többnejűség, szex, kényelem, anyagi biztonság) kínáló iszlám berendezkedés számára.

A könyv tehát kritika, de e kritika nem korlátozódik Európára, főleg nem a liberális Európára, amely ma még talán csak egy eszme.

A liberalizmus a szabadság, az egyéni kiteljesedés, az öngondoskodás lehetőségének megvalósulása. A liberalizmusként rágalmazott vadkapitalizmus azonban ezen önállóság kereteit nem hozta létre. Mélyvízbe hajította az úszni nem tudókat. A jól ismert mondásból: »Az egyik ember szabadsága ott végződik, ahol a másiké kezdődik« nem valósult meg több, mint ama másik intelemből: »Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!« (Mt 7.12). Az emberek tömegei maradtak magukra, tudjuk, hogy egyesek már a minimális megélhetést sem biztosító segélyt is csak kötelező napszámosmunkával kereshetik meg. A cserbenhagyott tömegek pedig immár a legabszurdabb ígérgetőkhöz szegődnek.

A szerző kritikája tehát egyformán illeti a liberális és a baloldali, valamint a jobboldali politikusokat (a regényben a francia bal- és jobboldal, amely jól képezi le a válságban lévő európai politikai oldalakat is). A kritika alól a könyvben a keresztény egyház sem mentes, hiszen az új keletű emberi-spirituális válságra nem tud újabb választ adni a XXI. században, mint amilyet a főhős elődjének, J-K Huysmansnak a XIX. században nyújtott.

A szerző rafináltan ugyan, de bírálja a középkorba révedő muszlim patriarchális rendszert is.

A legkíméletlenebb kritika minden bizonnyal a mindenféle politikai színezetű értelmiségiekre vonatkozik: ők azok, akik feladatukat, a gondolkodást, a haladást lehetővé tévő új eszméket már nem képesek kitermelni. Szellemi vezető szerepük megszűnt, átengedték a gyeplőt, megalkudtak a rendszerrel.

A szerző szembesít.

Nézzünk magunkba valamennyien: politikusok, egyház, értelmiség, szavazók. Ki jobban, ki kevésbé.”

A regény eredeti és magyar változata

Fotó: Flammarion Kiadó, Magvető Kiadó

 

Derdák Tibor iskolaigazgató, Sajókaza

„A muszlim vallás valóban súlyos válság tüneteit hordozza, és fájdalmas konfliktusok része a világ sok pontján. Ebben egyetértünk.

E bajok ugyan messze elmaradnak azoktól a rémségektől, amelyek a keresztény vagy a buddhista társadalmakon végigsöpörtek a XX. század közepén, de ezekkel a szörnyűségekkel is bátran szembe kell szállni.

A vallás követőinek démonizálása azonban tévút: a konfliktusokat csak növeli, ha az emberiség negyedét bajkeverőnek, veszélyforrásnak azonosítja a világ erősebbik háromnegyede.

A gyermekszám csökkenése világjelenség, néhány generációs eltéréssel a muzulmán világban is lezajlik. Addig magas a születések száma, amíg a lányok, asszonyok elnyomása tart. Ajánlom az érdeklődők figyelmébe a Nobel-díjas Amartya Sen indiai közgazdász munkáit, amelyek az indiai demográfiai adatok példáján bizonyítják: ha a nők tanulhatnak, dolgozhatnak, felhalmozhatnak, akkor a gyermeklétszám radikálisan csökken.

Az igazi kérdés tehát a nők előtt álló perspektíva, a lányok emberi jogai. A nyugati világ szép gesztusa volt Malala Juszufzai pakisztáni diáklány kitüntetése a Nobel-díjjal, mert az ő példája tömegek döntéseit befolyásolja. Csodálattal adózom azoknak a lányoknak Ázsiában és Afrikában, akik a rájuk nehezedő patriarchális elnyomás ellenére is tanulnak, és felemelik a fejüket. Tiszteljük őket, és segítsünk nekik.

A magyar társadalom jobban tenné, ha a nyugatra rajtunk keresztül bevándorlók gyalázása helyett a saját portája előtt söprögetne. A hazai roma lányok elnyomott helyzete, a szegregált iskolák sivár világa ugyanazt a demográfiai különbséget idézi elő a »keresztény« Kelet-Európában, mint amit máshol »iszlám« veszélyként azonosítanak be. A démonizálás, a szegregáció fokozása pedig épp úgy súlyosbítja a konfliktusokat nálunk, mint Európa más részein.”

 

Soós Eszter Petronella politológus, Franciaország-szakértő

„Az individualizmus, a család, a gyerekszám és a demográfia problematikája leegyszerűsítő megközelítése a Behódolás által felvetett dilemmának, hiszen Houellebecq regényében kisebbségi pozícióból sikerül iszlamizálni Franciaországot a többség csendes beleegyezésével, cinkos együttműködésével (ez önmagában nem irreális: a történelemben számos példát találhatunk arra, hogy demográfiailag kisebbségi pozícióból egy csoport uralmat tud gyakorolni a többség felett). A regény által felvetett fő kérdések éppen ezért nem »mennyiségiek«, hanem »minőségiek«: kik vagyunk mi, európaiak? Miben hiszünk? Hajlandóak vagyunk-e harcolni az identitásunkért, az értékeinkért? Hajlandóak vagyunk-e költeni arra, hogy megvédhessük magunkat? Houellebecq az európai identitás legalapvetőbb kérdéseit boncolgatja. Álláspontom szerint a kötet által felvetett dilemma a felvilágosodás, ha tetszik, a humanista liberalizmus talaján álló európaiak számára kínzóbb, mint (a felvilágosodást esetenként kritizáló) konzervatívok és keresztények számára, mert ha(!) elfogadjuk azt a tételt, hogy védekezni kell az iszlám ellen, mert az nem kompatibilis a felvilágosodás örökségével, a humanista liberalizmus értékeivel, akkor »a védekezés«  a humanista liberalizmus talaján nehezen látszik kivitelezhetőnek.”

 

Laszlovszky András történész

„Ez a könyv nem szól sem a liberalizmus, sem Európa kritikájáról, mert a liberalizmus hamis értelmezésén alapul. A liberalizmus nem ellensége a családnak, nem ellentétes a nemzeti érzéssel, és nem okoz individualizmust. Ez társadalomkritika lett, amelynek leglényegesebb eleme, hogy egy társadalom hogyan hódol be egy, a korábbi elveivel ellentétes elveket valló hatalomnak. A liberális demokrácia egyik sarokpontja az általános, minél szélesebb körre kiterjedő választó- és szavazójog. Ez azzal jár, hogy a jogosultak nagy részét a jól felkészült demagógok egyszerűen megvezetik. Miközben az állampolgár szabadságról és liberálisabb államról álmodik, az ehhez vezető utat nem ismeri, és boldogan szavaz a »rendpártra«, a modern kommunitarizmust megvalósító illiberálisokra, adott esetben a muszlimokra. Ezek az illiberálisok ugyanis igen meggyőzően érvelnek arról, hogy a liberalizmus az oka minden problémának, úgymint bevándorlás, multikulturalitás, gyerekszámcsökkenés, stb.

Pedig a liberalizmus önmagában csak az alapvető szabadságjogok elismerését jelenti (amelyben egyébként a konzervatívokkal osztozik, a kettő között csak a hangsúlyok különböznek), és ezeket a szabadságjogokat egyébként mindenki igényli is. Bár általában csak magának, a hatálya alól kirekeszt egy csomó másik embert, és a problémák akkor kezdődnek, amikor ezeket a jogokat másoknak is meg kéne adni. A liberális demokrácia igen törékeny, önvédelmi képességei csekélyek.

A liberalizmus válaszútra kényszerül a szólásszabadság tekiintetében is. A liberalizmust fenyegető közösségek megnyilvánulásának korlátozása sérti az elvet, nem korlátozása viszont magában hordja a bukás veszélyét.

Szóval a regény a liberalizmust nem kritizálja, csak a tévesen hozzá kötött társadalmi folyamatokat. Ellenben egyfajta társadalmi kórképet ad a diktatúrák kialakulásáról, és szándéka ellenére arra mutat rá, hogy a szekuláris állam, a liberális szabadságjogok és értékek mennyire fontosak.”

 

Gégény István újságíró, kommunikációs szakember

„Az idő igaz, s eldönti, ami nem az. Így volt ez mindig a történelem folyamán – miért épp a modern Európa jelentené a kivételt? Társas lénynek vagyunk kitalálva, s ha ezt felcseréljük az egoizmussal (amelyet udvariasan individualizmusnak szokás nevezni), abból rendszerhiba lesz. Nem félek jobban az iszlámtól, mint az önistenítés vallásától. A Charlie Hebdo-merénylet kapcsán előkerült számos kapcsolódó vitatéma, ám ott is, így Houellebecq írása kapcsán szintúgy nem a szembenállásra, hanem a párbeszéd lehetőségére szeretnék figyelni. Gondolkodó társaimat is erre hívom meg.

Ráadásul nehezen tudok azonosulni a szerkesztői megkülönböztetéssel, hiszen sem a konzervatív, sem a liberális címkét nem érzem kényelmesnek. A színes, szabad gondolkodás híve vagyok, ugyanakkor értékeket kereső, azokat megőrizni, továbbadni vágyó ember igyekszem lenni.

Megtisztelő a magát liberálisnak vélő író karnyújtással felérő felvetése, amelyre az »ellentábor« hasonló önkritikával felelve akár el is érhetné, hogy ne behódolásról, végnapokról szóljon ez a dialógus, hanem együtt-működésről, közös építésről. Akár az iszlámmal karöltve. Merész felvetés lenne? Érdemesnek tűnik fontolóra venni egy ilyen forgatókönyvet is.”

 

Kerpel-Fronius Ádám politológus, történész

„Olvastam a regényt, és kifejezetten élveztem, nagyon jó könyvnek tartom. Houellebecq rendkívüli precizitással bök oda, ahol fáj, de szerintem alapvető félreértés, hogy a liberalizmus lenne a célpontja. Az egész elpuhult francia társadalmat, az egész öntelt értelmiségi kasztot ostorozza, függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldaliak.

Én nem azt olvastam ki a könyvből, hogy Franciaországot leigázza egy »idegen civilizáció«, hanem azt, hogy Franciaország átalakul, és megragadja az alkalmat, hogy visszatérjen a patriarchátushoz és a valláshoz. Az érdekes a könyvben éppen az, hogy a muszlim elnök nem leigázza Franciaországot, hanem megreformálja, és a többségnek ez még tetszik is. Beindul a gazdaság, mozgásba lendül az ország. Sőt, a könyvben még arra is van utalás, hogy az elnök összerúgja a port Szaúd-Arábiával, mert nem akar olajfüggővé válni, és inkább elektromotoros autókat szeretne látni Európa utcáin.

A behódolás meg leginkább arra utal, hogy az individualizmus, a hedonizmus helyett akkor lesz mindenki boldog, ha aláveti magát valaminek: a nő a férfinak, a férfi Istennek. Ami lehetne Allah vagy a keresztények istene is, csak a kereszténység Franciaországban már annyira elfáradt, hogy az istenkereső értelmiségiek már inkább az iszlámhoz fordulnak. Ha már megsokszorozzák a docensi fizetésüket, és lehetővé teszik a többnejűséget.

(Végezetül még hozzátenném, hogy én természetesen nem szeretnék egy olyan világban élni, amilyet a regény vizionál, tehát ne olvassa senki ezeket a sorokat úgy, mintha Houellebecq regényét receptnek tartanám a nyugati világ értékválságára.)”

 

Kipke Tamás író, újságíró

„Egy régebbi jegyzetem (Hybrisz) részletével tudok hozzászólni a kérdéshez: »Mostanság érettségiző fiatalok körében végeztem gyors és mérsékelten szakszerű közvélemény-kutatást arról, mi is az a hybrisz – az eredmény lehangoló: tízből kettőnek volt fogalma róla. Mi, idősebbek persze jól tudjuk, ugye, hogy ez a görög kifejezés a klasszikus drámák műszava, a tragikus helyzeteket előidéző vétséget jelenti, amit úgy ragadhatnánk meg: a mérték áthágása. Jó, hogy legalább mi, idősebbek néhányan emlékszünk még erre a szóra, és arra a tartalomra, amelyet jelöl, mert ez – a görög drámákban, sőt: a Bibliában, vagyis az európai kultúra két fő forrásában tetten érhető – szemlélet azt fejezi ki, hogy van érvényes mérték, és hogy annak áthágása okozza a tragédiákat. Ha visszaidézzük a bibliai teremtéstörténet tanítását, aligha kerüli el a figyelmünket, hogy az első hybrisz színhelye a Paradicsom volt. Amikor az első emberpár minden fáról ehetett, kivéve… – Ezt a tilalmat, ezt a mértéket hágták át ősszüleink. Az Írás ezzel a szemléletes képpel figyelmeztet: milyen mélyre nyúlik bennünk a korlátok áthágásának kísértése. (…)

Tarts mértéket, és a mérték megtart téged, mondogatta apám gyerekkoromban, és azt látom, hogy ez a mértékvesztés okozza manapság a legtöbb bajt körülöttünk. Hány ember adósodik el olyan javak iránti vágytól vezérelve, amelyek nélkül azért lehetne élni. És hányan kerülnek emiatt kiszolgáltatott helyzetbe, s követnek el olyasmit, amit különben talán nem.

Meggyőződéssé érett bennem apám intelme a mértéktartásról. Olyannyira, hogy megpróbáltam továbbgondolni is. És arra jutottam, hogy még a mértéktartásban is mértéket kell tartani. Még a türelmet, a tűrést sem szabad túlzásba vinni. Mert aki a végtelenségig tűri a tűrhetetlent, az hybriszt követ el, vagyis maga is áthágja a mértéket, ami pedig – mint a Bibliából és a görög drámákból is tudjuk (ugye, emlékszünk rá?) – súlyos bűn. Mondjak rá példát?«”

Foray Nándor tanító, újságíró

„Időszerű volt egy 2084 megírása, Ákosnak ezzel a címmel jelent meg nagylemeze. És hogy az egyes, konkrét kérdések kapcsán mi az álláspontom? Fordítva ülünk a lovon: míg a fehér ember lélekszáma a legcsekélyebb és apad, a többi rassz van beállítva elnyomott és elfogadásra szoruló páriaként.

A »fehér« kormányoknak mindent meg kellene tenniük a történelmi etnikai arányok megtartásáért, ehelyett saját asszimilálódásunkhoz asszisztálnak, a lehető legnyíltabban. (»Randizz feketével« agitprop meg effélék.) Ha nem mi volnánk a világ kisebbsége, akkor se lenne létjogosultságuk az európai etnikai térkép átrajzolódását elősegítő tendenciáknak. De mi vagyunk.

Képzetlen és szegény, eltérő vallású ázsiai/afrikai családokat nem volna szabad beengedni (bár terroristák a diplomásaik közt is akadnak), mert a jelenség köz-, akár nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. Nem a mozlimokkal van baj, sőt: az ő elhivatottságuk tisztelendő és irigylendő, ők csak teszik, amit hitük szerint tenniük kell; bár mi volnánk ilyenek. A mi dolgunk a zsidó-keresztény – minden szempontból zsidó-keresztény jellegű – civilizáció megőrzése, úgy, ahogy van (volt).

Hiába hánytorgatja föl a baloldali-liberális oldal magyar egyének kivándorlását, egy-egy európai fehér keresztény polgár kontinentális migrációját sehogy sem lehet összevetni mondjuk ázsiai kreol muzulmán csoportok interkontinentális áramlásával.

Szuicid fejlemény a gyermeknemzésre alkalmas családmodell értékének relativizálása, a másfajta típusú együttélések mellé süllyesztése is. Feladatunk az ellenkezője a liberális korszellem által vitt politikának: Európa nemzeti-etnikai sajátosságainak forszírozása, a meghitt férfi-nő kapcsolat propagálása.”

 

Mernyó Ferenc informatikai szakember

„Engem is foglalkoztat a kérdés, és nem csak a most megjelent, hivatkozott könyv kapcsán.

Benjamin J. Wattenberg amerikai demográfus szerint – »The capitalism is the best contraceptive«  – a probléma gyökere mélyebben van. Ugyanis olyan társadalmakban is baj van a gyermeknemzéssel (a természetes társadalmi reprodukcióval), ahol egyébként a liberalizmus befolyása elenyésző, ám a kapitalizmus, illetve a fogyasztói társadalom fejlett (lásd Japán, Dél-Korea, de akár Oroszország is). Sőt, az Európába betelepülő, asszimilálódó (»felszívódó«) ázsiaiak és afrikaiak körében is leesik a társadalmi reprodukció. Nem úgy azok körében, akik szigetekbe szerveződve, elkülönülten élve megtartják vallásukat, kultúrájukat, identitásukat.

Ez pedig elsősorban nem a zsidó-keresztény kultúrkör kontra ázsiai-afrikai bevándorlók problémája. Már ez a bevándorlás is következménye a súlyosabb problémának. Ez pedig maga a kapitalizmus. A kapitalizmusban ugyanis minden, de minden költség-haszon elemzések eredményeképpen dől el. Egy atomerőmű vagy egy termelő üzem beruházása ugyanúgy, mint a lakásvásárlás vagy a gyermekszülés. Ez akkor is így van, ha a gyakorlatban csak az előbbi esetekben születnek valódi elemző tanulmányok, a gyermekszülés pedig csak »fejben« dől el.

A tisztán kapitalista társadalmakban állandó mérlegelésben vagyunk a rövid és hosszútávú megtérülések között. A gyermek is befektetés, befektetés a jövőbe, ha közhelyesen hangzik is, és a gyermek a kapitalizmusban igen drága befektetés, amely csak egészen hosszú távon – egy generáción túl – »térül« meg. Így mindenki a rövidebb távú befektetésekbe, »előnyösebb«, hamarabb megtérülő lehetőségekbe »fektet«. A »drága és lassan megtérülő« gyereknemzés helyett kutyát, lakást, autót, műkörmöt, szilikonmellet, ibizai nyaralást, plazmatévét, stb., stb. vásárol, mert ezek hasznát »hamarabb visszakapja«. Ezen befektetések versenyében az alacsony hatékonyságú befektetés, a gyermek szülése rendre hátraszorul (»nem vagyunk még kész«, »nincs hol laknunk«, »addig nem szülök, amíg nem tudok neki mindent megadni«, stb., ismerős hárítás). Végül sok esetben csak egy vagy két gyermek születik (vagy egy sem), miközben a társadalmi reprodukció feltétele a családonkénti 2,2-2,3 gyermek. Vagyis a tipikusan legalább 2-3 gyermekes modell.

Az 1-2 gyermekes modellel a társadalom generációról generációra fogy. Ám a kapitalizmus növekedési kényszere (lásd GDP-növekedés – akkor van »fejlődés«, ha ez legalább 1% felett van) azt diktálja, hogy több munkaerőre van szükség, mint amit a sikertelen társadalmi reprodukció kitermel. És akkor jönnek a politikusok, meg a nagy tőkés csoportok lobbistái, akik szintén a gyorsabban megtérülő befektetésekre figyelnek, és a fogyatkozó társadalmat (a hiányzó munkaerőt) a hosszútávon megtérülő természetes reprodukció erősítése helyett a szinte azonnali megoldást adó bevándorlás erősítésével próbálják orvosolni. Nem számolva ezek egyéb járulékos következményeivel.

Innentől pedig a helyzet az, amit a már előttem szólók szintén érintettek. Következik azoknak a társadalmi-kulturális mintáknak az engedélyezése, azt ne mondjam, sulykolása, amelyek erénnyé teszik a szingliséget, elfogadottá teszik a meleg párok együttélést, a színes bőrűek, eltérő vallású, kultúrájú, »Európa-idegen« rasszok tömeges bevándorlását, ezzel Európa »zsidó-keresztény« kulturális rendjének felborulását.

Amellyel talán nem is lenne gond, ha nem lenne ilyen lavinaszerűen gyors.”

 

Pál Gyula informatikus

„Nem a liberális vs konzervatív a legalapvetőbb probléma hanem az, hogy a Történelem ( avagy az emberi társadalom) nem bírta a mai napig feldolgozni a Felvilágosodást. A Felvilágosodás a maga Modern Állam, Kapitalizmus, Tudomány/Technológia szentháromságával megoldhatatlan feladat elé állította a nyugati társadalmat, méghozzá azzal, hogy olyan eszközöket adott a kezébe, melyekkel a saját létfeltételeit semmisíti meg. (A technológiáról itt írtam.) Jelenlegi tudásunk (az agykutatás, antropológia, stb. eredményei alapján) szerint mindennek az okozója az a »feszültség« ami az agyunk/elménk hihetetlen flexibilitása és az emberi természetünk (lelki igényeink, szükségleteink) hihetetlen rugalmatlansága között áll fenn. Agyunk képes a legújabb, leghihetetlenebb technológiák kifejlesztésére és használatára, miközben emberi természetünk vajmi kevéssé tudja ezt követni (de közben az agyunk tudat alatt és tudatosan légvárakat épít a feszültség enyhítésére). Ez a feszültség napjainkban egyre fokozódik, zsigeri érzelmeket korbácsol, ezért hódít mindenhol a populizmus.”

 

Bottka Mátyás Sándor műfordító

„A Behódolásban a felvilágosodás eszmerendszere (ami nem azonos a kérdés fárasztó, de nem kimerítő felsorolásában leírtakkal) elbukott, maradt két nem liberális választási lehetőség.

A már elbukott eszmék hibája lenne, hogy ezek közül egyet választani kellett?

Nem, egy liberális értelmiségi nem veheti magára a vádat, hiszen a felvilágosodás előtt egyetlen csapat játszott a pályán, és mindig nyert, a liberalizmus pedig csak annyit mondott: hadd játsszanak a többiek is. Ha valakinek mindenképpen felelnie kell a regénybeli Muszlim Testvériség előretöréséért, az a keresztény, illetve konzervatív szárny, amely nem volt képes felvenni vele a versenyt. Balgaság a pályát okolni a vereségért, és örökké úgysem lehetett volna zárt ajtók mögött egyindulós bajnokságot rendezni.

Valójában persze sem a keresztény értékrendnek nem kell félnie a vereségtől, sem a liberálisnak attól, hogy feldúlják a versenypályát, hiszen Houellebecq csak a felszínen látható jelenségeket extrapolálta a regényben, a mélyebb trend pedig az ellenkező irányba mutat: a jelek hosszú távon a nyugati iszlám szekularizációjára utalnak, nem pedig az állam deszekularizációjára.”

 

Szabó Pál

„Nem vagyok liberális értelmiségi, viszont ez egy gyenge Michel Houellebecq-regény. Hiányzik a történet, és túl sok az irodalomelmélet, filozofálgatás. Abban viszont valószínűleg igaza van, hogy ahogyan a Római Birodalom díszletei sem látványos külsőségek közt omlottak össze, úgy Európa iszlamizálódása sem egy pillanatnyi, tragikus momentum lesz, mint ahogy hajlamosak vagyunk elképzelni. A legtöbb intézmény az iszlám térnyerése után is tovább fog működni, a regényben például továbbműködik az egyetem, van otthoni alkoholfogyasztás is, vagyis ha úgy vesszük, nem olyan rossz a mérleg. Európát ugyanis nem az iszlám győzi le (nem is a balliberális értelmiségiek, nem a polkorrektség, akármi), ezek már csak következmények –következményei Európa 20. század elején, az I. világháború kitörésével kiteljesedő bukásának. Ez volt az a pont, amikor a szekularizáció és a nacionalizmusok miatt az európaiság nem léphetett fel többé már egyetemes igénnyel saját polgárai előtt és a világ többi civilizációjával szemben – és ez Houellebecq szerint ez akkor ugyanúgy vereség volt, mintha az iszlám megállna most a jelenlegi határain belül. Houellebecq jövőképe az iszlámmal való összeolvadás, szintézis, ami annyiban pontos, hogy talán nem egyből és szükségszerűen jön Európában egy iszlám kalifátus, viszont maga a kultúravesztés, a másodrangúvá degradálódás mind olyan veszteségek, amit mi, magyarok többszörösen át tudunk érezni, ezek viszont a regényben nincsenek benne.”

Rosta

Dévényi István

Találkozunk 2016-ban!

Mácsai: „Egy művésznek kötelessége, hogy aggódjon az országáért!”

Nyilván nem véletlen, hogy a hazai közállapotokat dicsérő költemény a magyar irodalomban nemigen született, azokkal perlekedő annál több – mondja Mácsai Pál. Az Örkény Színház igazgatóját Jordán Tamásról és a politikai üzenetekről is kérdeztük. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Így jutnak át az illegális migránsok még mindig Magyarországra

A jogi határzár, vagyis a menedékkérők elzárása újabb csatához vezethet Brüsszellel. A szerb határon viszont az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a migránsok sorban állnak azért, hogy a szögesdrótos táborba kerülhessenek, és százból kettő menedékjogot kaphasson. Részletek a friss Heti Válaszban.

Mit adtak nekünk a brüsszeliek?

Sokkal rosszabbul élnénk, és a kormány is jóval kevesebb eredménnyel büszkélkedhetne az uniós támogatások nélkül. A felhasználás hatékonyságán azonban javítani kellene – a saját érdekünkben. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Közel tízezren akartak bepréselődni a Louvre kiállítására

Már az első nap közel tízezren akartak bepréselődni a Louvre Vermeer-kiállítására, ami minden korábbi látogatási rekordot megdöntött. De mi a holland mester vonzerejének titka, és milyen más tárlatokért állnak sorba az emberek Párizsban, akár fél napot is? Részletek a friss Heti Válaszban.

Megszólal Ron Werber, és elmondja, szerinte ki a gyűlölet karmestere

Vezényletével épp 15 éve ütötte ki a Fideszt a kormányzásból az MSZP. Mi ugyanennyi ideje akarunk interjút készíteni vele. A jég most tört meg. Nagyinterjú Ron Werberrel a 2002-es kampány kulisszatitkairól és a 2018-as választások esélyeiről a csütörtöki Heti Válaszban.