Oknyomozók a köztévén
Vérbírók, ügynökakták, rendőröngyilkosságok - lesz miről dokumentumfilmet forgatni a Heti Válasz által felkarolt Novák Tamás-Skrabski Fruzsina párosnak, akik a köztévében folytatják. Első riportfilmjük március 14-én 21.30-kor látható az m1-en.

A Biszku-film után a Heti Válasz karolta fel a Becsengetünk és elfutunk projektet, most a Magyar Televízió lát benne fantáziát. Hogyan fogadták a hírt?
N. T.: Jólesett Borókai Gábor felkérése, hogy készítsünk filmeket a Heti Válasznak. Ennek köszönhetjük az M1-es felkérést is, így a lap a médiatámogatónk marad.
S. F.: Rákay Philip, az M1 intendánsa hívott, hogy a Biszku-film, a Bűn és büntetlenség és a Heti Válaszfilmek alapján szeretnék, ha az MTV-nek is készítenénk oknyomozó műsorokat. Sosem hittük volna, hogy idáig eljutunk. Szeretnénk, ha minél többen odaragadnának a tévé elé.
A villamossíneket is elfoglalták a nézők, amikor a Biszku-filmet a budapesti Menta Teraszban először levetítették. Nem csökken az érdeklődés a múlt iránt?
S. F.: Szerintem mindig akad olyan történet a múltból, ami megfogja az embereket. Például tervezem, hogy készítek egy filmet a szovjet megszállás alatt megerőszakolt nőkről, az ebből született és meg nem született gyermekekről.
Önöknek is köszönhetően ma már törvény mondja ki a kommunizmus alatt elkövetett bűnök elévülhetetlenségét, Biszku ellen eljárás indult. Elégedettek?
N. T.: Örülünk a törvénynek, de ez nem annyira a mi érdemünk. Ez már a politika és a jog világa, és ebben elévülhetetlen szerepe van Gellért Ádám jogásznak is.
Vannak még tabutémák?
S. F.: Rengeteg tabu van: az abortusz, a halál, az oligarchák. A magyar társadalom nyitottnak tűnik, de közben sok mindenről nem merünk beszélni. Kiszolgáltatottak vagyunk a bankoknak, nehezen bízhatunk meg a főnökünkben, házastársunkban, szüleinkben, barátainkban. Elvesztek az olyan kapaszkodók, amelyeket régen megadott a közösség és a vallás.
Vannak még, akiknek bujkálniuk kell?
N. T.: Ott vannak például az ügynökök. Remélem, hogy a kormány nyilvánosságra hozza az ügynökaktákat, és végre világosabban láthatjuk és kutathatjuk, ki hogyan szolgálta a diktatúrát.
Becsengetünk és elfutunk - ez a műsor címe. De nem futnak el, hanem kérdéseket tesznek fel, most már a köztévében. Miről?
S. F.: Lassan a kommunisták megnyugodhatnak, mert részünkről ennyi vadászat egy időre elég volt. Március 14-én 21.30-kor az első adásban még az '56 után ítélkező vérbírókat kergetjük, utána már más történeteknek futunk neki.
N. T.: Ezután több dokukrimit szeretnénk készíteni. Például a bundabotrány vagy a kilencvenes évek gyanús rendőröngyilkosságai körül is sok a kérdőjel (mint ismeretes, csak a '90-es évek második felében legalább 46 rendőr vetett véget önkezével életének, rendszerint tisztázatlan körülmények közt).
A csókosok mindig megkapják jutalmukat - írta egy kommentező. Bántóak az ilyen vélemények?
S. F.: A Biszku-filmet saját pénzből, saját kedvtelésből csináltuk. Senki sem súgott, senkivel sem kellett csókolózni miatta. A filmvetítésen egy kivételével az összes párt képviseltette magát, pedig nem hívtunk senkit, de ha eljöttek, jó szívvel láttuk őket. Utána sem csengetünk be senkihez, hogy pénzt, hivatalt kérünk. Örülünk minden lehetőségnek, de függetlenek voltunk, vagyunk és maradunk.
Skrabski Fruzsina - 1975-ben született Budapesten. 2000-ben végzett kommunikáció szakon. A Magyar Nemzetnél, az Ufinál, a Reakciónál, a Mandinernél dolgozott. 2010-től készít dokumentumfilmeket.
Oknyomozók a köztévén