„A nemzethalál elmarad”

/ 2018.03.21., szerda 18:29 /

„Kínjában röhög az ember” – mondja a közszolgálati kormánypropagandáról Lackfi János, ám a külföldi médiumok Magyarországról közölt rémhírterjesztését is visszautasítja. A költő korrupciómentes hazát szeretne.

– Március 15-én újra megosztotta Mit kíván a magyar nemzet című versét. Ne ugyanazt ismételje mindig a gramofon – kívánja benne. Mit ne?

– Mondjuk unos-untalan feltett politikai lemezeinket. A szajkózott érveket innen és onnan, statisztikákat innen és onnan, érdek szerint, míg mi nyakig vagyunk a zavarban. Értem persze. A politikának szlogenek kellenek. Egyszerű igazságok. Kiragadott idézetek. Azzal, hogy „tulajdonképpen nekem is igazam van, de csak egy bizonyos nézőpontból, más nézőpontból azonban a másiknak van igaza, de azért nyugodtan szavazzatok csak rám”, nem lehet nyerni.

– Ön nem választ nézőpontot?

– Dehogynem. Csak nem úgy képzelem el, hogy mindenképp a másik rovására kell győzni.

– Pár órával azután, hogy versét megosztotta, Orbán Viktor közölte: a választások után elégtételt vesz. Valamint: ha nem ők nyernek, beözönlenek a migránsok, és kipusztulunk. Ez milyen?

– Következetesen felépített stratégia. Hogy aztán mi az igazság bevándorlásügyben... Horrorvízió az Európai Kalifátus? Olyan statisztikák is vannak, amelyek szerint belátható időn belül nem képezhet jelentős politikai túlsúlyt a muszlim népesség, akármilyen termékeny. Csakhogy látjuk azt is, hogy az öngyilkos merényletek szálai Európában megtért vagy többedgenerációs emberkékhez köthetők. Hogy kit kezdenék el tehát tepsivel ütlegelni, mint Vitéz László: én bizony nem tudom.

– De sorskérdés a bevándorlás ön szerint is.

– Abszolút.

– Mégis a fiatalok kivándorlásának nyomorúságáról írt versével aratott hatalmasat tavaly. A fekete router témája pedig tipikusan ellenzéki.

– Ilyen kritikát nem kaptam rá, nem is ez vezetett az írásakor. Hanem a tapasztalataim. Európában és az Egyesült Államokban is beutaztam a magyar közösségeket. Döbbenetes élmény volt. Mi csak a kalapunkat vehetjük le előttük. Én akkor is magyar vagyok, ha nem akarok. Ha amerikai sorozatot nézek, csak és kizárólag hamburgert eszem, akkor is le vagyok öntve magyarral. A külföldön élőknek viszont a szombat nem pihi és kampóna: ők akkor tekernek magyarni. A szülők szervezik a magyar iskolát, bérlik a termet, vasárnap aztán mise vagy istentisztelet és vasárnapi iskola. Kinti Lajoska tehát nem öt, hanem hét napot jár suliba hetente.

– Az a vers a Londonban mosogatóról szól. Nem harmadgenerációs közösségekről, hanem aktuális problémáról.

– Tény.

– Kalaplengetés gyanánt nem volna jó, ha ők is szavazhatnának levélben, még ha van is egyelőre itthoni lakcímük?

– De igen, noha a választójog professzora sem vagyok, és nyilván vannak épkézláb érvek ez ellen is. Azt viszont saját szememmel láttam, hogy másféle segítség érkezett sok külföldi magyar számára: a Kőrösi Csoma-program például. Az amerikai cserkészcsapatba hirtelen betoppant valaki, aki éli a népzenét, néptáncot. Megmutatta, hogy nem a szülők hallucinációja az a bizonyos ország valahol a nagy vízen túl. A kinti szervezetek támogatása is elindult, persze ahol van három magyar szövetség, mindegyik megtesz mindent, hogy hazafelé magát tüntesse fel kizárólagosnak. Exportáljuk magunkkal Magyarországot, rossz és jó értelemben is. Nem keserédes zengemények kellenek arról, hogy jöjjenek haza, meg „itt élned, halnod kell”, hanem kihasználni, hogy vannak spontán diplomatáink a világ minden pontján. Ha egy angol, német, francia megismer egy normális magyart, nehezebb neki beadni, hogy Magyarország az oka minden rossznak Európában.

– Már a lengyelek az okai.

– Lehet, hogy beértek minket, de diplomata ismerősöm mesélte: amikor a francia egyetemisták itt vannak, döbbenten tapasztalják, hogy lehet sétálni Budapest utcáin, holott az újságban azt olvasták, itt már köztéren tombol a gyűlölet. Volna mit tenni itthon ez ügyben is, hogyne, a rémhírkeltést viszont nem szeretem.

– És azt, amikor a magyar közszolgálat veszélyes no-go zónaként mutatja be Svédországot egy csaló svéd-magyar nő segítségével?

– Semmilyen irányból nem szeretem a rémhírkeltést. Nyilván vannak gondok arrafelé is, de torzító, hangulatkeltő, komolytalan interjúkkal mozgósítani lehet csak, megérteni nem.

– Az ön nagyobb gyerekei is Nyugatra tartanak?

– Ki tudja? Fájna, ha elmennének, de mindenkinek magának kell meghoznia ezeket a döntéseket. Én is meghoztam. Amikor ösztöndíjjal voltunk Brüsszelben, elkezdtem írni franciául. Aztán egy kedves francia költő barátunk azt tanácsolta: írjak inkább a saját nyelvemen. Lehetnék aztán mára belga irodalomtörténész is. Volt rá lehetőség. Csakhogy én magyar író vagyok. Hazajövék. Dorottya lányom egyébként gondolkodott, hogy Rotterdamban tanuljon éneklést. Ki is ment megnézni. Az egyéniséget fejlesztik – mondták a tanárok. Ez nagyon tetszett neki, aztán a koncerten mindenki ugyanolyan műmájer amerikai-másolat volt. „Miért ne legyek én is nonkonformista, mint mindenki más?” Maradt inkább itthon. Margit lányom pedig svéd szakos, nagyon vágyik Svédországba, nyáron ki is megy majd amolyan népfőiskolai képzésre.

– Apa ön, hogy kiengedi abba a veszélyes no-go zónába!?

– Ezeken a retorikai fogásokon tényleg kínjában röhög az ember.

– „Olyan hazát, hol zsebről zsebre nem jár a nesze meg hoci” – írta már idézett versében. Mire gondolt a költő?

– Korrupciós ügyekre, amelyeket mint kígyó a farkát, húzunk magunk után. A Szent István-bazilika sem tudott időre elkészülni. Ha elindulnak a közberuházások, száz éve ez történik. Nem az én tisztem megítélni, hogy a nagy ügyek közül melyik sárdobálás, melyik büdös tényleg, de a hálapénzek, az önkormányzati kettős könyvelések világa nem fantazmagória. Közben ha az adóbevallásban rossz helyre könyvelsz valamit, kiszáll rád az antant. Keserűen látom, eközben micsoda összegek röpködnek.

– Ezerháromszáz milliárd, például. Vagy anyukának szánt nyolcszázmillió.

– Igen, de tényleg nem csak a hatalom csúcsain megy ez.

– Megkenték, hogy írjon tuti verset?

– Nem, viszont ortopédiára kellett menni legkisebb lányommal, kicsi Julival. Mondták, fél év múlva lesz időpont. Lehet két hét múlva is, csak az 25 ezer. Kifizettük. Ráírták a papírunkra, hogy „fizetős”. Haldoklók, járókeretesek és kismamák sorában álltunk, épp dobtak ki valami idős embert zsörtölődve, hogy menjen már, amikor sorra kerültünk. Amint a feliratot meglátták, már indult is a mézes-mázos „Jaj, de cuki a picike!” Üntyüm. Püntyüm. Kabaré. Csak éppen sírnivaló. Vagy az urambátyám működik, „a doktor úr bátyjának vagyok az akárkije, csókolom, ideszóltunk, tecciktudni”, vagy az extra lóvézás. Olyan szolgáltatásnál, amelyet kifizettünk mi is és kifizetett a többi sorban álló is járulék formájában. Holott épp magyarok találták fel az igazságos társadalmi berendezkedést.

– Nocsak.

– Székely János írta le egy kisregényében, hogy amikor Norvégiában hadifogságba estek, téglaformájú, fekete kenyeret kaptak. Ma baromi drágán mérik a bioboltban, akkor az volt a komiszkenyér. Egy ilyen hat ember napi ételadagja volt. Mindennap más vágta fel. Aztán hátralépett. Mindenki vett, s az utolsónak maradt szelet lett az övé. Érdekes: minden szelet épp egyforma volt. Ezt azért szívesen látnám nagyban: aki oszt, hátralép, s amikor kilencmillióan már vettek, akkor vesz ő is. Hogy országos szintre hogyan lehet átültetni, nem tudom. Hogy kellene, azt igen.

– Még a focit is beleírta abba, mit kíván a magyar nemzet. Kis pénzből is legyen néha nagy. Ennyire fáj, hogy nagy pénzből is csak kicsi van?

– Az Eb-n elhittük, hogy tudunk repülni. Annyira, hogy Eb-károsodott lett Alíz unokám és Juli lányom is. A két baba az ölünkben volt, aztán Dzsudzsák első góljánál és Geráénál is hatalmas üvöltés... Dupla ríkatás. Együtt röhögtünk aztán azon, hogy Dzsudzsák megváltoztatja a nevét: Andorra. Fájdalmas, milyen szintek alá tudunk süllyedni, milyen örvényekbe tudunk kerülni mentálisan. Látszik, hogy valami nagyon nem működik: egy kis keményedés után azonnal összeesünk. Mint a puding.

– Fontos ennyire ez a játék?

– Mondhatnánk, hogy inkább legyünk curlingnagyhatalom, biztos több seprűt vennénk meg mélyhűtőt, de: a foci mágnesez, az hat az önbecsülésünkre. A világ focijához képest pedig még mindig aprópénzből működik a magyar.

– Stadionokkal együtt is?

– Ahol zsebre is lehet játszani, ott nagyok vagyunk, persze – a játékosfizetésekről beszélek. Nem tudom, hogyan lehetne jobban, de ekkora országban állami pénzek nélkül aligha. Azerbajdzsánban a cselgáncs ilyen kiemelt sport, az elnök személyesen ajándékozza meg a versenyzőket... Van ebben némi gyarmati hangulat, de működik.

– Közéleti ihletésű regényével egyébként halad?

– Megrekedtem vele. Egyszer meglesz, de most a Levágott fül beelőzött. Annak is lesznek közéleti szálai, utópisztikus húrok is felcsendülnek majd benne: egy 17 éves srác és egy vak lány párhuzamos monológja. Tavasszal Emberszabás című verseskötetem jelenik meg, utána a Levágott fül, ami pedig arra következik, mai magyar regény lesz: alapja, hogy katonai baleset történik egy faluban. Az a kötet is lőtávolon belül van már.

– Akár Semjén Zsoltnak a rénszarvas. Ahhoz mit szól, hogy állami pénzeket nyerő üzletember fizette a KDNP-elnök sokmilliós svédországi vadászatait?

– „Olyan hazát, hol zsebről zsebre nem jár a nesze meg hoci”.

– Igaz is. „Hiszem, hogy egy Magyarország van, nem kettő” – mondta három éve. Hiszi még?

– Amikor lemegy az ember a zsámbéki piacra, nem fideszes a narancs és nem szoci a szegfű.

– Viszont ha nem zsámbéki piacra megy szombaton, hanem hódmezővásárhelyi templomba vasárnap, hallhat akár jelöltet kiprédikáló papot is. Katolikusként ez hogy érinti?

– Nem tartom ízlésesnek. Addig tartom annak, amíg a pap azt mondja, hogy a hívek keresztény értékekkel összhangban cselekvő pártot támogassanak. Csakhogy az egyház függ az államtól. A jelenlegi politikai vezetés – nagyon helyesen – afféle elégtételként szán is forrást az egyházi működésre és intézményekre, de olykor mintha a templomokra fordított pénz az elköteleződés záloga lenne. Nem a klérust kárhoztatom. Mi, hívők vagyunk sárosak. Az első keresztények összeadták a vagyonukat. Ha csak jövedelmünk tizedét odaadnánk az egyháznak, nem lenne ez a függés. Csakhogy míg a hívők szíve elsőként nyílik meg, a pénztárcánk általában utoljára. Minden ellenkező híreszteléssel szemben ráadásul a papok is emberek, akiknek van véleményük. Nem csak esetükben: sok más értelmiségi foglalkozásnál felvetődik, hogy politizálhat-e a képviselője. A zenész, az író, a pap meneteljen, ne meneteljen? De miért kellene ezt előírni?

– Ön például volt békemeneten?

– Sem egy-, sem kétfarkú „békén” nem voltam. Tüntetni is ’89-ben voltam utoljára. Nem politikai megmozdulásoktól várom a magam katarzisát. Persze izgatottan várom én is, mi lesz, de nem tudom beleélni magam abba, hogy ha ez nyer vagy az nyer, akkor itt az Armageddon. Minden oldal győzelmének lennének előnyei és hátulütői, de bármi lesz is az eredmény április 8-án: a nemzethalál attól még – érdeklődés hiányában – elmarad. Persze nem lennének menetek, ha nem gondolnák sokan fontosnak őket. Abban is biztos vagyok, hogy a legtöbb résztvevő jó ügyért akar kiállni, még ha a másik meneten menetelő biztosan tudja is róla, mennyi zsoldot kap ezért Soros Gyuri bácsitól vagy Orbán Viktortól.

– Menetelni tehát szabad. Épp csak vízen járni tilos?

– Kiss Márta nagyszerű festményének címe ez, hogy „Vízen járni tilos”, onnan kölcsönöztem magánéleti bejegyzéseimhez, amelyekből könyv is lesz.

– De mit jelent a cím?

– Azt, hogy ez a világ most nem a vízen járásra épül. Már a gyümölcslé is a partnerünk, a hosszú távon biztonságos melltartó pedig mindig tartja a mellünk – ezeknek a kamubiztonságoknak a szállításában Kapitalizmus Elvtárs remekül teljesít. Ha viszont az ember valóban elköteleződik, ha valódi partnert talál, az fejes a szakadékba. A családi kapcsolatunk történetét írom meg személyes hangvételben, sztorikon át.

– Ugye nem beteg egyikük sem?

– Nem, hála a Jóistennek. Élünk, virulunk.

– Nem korai még akkor a visszatekintés? Igaz, hogy már háromszoros nagypapa, de még csak 46.

– Nem nagy visszatekintés ám ez. Fotókihívásnak indult. Egy hétig mindennap kitenni egy fekete-fehér fényképet. Ha már kiteszem őket, valamit írok is melléjük – gondoltam. Már harmincnál is több bejegyzés van. Meg akarja írni magát az a vesztettnek látszó ügy, ahogy két bölcsész egyetemista összekerült, ma pedig hat élő gyermekünk és három unokánk van. Csoda, szerencse, véletlen – gondoljon mindenki, amit akar. Vízen járni viszont igenis lehetséges – erről szeretnék tanúságot tenni ezekkel az írásokkal. Megmutatni legalábbis, nálunk hogyan történt.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.