Orbán Viktor: „Állapotbeli kötelességeinknek tettünk eleget az elmúlt két évben”

/ 2012.05.31., csütörtök 18:29 /
Orbán Viktor: „Állapotbeli kötelességeinknek tettünk eleget az elmúlt két évben”

„A győzni tudás képessége abban áll, ha másképp cselekszünk, mint a legyőzöttek" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Fókuszban a nemzeti érdek című, a Fidesz–KDNP-kormány első két évét értékelő konferencián csütörtökön. A fórumot a Századvég Alapítvány, a Széll Kálmán Alapítvány és a Heti Válasz Kiadó szervezte.

Fotók: Fűrjes Viktória

„A »nemzeti érdek« fókuszba állításával olyan fogalmat említünk, mely az elmúlt 20-22 évben nem volt használatban” – kezdte a megnyitó beszédét Lánczi András, a Századvég Alapítvány elnöke, aki szerint a csütörtöki fórum központi témája az, mit jelentett a „nagyrészt kényszerek alatt” véghezvitt kormányzás az elmúlt két évben.

Lantos Csaba, a Széll Kálmán Alapítvány elnöke a konferencia megnyitóján arról beszélt, hogy szervezetük „konzervatív, nemzeti és kapitalizmuspárti” elveket követ és kér számon. „Félidőben értékelni illik, esetleg korrigálni” – tette hozzá.

A fórumon felszólalt Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár is, aki szerint az Orbán-kormány helyesen teszi, hogy kihasználja a parlamentben megszerzett kétharmados többségét, mivel a szavazók a megújulásra szavaztak 2010 tavaszán. „Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz követhetnek el hibákat, lehet kritizálni őket, de mindenképpen tiszteletet érdemelnek munkájukért” – mondta Schüssel.


A politikus helyzetelemzése szerint Európában egyre nyílik a szegények és a gazdagok közötti olló, a középosztály egyre rosszabb helyzetbe kerül, pedig nagyon fontos szerepet tölt be a demokráciában. Megfigyelhető az is, hogy a fejlődő országokba távozott sok vállalat, és ezzel munkahelyek szűntek meg – mutatott rá.  

George Pataki, New York állam volt kormányzója a konferencia résztvevőinek küldött videoüzenetében elmondta, Magyarország igen rossz gazdasági helyzetben volt, amikor a Fidesz átvette a kormányzást, de az elmúlt két évben kiemelkedő eredményeket értek el. Az új alaptörvény és a XXI. században szükséges, fontos reformok kidolgozását nagyon nehéz feladatnak nevezte, de – mint mondta – ezek eredményeként a magyar demokrácia megerősödött. „Az Orbán-kormány elkötelezett a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés mellett, és bár nagy kihívások előtt áll, gazdasága erősebbé, stabilabbá válik” – fogalmazott. 

Schöpflin György fideszes európai parlamenti (EP) képviselő elmondta, hogy a magyarokat több dimenziós megosztottság jellemzi, köztük anyagi, politikai és – Trianon óta – térbeli, ezeket a megosztottságokat pedig hajlamosak vagyunk „intenzívebben megélni”, mint például hasonló megosztottságokkal rendelkező nyugati-európai országok. Ugyanakkor véleménye szerint a demokráciában nem engedhető meg semmilyen fogalmi, tudásbeli monopólium, így egyik oldal sem sajátíthatja ki magának sem a nemzet fogalmát, sem a haladást.

G. Fodor Gábor a Nemzeti Érdek című folyóirat bemutatásánál elmondta, vállalja, ha valaki lapjukat a „nemzetstratégiai gondolkodás Playboyának tartja”. Hozzátette, hogy a Nemzeti Érdek léte annak bizonyítéka kíván lenni, hogy a magyar gondolatok semmivel sem alsóbbrendűek a német vagy a brit gondolatoknál, nemzetstratégiai fejtegetéseknél.


Stumpf István alkotmánybíró szerint a kétharmad természetes következménye volt, hogy létrejött az „alkotmányos momentum”, vagyis a többség, mely által megszüntethetővé vált a több mint 20 éve fennálló ideiglenes alkotmányosság.  Stumpf István elismerte, hogy az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásával sérült a gazdasági alkotmányosság Magyarországon: „Nyílt seb keletkezett az alkotmányosságon, ám azt is le kell szögezni, hogy ez ideiglenes, helyrehozható állapot” – mondta az alkotmánybíró.

„A középosztály olyan, mint a pornográfia: nehezen definiáljuk, ám ha meglátjuk, rögtön megtudjuk róla mondani: ez az” – ezt már a konferencia záróelőadásának részeként Orbán Viktor miniszterelnök mondta. A kormányfő helyzetelemzése szerint a modern világ legnagyobb problémája, hogy az irigység kultúrája sokszor felülkerekedik a teljesítmény kultúráján. „Nekünk a teljesítmény kultúrájára kell építenünk” – tette hozzá.

„A győzni tudás képessége abban áll, ha másképp cselekszünk, mint a legyőzöttek”, idézte a miniszterelnök a Nemzeti Érdek új számának bevezető gondolatát. Orbán szerint ha győztesnek mondjuk magunkat, akkor el kell felejtenünk a „beletörődés”, a „mások lábán élés” és a „tanuljunk meg kicsik lenni” életérzéseit.


A miniszterelnök „állapotbeli kötelességnek” nevezte a költségvetési hiány csökkentését, a gazdaság stabilizálását. A magunk mögött hagyott két év legfontosabb eredményének nevezte az államháztartás biztos lábakra helyezését.

A kormány előtt álló két évvel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, arra kell számítani, hogy a Németországgal gazdasági szempontból összeépülő, dolgozni, boldogulni akaró országok felé fog tolódni a hangsúly az Európai Unióban, így Magyarország számára is fontos, hogy az újraiparosítás középpontba helyezése és új termelési központok kialakítása közben ezt figyelembe vegye.

Orbán Viktor elmondta, hogy a kormány továbbra is elsődlegesnek tekinti a transzatlanti együttműködést, ugyanakkor töretlenül fog dolgozni a keleti nyitás politikáján.

A kormányfő szerint minden körülmények között fenntartják a méltányos közteherviselést (vagyis a multinacionális cégek és a bankok bevonását a közterhek viselésébe), meg fogják kötni a védőhálóról szóló megállapodást az IMF-fel, fenn fogják tartani az arányos adórendszert valamint követni fogják azt az elvet, mely szerint az élőmunkát terhelő adókat csökkenteni kell.

Orbán Viktor a jövővel kapcsolatban elmondta azt is, hogy céljuk a költségvetés „pozitívba fordítása”,  az 50 százalék közelébe mérsékelt államadósság, valamint a Lendület program (a külhonba szakadt magyar tudósok „hazahívása”) folytatása és a demográfiai trend megfordítása.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.