valasz.hu/itthon/negy-heten-at-tart-a-nyilvanos-tajekoztatas-59748

http://valasz.hu/itthon/negy-heten-at-tart-a-nyilvanos-tajekoztatas-59748

A pancserség ellenzéki alapkövetelmény

/ 2017.10.31., kedd 08:45 /

„Ez komoly? Mert viccnek azért durva lenne.” Nem ritkán fogja el ez az érzés az embert, ha a demokratikus ellenzéki pártok egymással és a választási törvénnyel való kétségbeesett küzdelmét figyeli. Koordinált jelöltállítás? Közös lista? Miért kell legalább három miniszterelnök-jelölt, ha azok nem a Fidesz-bázist gyengítik? Kérdések, amikre egyik párt sem tud egyenesen válaszolni anélkül, hogy nem mutogatna arra, akivel egyébként a legfőbb célja közös.

És amikor már azt gondolnánk, nem jöhet meglepőbb, újfent bizonyítják, hogy a pancserség ellenzéki alapkövetelmény. Másképp nem fordulhatott volna elő, ami tegnap este az ATV-ben történt. Behívták az Egyenes beszédbe Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezetőt, hogy a többi között a Botka László lelépése után kezdődött casting állásáról kérdezzék. Bő egy hete ugyanis elkezdett közszájon forogni Balázs Péter volt külügyminiszter neve, aki még jelezte is, bizonyos feltételek mellett vállalná a jelöltséget. Tóth Bertalan pedig hétfő este azt mondta: „Ha Balázs Péter tud közös miniszterelnök-jelölt lenni, ha Balázs Péter a választók felé meg tudja jeleníteni azt a reményt, hogy Orbán Viktor leváltható, akkor én személy szerint támogatom őt. (…) Az elnökség előtt nincs másik név, csak Balázs Péter személyéről döntenek. (…) Informálisan, telefonon beszéltünk már vele, bár a szocialista párt hivatalosan még nem döntött a személyi kérdésben.”

Néhány perccel később maga Balázs Péter ült ugyanabban a székben, és jött a hidegzuhany: nem jelentkezett be sehova és senki nem is kérte fel miniszterelnök-jelöltnek; nem igaz, hogy őt akár informálisan az MSZP telefonon megkereste volna, amúgy pedig egy-két baloldali pártnak nem, csak teljes összefogásnak lenne miniszterelnök-jelöltje.

A bónusz – ez még mindig ugyanaz a műsor – Szigetvári Viktor Együtt-elnök volt, aki arról beszélt, hogy az elmúlt hetekben voltak tárgyalások az MSZP-vel és a DK-val is, de ezeken a tárgyalásokon fel sem merült Balázs Péter neve, sőt még az sem, hogy gondolkodnak közös miniszterelnök-jelöltben – nekik például van saját jelöltjük: Karácsony Gergely.

Történik mindez fél évvel a választások előtt, egy kormányzóképességet felmutatni akaró politikai táborban. Két dolgon ezek után tényleg nem csodálkozunk: azon, hogy az MSZP 5 százalékon áll, illetve, hogy a kormánynak nincs jobb dolga, mint Soros György meg újságírók ellen küzdeni.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Összeomlott a magyar ellenzék – csődbiztos kerestetik

Budapest V. és VIII. kerületében győzelmet remélt az ellenzék a július 8-i időközi erőpróbákon, hiszen a parlamenti szavazáshoz képest egységesebb formában indult – ráadásul a főváros Fidesz-kritikusabb, mint az ország. Aztán jött a feketeleves, illetve a tanácstalanság: jövőre milyen felállásban lenne célszerű „elszenvedni” az uniós és az önkormányzati választást? Részletes háttér a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.