A teljes MSZP- és SZDSZ-frakciót meggyanúsították

/ 2009.01.20., kedd 13:50 /

A Heti Válasz Online értesülései szerint a 2002-2006-ban regnáló terézvárosi képviselőtestület tucatnyi MSZP-s és SZDSZ-es tagjának küldött gyanúsítotti idézést a rendőrség "különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja" miatt.

Helyi szocialista forrásaink szerint az eljárás részben az Andrássy úti paloták és más terézvárosi ingatlanok eladásához kapcsolódik; a gyanúsítotti kihallgatások ma kezdődnek egy volt Centrum párti - a koalíciós pártokkal együtt szavazó - képviselő beszámoltatásával, és több napon keresztül tartanak majd. Értesülésünkkel megkerestük Tafferner Évát, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, aki, mint mondta, éppen a Heti Válasz Panama csatornák című január 8-i írását olvassa, a gyanúsításokról azonban később ígért tájékoztatást. Január 8-i és január 15-i cikkünkben azt írtuk: a VI. és VII. kerületi ingatlanpanamák hasonló privatizációs modellekre épültek - s a kulcsszereplők helyi politikusok, bennfentes értékbecslők és közbeiktatott baráti vállalkozók voltak.

A nagy terézvárosi épületbizniszek két ciklusra, az 1994-98-asra, illetve a 2002-2006-osra estek; mindkettőben az MSZP adta a polgármestert (ahogy ma is), és a kerületvezetésben egymást érték az ingatlanos, illetve vagyonkezelői előéletű politikusok. Terézváros jelenlegi országgyűlési képviselője, Kékesi Tibor például értékbecslői végzettséggel, emellett 1994-től önkormányzati mandátummal is rendelkezik (első periódusában az „ingatlanhasznosításokról" döntő vagyonbizottságot vezette, valamint a Terézvárosi Vagyonkezelő Rt.-t elnökölte).

A 2002 óta polgármesteri stallumot viselő Verók István a '90-es évek közepétől a kerület egyik épülethasznosító kft.-jét irányította, majd az 1998-2002-es ellenzéki időkben átpártolt a szocialista fennhatóság alatt maradt Erzsébetváros vagyoncégéhez (vezérigazgató-helyettesnek). A 2006-tal végződő ciklus gazdálkodásért felelős alpolgármestere, Fürst György ugyan mára kikopott a politikából, neve mégsem merülhet feledésbe: 1994-98-ban polgármesteri tanácsadóként ő jelenítette meg Terézváros ingatlanpolitikáját, 2002 után pedig majd' minden kétes előterjesztésen az ő szignója szerepelt.

Korábbi összeállításainkban azt is világossá tettük: a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. mindvégig két „udvari" értékbecslő magáncéget alkalmazott a privatizációkhoz szükséges ingatlanforgalmi szakvélemények elkészíttetéséhez. Miként a Heti Válasz Online tegnap megírta: az egyik ilyen társaság, az Unihouse Kft. jogi alkalmazottját, Halmai Katalint - aki egyben a vagyonkezelő állandó ügyvédje is - múlt pénteken gyanúsította meg a Fővárosi Főügyészség ügyvédi visszaélés kísérlete miatt a Bajcsy Zsilinszky út. 61. szám alatti üzlethelyiség értékesítése kapcsán. (Halmai egyébként szintén szocialista politikus: tagja a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes által vezetett XII. kerületi MSZP-alapszervnek és a hegyvidéki önkormányzatnak is.)

A másik bennfentes értékbecslő cég, a Dollar Land Kft. Sarkadi Nagy Barna érdekkörébe tartozik. Sarkadi a régi rendszerben az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, később a Puch László szocialista expénztárnok stábja által tulajdonolt Horizont Zrt. vezérigazgatója volt, ma pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. humánpolitikai igazgatója, emellett az Állami Szerencsejáték Zrt. és a Mehib Zrt. igazgatósági tagja.



Cikkünk megjelenését követően a BRFK a következő közleményt adta ki:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya hűtlen kezelés bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Budapest VI. Terézváros Önkormányzata tulajdonában lévő ingatlaneladások ügyében.

Az eljárás fokozott ügyészi felügyelet mellett zajlik, a Fővárosi Főügyészség konkrét, az ügyre vonatkozó utasításai mentén. Az eljárás jelenlegi szakaszában több gyanúsított meghallgatására kerül sor a közeljövőben.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.