A trianoni trauma újratermeli saját magát

/ 2014.05.09., péntek 08:33 /
A trianoni trauma újratermeli saját magát

Trianon nem a maratoni csata, a közel évszázados trauma újratermeli önmagát, így feloldása is nagyon nehéz – hangzott el a Mathias Corvinus Collegium csütörtök esti, Trianonon innen – Trianonon túl?! vitaestjén, melynek vendégei Ablonczy Balázs történész, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója és György Péter esztéta, médiakutató, egyetemi tanár voltak. A rendezvényen szó volt a furcsa-elhibázott magyar emlékműpolitikáról, a kommunista időszak Trianon-képéről és a magyar baloldal „megszűnéséről” is.

 

„Magyar az, akinek fáj Trianon” – idézte a Rajcsányi Gellért újságíró (Mandiner), a beszélgetés vezetője a bizonytalan forrásból származó, jobboldali radikális körökben gyakran ismételt szentenciát. „Ha valóban erős nemzeti közösséget akarunk építeni, nem lehet kizárólagos feltételnek kinevezni a trianoni traumát. Ha csak egy példát kell mondani, akkor hadd említsem Janics Natasát, akinek magyar sportsikereit közösen ünnepeltük, ám akinek magyarságát Trianon felől meghatározni nyilvánvalóan problémás” – Ablonczy Balázs szerint ennyiből is világos lehet, miért tarthatatlan „magyarságdefiníciónak” a citált mondás.

Történelem-képek

György Péter esztéta (az Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély című könyv szerzője) témáról való gondolkodását a történettudomány és a emlékezettörténet/emlékezés közötti állandó feszültség határozza meg. „A köztörténet és az emlékezet elfoglalta a történelemtudomány helyét. Trianonnal kapcsolatban azt látjuk, hogy mindig a személyes élmény releváns: elszakítás a földtől, családok szétválasztása, a megalázó bánásmód” – sorolta az I. – majd a II. – világháborút lezáró szerződések emberi következményeit. Ablonczy szerint viszont tévedés a mai traumatizált állapotainkat egykori, pontszerű eseményekre visszavezetni, mivel az elcsatolt területekről évtizedek alatt áttelepült minimum 800 ezer, de inkább 1 millió magyar magával hozta, így végső soron újra- és újratermelte a traumát. „Léteznek kutatások, melyek szerint a magyar lakosság 30 százaléka vallja, hogy maga határon túli, esetleg külhoni gyökerekkel rendelkezik. Még ha ennek egy része választott identitás is, ez nagyon nagy szám. Trianon nem olyan, mint a maratoni csata: a veszteségérzés itt mindig – az elvándorlással és a rokoni kapcsolatok felkutatásával – új és új tudásokat, gondolatiságot nyer. A trauma tehát újratermeli magát.”

„Utólagosan összerakott narratíváink vannak a történelemről. Nekem is van egy, ami csak az enyém. Ha valaki elolvassa a '18 utáni erdélyi újságok egy részét, akkor egészen más kép fog kirajzolódni előtte Trianonról, mint ha csak arra figyel, amit Pesten írtak” – hozta példának György Péter, hogy szerinte miért kell óvakodni a kizárólagos, ok-okozati láncolaton alapuló történeti magyarázatoktól. Történész vitapartnere szerint viszont a leegyszerűsítő magyarázatok mindenképpen megszületnek, hiszen a közvéleményt nem lehet „egyrészt-másrészt”-típusú érvelésekre kényszeríteni.

Azt est során témaként vissza-visszatérő, két világháború között megszületett tévhitekről (legendákról) Ablonczy Balázs azt mondja, azok tanulmányozása ugyan érdekes dolog, de aktuálpolitikai relevanciája nem kellene, hogy legyen. „Annak, hogy az erdélyi magyarok kapnak-e autonómiát, hogy a szlovákiai magyarok nyelvi jogai rendben vannak-e, semmi, de semmi köze nincs ahhoz, hogy Clemanceu-nak volt-e magyar menye. Ezzel a típusú történelmi érveléssel többet ártunk, mint használnuk.” (A legenda szerint az első világháborút lezáró békeszerződések egyik fő alakjának, a francia Georges Clemenceau-nak magyar menye volt, és az iránta érzett gyűlölet testesült meg a trianoni döntésekben. – a szerk.)

Magyarok dolga? Zsidók dolga?

György Péter szerint elegendő a húszas években több kiadást is megélt, Kosztolányi Dezső szerkesztésében megjelent Vérző Magyarország című kötetet megnézni ahhoz, hogy lássuk: minden mai elképzelésünk téves, ami a jobb/baloldaliság és a trianoni trauma összefüggéséről szól. „Döbbenetes napjaink szövege, hogy a holokauszt a zsidók dolga, Trianon pedig a magyarok dolga. Ilyen megosztottság valójában nem volt, nem is kellene, hogy legyen.”

A beszélgetők – a II. világháború utáni Trianon-képre térve – egyet értettek abban, hogy a kommunista hatalmaknak valójában pontos képe volt arról, hogy mi történt és történik az elszakított területeken a kisebbségbe szorult magyarokkal. „Persze egy internacionalista ország vezetése nem fog nyíltan arról beszélni, hogy a szomszédos, szintén internacionalista országban megvernek magyarokat csak azért, mert magyarok. – mondja a történész – Ettől még a kommunista vezetés tudott mindenről, ez diplomáciai iratokból igazolható. Ráadásul a 60-as évekig ott vannak a pártban azok a káderek, akik a határon túli szervezetekben szocializálódtak, tehát még kötődésük is volt.”

György szerint ha a Kádár-rendszerről akarunk információt, az irodalomhoz kell fordulni. „A rendszer utolsó évtizedére békés kuplerájjá alakult Magyarország. Élhetőbb lett, mint Lengyelország, felfoghatatlanul élhetőbb, mint Románia. Ám a legszomorúbb, hogy ebben a helyzetben, pár embertől eltekintve, a magyar irodalom beláthatatlan közönyről tett tanúbizonyságot. Vannak persze kivételek: Csoóri Sándor, például.”

Franka Tibortól Forró Tamásig

Szintén egyet értettek a beszélgetés résztvevői, hogy a rendszerváltás azonnali, óriási váltást hozott a trauma kibeszélésében és kibeszélhetőségében. „Ma már elképzelhetetlen példányszámban keltek el könyvek. Franka Tibortól Végh Antalig és a Havas Henrik–Forró Tamás szerzőpárosig mindenki erről írt. A jelenség előszele a híres, háromkötetes Erdély története volt még a nyolcvanas években, Köpeczi Béla szerkesztésében. Annak ellenére, hogy pont a XX. századi részek iszonyatosak benne, a mai Csernus-kötetekhez mérhető sikerrel adtak el belőle” – emlékezett Ablonczy Balázs.

Napjaink emlékezetkultúrájához György Péter az emlékmű-állítási gyakorlatot idézte: „Magyar szobrászok tucatjával lettek Trianon-specialisták, akik ugyanazt a portékát árusítják, relatív nagy földrajzi távolságokban, hogy kevésbé bukjanak le. Hirtelen tele lett a Kárpát-medence egyen-emlékművekkel, ennek következménye pedig a lokális tereink átrendeződése.”

„Gondolunk-e többet 1956-ról és a Corvin közről attól, hogy ma már gyakorlatilag hozzáférhetetlen a Corvin mozi a rajta roskadozó emléktáblák miatt?” – érzékelteti Ablonczy Balázs, hogy mi a probléma a emlékmű-állítási cunamival.

Az utolsó témakörben, napi politika és a Trianon-trauma kapcsolatában György Péter azt mondta: „December ötödikével kapcsolatban az MSZP nem tud úgy tenni, mintha véletlen lett volna. Az egész kérdéssel nem tud mit kezdeni a baloldal, a népi-urbánus megosztottság óta. 1985-ben Konrád György tényleg azt javasolta, hogy telepítsük át a külhoni magyarokat Magyarországra. Később baloldal azt gondolta, hogy történelem véget ért, a liberális kapitalizmus globális győzelme mindent megold” – fejtette ki.

„A helyzet annyiban változtt, hogy a magyar baloldal megszűnt. – folytatta György Péter – Én marginális figurává váltam, ami megint érdekes helyzet. Egy békés szociáldemokrata-egalitárius marginalizálódott, pedig ez szerintem lehetne ez akár a mainstream.”

– Lehetünk optimisták? – kérdezte végül Rajcsányi Gellért a Trianon-trauma feloldásáról.
– Optimistának kell lennünk. Különben beledöglünk – válaszolta Ablonczy.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Koncertek téli szombat délutánokra

A Zuglói Filharmónia négy alkalmas Téli bérlete a nagy klasszikus zeneszerzőkön kívül (Haydn, Mozart, Beethoven, Bach) ritkábban hallott különlegességeket is műsorra tűz.

Budapesten a Bolsoj szólistái

Magyarországra érkeznek Oroszország legnagyobb és a világ legjelentősebb opera- és balettszínházának szólistái. December 12-én, hétfőn adnak koncertet az Erkel Színházban.

Török–Mráz: Vigyázzon a baloldal, a Jobbik éppen tőlük vesz el szavazókat!

A Fidesz-tábor túl stabil, a Jobbik a baloldalon és a bizonytalanok között keres és talál új vadászterületeket – ért egyet Mráz Ágoston Sámuel és Török Gábor. A Heti Válasz állandó elemzőpárosa a Vona Gábor elleni karaktergyilkossági kísérlet értelmetlenségéről, Donald Trump és Orbán Viktor ideológiai partnerségéről és az elitellenes forradalmakról. Páros interjú a csütörtöki lapszámban!

Miért ilyen rosszak a PISA-eredményeink?

Tovább hanyatlott a magyar oktatás színvonala – de a miértre nincsenek egyszerű válaszok. Az állam döntéseinek alig van hatása arra, mi történik a tantermek zárt ajtói mögött.