A trianoni trauma újratermeli saját magát

/ 2014.05.09., péntek 08:33 /
A trianoni trauma újratermeli saját magát

Trianon nem a maratoni csata, a közel évszázados trauma újratermeli önmagát, így feloldása is nagyon nehéz – hangzott el a Mathias Corvinus Collegium csütörtök esti, Trianonon innen – Trianonon túl?! vitaestjén, melynek vendégei Ablonczy Balázs történész, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója és György Péter esztéta, médiakutató, egyetemi tanár voltak. A rendezvényen szó volt a furcsa-elhibázott magyar emlékműpolitikáról, a kommunista időszak Trianon-képéről és a magyar baloldal „megszűnéséről” is.

 

„Magyar az, akinek fáj Trianon” – idézte a Rajcsányi Gellért újságíró (Mandiner), a beszélgetés vezetője a bizonytalan forrásból származó, jobboldali radikális körökben gyakran ismételt szentenciát. „Ha valóban erős nemzeti közösséget akarunk építeni, nem lehet kizárólagos feltételnek kinevezni a trianoni traumát. Ha csak egy példát kell mondani, akkor hadd említsem Janics Natasát, akinek magyar sportsikereit közösen ünnepeltük, ám akinek magyarságát Trianon felől meghatározni nyilvánvalóan problémás” – Ablonczy Balázs szerint ennyiből is világos lehet, miért tarthatatlan „magyarságdefiníciónak” a citált mondás.

Történelem-képek

György Péter esztéta (az Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély című könyv szerzője) témáról való gondolkodását a történettudomány és a emlékezettörténet/emlékezés közötti állandó feszültség határozza meg. „A köztörténet és az emlékezet elfoglalta a történelemtudomány helyét. Trianonnal kapcsolatban azt látjuk, hogy mindig a személyes élmény releváns: elszakítás a földtől, családok szétválasztása, a megalázó bánásmód” – sorolta az I. – majd a II. – világháborút lezáró szerződések emberi következményeit. Ablonczy szerint viszont tévedés a mai traumatizált állapotainkat egykori, pontszerű eseményekre visszavezetni, mivel az elcsatolt területekről évtizedek alatt áttelepült minimum 800 ezer, de inkább 1 millió magyar magával hozta, így végső soron újra- és újratermelte a traumát. „Léteznek kutatások, melyek szerint a magyar lakosság 30 százaléka vallja, hogy maga határon túli, esetleg külhoni gyökerekkel rendelkezik. Még ha ennek egy része választott identitás is, ez nagyon nagy szám. Trianon nem olyan, mint a maratoni csata: a veszteségérzés itt mindig – az elvándorlással és a rokoni kapcsolatok felkutatásával – új és új tudásokat, gondolatiságot nyer. A trauma tehát újratermeli magát.”

„Utólagosan összerakott narratíváink vannak a történelemről. Nekem is van egy, ami csak az enyém. Ha valaki elolvassa a '18 utáni erdélyi újságok egy részét, akkor egészen más kép fog kirajzolódni előtte Trianonról, mint ha csak arra figyel, amit Pesten írtak” – hozta példának György Péter, hogy szerinte miért kell óvakodni a kizárólagos, ok-okozati láncolaton alapuló történeti magyarázatoktól. Történész vitapartnere szerint viszont a leegyszerűsítő magyarázatok mindenképpen megszületnek, hiszen a közvéleményt nem lehet „egyrészt-másrészt”-típusú érvelésekre kényszeríteni.

Azt est során témaként vissza-visszatérő, két világháború között megszületett tévhitekről (legendákról) Ablonczy Balázs azt mondja, azok tanulmányozása ugyan érdekes dolog, de aktuálpolitikai relevanciája nem kellene, hogy legyen. „Annak, hogy az erdélyi magyarok kapnak-e autonómiát, hogy a szlovákiai magyarok nyelvi jogai rendben vannak-e, semmi, de semmi köze nincs ahhoz, hogy Clemanceu-nak volt-e magyar menye. Ezzel a típusú történelmi érveléssel többet ártunk, mint használnuk.” (A legenda szerint az első világháborút lezáró békeszerződések egyik fő alakjának, a francia Georges Clemenceau-nak magyar menye volt, és az iránta érzett gyűlölet testesült meg a trianoni döntésekben. – a szerk.)

Magyarok dolga? Zsidók dolga?

György Péter szerint elegendő a húszas években több kiadást is megélt, Kosztolányi Dezső szerkesztésében megjelent Vérző Magyarország című kötetet megnézni ahhoz, hogy lássuk: minden mai elképzelésünk téves, ami a jobb/baloldaliság és a trianoni trauma összefüggéséről szól. „Döbbenetes napjaink szövege, hogy a holokauszt a zsidók dolga, Trianon pedig a magyarok dolga. Ilyen megosztottság valójában nem volt, nem is kellene, hogy legyen.”

A beszélgetők – a II. világháború utáni Trianon-képre térve – egyet értettek abban, hogy a kommunista hatalmaknak valójában pontos képe volt arról, hogy mi történt és történik az elszakított területeken a kisebbségbe szorult magyarokkal. „Persze egy internacionalista ország vezetése nem fog nyíltan arról beszélni, hogy a szomszédos, szintén internacionalista országban megvernek magyarokat csak azért, mert magyarok. – mondja a történész – Ettől még a kommunista vezetés tudott mindenről, ez diplomáciai iratokból igazolható. Ráadásul a 60-as évekig ott vannak a pártban azok a káderek, akik a határon túli szervezetekben szocializálódtak, tehát még kötődésük is volt.”

György szerint ha a Kádár-rendszerről akarunk információt, az irodalomhoz kell fordulni. „A rendszer utolsó évtizedére békés kuplerájjá alakult Magyarország. Élhetőbb lett, mint Lengyelország, felfoghatatlanul élhetőbb, mint Románia. Ám a legszomorúbb, hogy ebben a helyzetben, pár embertől eltekintve, a magyar irodalom beláthatatlan közönyről tett tanúbizonyságot. Vannak persze kivételek: Csoóri Sándor, például.”

Franka Tibortól Forró Tamásig

Szintén egyet értettek a beszélgetés résztvevői, hogy a rendszerváltás azonnali, óriási váltást hozott a trauma kibeszélésében és kibeszélhetőségében. „Ma már elképzelhetetlen példányszámban keltek el könyvek. Franka Tibortól Végh Antalig és a Havas Henrik–Forró Tamás szerzőpárosig mindenki erről írt. A jelenség előszele a híres, háromkötetes Erdély története volt még a nyolcvanas években, Köpeczi Béla szerkesztésében. Annak ellenére, hogy pont a XX. századi részek iszonyatosak benne, a mai Csernus-kötetekhez mérhető sikerrel adtak el belőle” – emlékezett Ablonczy Balázs.

Napjaink emlékezetkultúrájához György Péter az emlékmű-állítási gyakorlatot idézte: „Magyar szobrászok tucatjával lettek Trianon-specialisták, akik ugyanazt a portékát árusítják, relatív nagy földrajzi távolságokban, hogy kevésbé bukjanak le. Hirtelen tele lett a Kárpát-medence egyen-emlékművekkel, ennek következménye pedig a lokális tereink átrendeződése.”

„Gondolunk-e többet 1956-ról és a Corvin közről attól, hogy ma már gyakorlatilag hozzáférhetetlen a Corvin mozi a rajta roskadozó emléktáblák miatt?” – érzékelteti Ablonczy Balázs, hogy mi a probléma a emlékmű-állítási cunamival.

Az utolsó témakörben, napi politika és a Trianon-trauma kapcsolatában György Péter azt mondta: „December ötödikével kapcsolatban az MSZP nem tud úgy tenni, mintha véletlen lett volna. Az egész kérdéssel nem tud mit kezdeni a baloldal, a népi-urbánus megosztottság óta. 1985-ben Konrád György tényleg azt javasolta, hogy telepítsük át a külhoni magyarokat Magyarországra. Később baloldal azt gondolta, hogy történelem véget ért, a liberális kapitalizmus globális győzelme mindent megold” – fejtette ki.

„A helyzet annyiban változtt, hogy a magyar baloldal megszűnt. – folytatta György Péter – Én marginális figurává váltam, ami megint érdekes helyzet. Egy békés szociáldemokrata-egalitárius marginalizálódott, pedig ez szerintem lehetne ez akár a mainstream.”

– Lehetünk optimisták? – kérdezte végül Rajcsányi Gellért a Trianon-trauma feloldásáról.
– Optimistának kell lennünk. Különben beledöglünk – válaszolta Ablonczy.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Egy 47 éves úszó miatt borult ki Hosszú Katinka

Shane Tusup vigasztalja Hosszú Katinkát, egy csaknem sírós fotón, amit az edző Facebook bejegyzéséhez csatolt. Most Gyurta Dániel volt edzőjével kerültek konfliktusba – egy 47 éves úszó edzésén folyik a vita.

Merkel bukik vagy Erdoğan? – ez itt a kérdés

Kétséges Recep Tayyip Erdoğan többsége a hatalmát bebetonozó népszavazáson, emiatt fontos neki a nyugati törökség szavazata. A török politikusok kiutasítása miatti bosszúként havi 15 ezer migráns zúdulhat Európára. De kinek a karrierjébe kerül mindez: Merkelébe vagy Erdoğanéba? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

László Zsolt: „Nekünk ki kell pusztulnunk”

Teljesíthetők-e Jézus tanításai ma, és egy nem hívő játszhat-e a szenvedéstörténetben? László Zsolt szerint erre is választ keres a Passió XXI. című előadás. A Radnóti Színház színészétől megkérdeztük azt is, dolgozna-e Vidnyánszky Attilával. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Kihátrálhat a kormány a multikat szorongató csomag mögül

A multik megszorongatására szolgáló tervektől a kis magyar boltok is pánikba estek, ami elgondolkoztatta a kormányt. A Góliátok és Dávidok versenyébe a világ több pontján próbál az állam beleszólni – a friss Heti Válaszban bemutatjuk, mekkora sikerrel.

Szeressük a kiegyezést! Történészvita a 150. évfordulón

Elárulták a kiegyezés tető alá hozói március 15-ét, vagy éppen megvalósították a céljait? Miért értékelődött fel Kádár alatt 1867? A kiegyezés 150. évfordulóján ifj. Bertényi Iván és Hermann Róbert történészeket kérdeztük. Interjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Nagy tülekedés volt Kocsis Zoltán székéért – ki kiért lobbizott?

Március 16-ával Hamar Zsolt vette át a Nemzeti Filharmonikusok vezetését. Az utóbbi időben főként külföldön dirigáló karmester mögött komoly erők mozdultak meg, hogy Kocsis Zoltán helyére léphessen, megelőzve a nemzetközi hírű Eötvös Pétert is. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.