„A villamoson bűzölgő hajléktalan” zavarja az MSZP új elnökét is

/ 2018.06.24., vasárnap 16:00 /
„A villamoson bűzölgő hajléktalan” zavarja az MSZP új elnökét is

A szocialisták új elnöke szerint sincs rendben, ha életvitelszerűen az utcán laknak emberek, sőt, Tóth Bertalan megszavazta volna a hajléktalanmentesítő alkotmánymódosítást is, ha annak lettek volna további pillérei – derül ki a legfrissebb, immár csak a Digitalstandon elérhető heti Válaszból.

„Nem vagyok Puch László legfőbb bizalmasa” – mondja a Heti Válasznak adott interjúban Tóth Bertalan. A szocialistáknál múlt vasárnap elnökké választott politikus szerint az MSZP nem a Fidesz tagozata, arról pedig nincs információja, hogy valóban a Mészáros Lőrinc által bérelt Hatvanpusztán állapodott-e meg Orbán Viktor és Puch László a Népszava jövőjéről.

 

Kiderült az is, hogy Tóthot zavarják „a villamosokon bűzölgő hajléktalanok”, s meg is szavazta volna a hajléktalanmentesítő alaptörvény-módosítást, ha az alapjoggá, egyúttal az állam kötelességévé tenné a lakhatás biztosítását, ha százmilliárd forintos országos programot indítanának a férőhelyek kialakítására, s ha látná a kormányzati szándékot a probléma megoldására.

 

 

 

A teljes interjú a legfrissebb Heti Válaszban olvasható, immár csak a Digitalstandon.

 

 

Felhívás!
Ha szeretné támogatni lapunk újraépülését, kérjük, támogassa szerkesztőségünket a Heti Válasz Kiadó Kft. 11794008-20532422-es bankszámlaszámán.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.