valasz.hu/itthon/schiff-andras-belezavarodott-a-fasisztazasba-friderikusz-meg-neman-turte-117671

http://valasz.hu/itthon/schiff-andras-belezavarodott-a-fasisztazasba-friderikusz-meg-neman-turte-117671

Agyonverték Hétes utolsó magyar lakóját

/ 2010.02.26., péntek 17:21 /

Az eset az egész régiót megrázta: egyre erősebbek a normális közbiztonságot követelő hangok.

A Gyári temetőben kísérték utolsó útjára Solymosi Miklósnét, a 92 esztendős asszony február 13-án hunyt el egy súlyos bántalmazás következményeként - számol be a tragikus eseményről a boon.hu.

Mint írják: január 19-én két fiatalkorú és egy gyermekkorú elkövető saját otthonában támadta meg Erzsike nénit, akit ki akartak rabolni.

Hétes utolsó magyar lakójának eltörték a combcsontját, sőt az egész testfelületét ütések érték. Az ózdi rendőrök a bűncselekmény elkövetését követően 36 órán belül elfogták a gyanúsítottakat, két 14 éves és egy 11 éves gyereket, akik beismerő vallomást tettek.

A megdöbbentő események után Ózdon általánosságban ismét megfogalmazódott a közbiztonság erősítésének igénye, valamint a szülők felelőssége a gyermeknevelésben. Ezúttal - a korábbi évek gyakorlatától eltérően - a bírálók nem hallgatták el a gyerekbűnözők cigány származását sem - fogalmaz borsodi portál.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.