Az ember, aki bocsánatot kér apja bűneiért – megrendítő vallomás

/ 2016.03.09., szerda 15:00 /
Az ember, aki bocsánatot kér apja bűneiért – megrendítő vallomás

Ha mi nem tisztázzuk apáink, nagyapáink tetteit, akkor emésztetlen örökségként hagyjuk mindezt a gyerekeinkre – indokolja Károlyi András, hogy miért ő kér bocsánatot apja, Károlyi Gyula állambiztonsági múltja miatt. Családon belüli viták, a barikád két oldala és a bibói minta – megrendítő nagyinterjú a csütörtöki Heti Válaszban.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága a kommunizmus áldozatainak emléknapján tette közzé honlapján csaknem félezer kommunista funkcionárius nevét és életrajzát. Az ötszáz hatalombirtokos között szerepel Károlyi Gyula neve is, aki 1946-tól a vidéki rendőr-főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályán, majd az ÁVO-nál, az ÁVH-nál és a Belügyminisztériumnál töltött be különböző tisztségeket egészen 1983-ig, amikor kiemelt főoperatív beosztottként vonult nyugállományba. Fia, Károlyi András a Facebookon közzétett írásában hajtott fejet apja áldozatai előtt, megkövetve az üldözötteket, családjukat, és az egyházakat, amelyek ellen Károlyi Gyula szintén dolgozott.

„Volt egy apám, aki szeretett engem, és én is szerethettem őt. A bűneit, a diktatúra fenntartásában játszott szerepével mutatott negatív példát nem kívánom követni, de ahogy egy használt autótól se a városszéli dűlőúton szabadulok meg, úgy a családi múltam nemszeretem részét se tudom csak úgy »letakarni ponyvával és elfelejteni«. Tudnom kell, hogy pontosan mi halmozódott fel apám tevékenysége nyomán, és, erőm szerint, gondoskodnom kell az eltakarításról. Ezért kértem minden olvasót, hogy hangosítsa fel az üzenetemet: megkövetem az áldozatokat, és minden családtagjukat – apám nevében” – indokolta megszólalását a Heti Válasznak.

 

 

 

A teljes nagyinterjú a március 10-i Heti Válaszban olvasható. Lapunk elektronikus formában a Digitalstandon is megvásárolható.

Rosta

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Terrorveszély és ízlésterror Bayreuthban

Deszantos megmentő és muszlim csábleányok a Parsifalban, Marx, Lenin, Sztálin és Mao Ce-tung szobrai A Nibelung gyűrűjében. Fokozott ellenőrzés, politikai áthallások, erőszak, és lenullázott hősiesség a bayreuthi Wagner-szentélyben. Rockenbauer Zoltán írása a friss Heti Válaszban.

Hogy mi? Kolozsvár, mint balliberális fészek?

Vihart kavart Erdélyben a Pestisracok.hu cikke, mely az ottani magyarok mételyezésével vádolt meg anyaországi liberális művészeket. Bár nem nagyon tudunk róla, létezik liberális és baloldali erdélyi hagyomány is, ám butaság tőlük félteni a magyarokat. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Jeszenszky figyelmezteti Orbánékat: inkább Merkel, mint Putyin!

Aggodalommal tölt el, hogy '56 nemzetében felvetődik a lehetőség, hogy nyugati szövetségeseink helyett bízzunk inkább Moszkvában – mondja a Heti Válasznak Jeszenszky Géza. A volt külügyminiszter beszél az Antall-kabinet alatti orosz kémtevékenységről és lerántja a leplet MSZP-s kollégája határrevíziós ötletéről is. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban!

Mi lesz ebből? „Allah akbar!” az új jelszó Merkel pártjában

Németországban Recep Tayyip Erdoğan török elnök hívei török pártot alapítottak, az alakulat a jövő évi választásokon akár a parlamentbe is bejuthat. Ha ez megvalósulna, a török elnöknek befolyása lehetne Berlin külpolitikájára. Exkluzív részletek a csütörtöki Heti Válaszban.

Jó, ha tudjuk: 8 aranyunk nem pusztán két zseni magányos sikere!

Az olimpiai játékokat megelőző sajtóhisztériában jövendölt összeomlás elmaradt, ahogy eredményes szereplésével a magyar csapat is megtartotta gerincét. Előbbi tanulságokat, utóbbi alapot adott a 2024-es budapesti olimpiai rendezésért való lobbizásnak. A csütörtöki Heti Válaszban kilencoldalas összeállítással jelentkezünk.

Orbán Viktor főtanácsadója: „Kudarcos a kormány médiapolitikája”

Fontos lapokat veszített el a kormány, a közszolgálati média leépülése pedig szívszorító – így Szőcs Géza. A kormányfő kulturális főtanácsadója szerint az európaiak fenyegetett bennszülöttek lettek saját kontinensükön, és az igazi menekültekre nem jellemző az erőszakosság. Szőcs Géza közéleti témákat körüljáró esszéfüzére a csütörtöki Heti Válaszban olvasható.