Az illúzióktól a jóvátett tévedésekig

/ 2001.11.09., péntek 07:42 /

Sokáig hitt a kommunista rendszer megreformálhatóságában Pozsgay Imre, és gyengeségnek tartja a Kádár-korszakban 1956-ról vallott téves felfogását. A volt MSZMP-s politikus - aki kis híján a szabad Magyarország első köztársasági elnöke lett - ebben az évben Nyírbátorban mondott ünnepi beszédet október 23-án, a forradalom évfordulóján.



Sokan a rendszerváltás nagy vesztesének tartják. Volt MSZMP-s párttársai különböző pozíciókban vannak, önnek meg csak az egyetemi előadóterem jutott Debrecenben. Nagyon bántja?

Nem bánt, mert ebben benne van a saját elhatározásom. A mindennapi politizálással én hagytam fel személyes döntésem alapján. Ami a vereségeimet és a veszteségeimet illeti, mérleget készítettem, s a nyereség oldalon több van. Végül is olyan pályát futhattam be, és olyan cselekedeteket hajthattam végre, amelyekre a nemzet emlékezni fog. Ilyen nem mindenkinek jut az életben. Távol áll tőlem az önsajnálat, a sikert tartom az igazi élményemnek.

Azt mondta 1994-ben a Hitelben: hiszem, hogy lesz még dolgom e hazában. Tehát mégiscsak vágyott arra, hogy a rendszerváltás utáni korszakban is jelentősebb feladat jusson önnek.

Politikus vagyok, a politika megérintett. Volt idő, amikor szenvedélyemmé vált. 1994-ben még úgy gondolhattam, hogy a tudásomra, tapasztalataimra szüksége lesz az országnak. De úgy vettem észre, a politikának nincs szüksége rám. Úgy látszik, kényelmetlen és megterhelő figura vagyok. Ezért a veszteségért elegendő kárpótlás számomra az az ajándék, amelyet a tanításban kaptam. Tizenegyedik éve tanítok elégedetten és talán közmegelégedésre a Debreceni Egyetemen. Állandó felkészülési kényszer alatt élek, ellustulni nincs sem időm, sem lehetőségem.

A nyolcvanas évek végén már formálódott az Ellenzéki Kerekasztal, az MSZMP-ben is sorra alakultak a reformkörök, mégis szinte bombaként robbant 1989 januárjában rádiónyilatkozata, hogy 1956-ban népfelkelés volt. Mikor határozta el, hogy az öné lesz a bejelentés dicsősége?

Nagy Imre ravatalánál 1989. június 16-án

Meg kell mondanom, a dicsőségre nem, de a feladatra nagyon készültem. Kádár leváltása után kaptam egy leckét: elkészíteni a párt programját. E munka során sikerült kicsikarni, hogy az elmúlt negyven esztendőről, a rendszerről teljes önvizsgálat készüljön. Ekkor már tudtam, hogy '56-ról a lényeget ki kell mondani, mert enélkül nincs továbblépés. Ez valamikor 1988 őszén, az akkori októberi ünnep közeledtével volt. Ki kellett várnom azt a pillanatot, amikor Grósz nincs itthon, mert akkor már egyedül csak ő akadályozhatta volna meg, hogy ez a közlés a világba kikerüljön. Az '56-ról szóló kijelentésem, mely a rádióban, az akkori 168 órában hangzott el, megütközést váltott ki még a hozzám legközelebb állókban is. Tízezrével dobták vissza a tagkönyvüket a csalódott párttagok. Nem az újdonság ereje volt a nagy - mert a nép addig is úgy gondolta, hogy forradalom volt -, hanem az, hogy a hatalom egyik képviselője mondta ki. Ettől a pillanattól kezdve a szovjet beavatkozást nem lehetett többé testvéri segítségnek, internacionalista támogatásnak nevezni. Nyersen és félreérthetetlenül birodalmi intervenció volt, a jaltai határok megvédése céljából.

Ötvenhatban - amikor már fontos feladatot kapott a pártban -, nem harcolt a felkelők oldalán. Kecskeméten volt, mintha szándékosan kivonta volna magát a forgalomból. 1957-ben pedig hatott önre a propaganda, s mint a könyvében is írta, kezdte megérteni Kádárt. Mikor jött el a pillanat, amikor úgy érezte, hogy elég volt a kommunista rendszerből?

Én 1956-ban még egyetemista voltam, de kétségtelen, hogy akkor már ötödévesként meghívtak Kecskemétre. A rendszer erejében való kételkedés a hatvanas években, a reformkezdeményezések után erősödött meg bennem. Nem voltam közgazdász, de beleártottam magam a gazdasági ügyekbe is, pontosan amiatt, mert óriási politikai lehetőséget láttam ebben. A demokráciáról írt kandidátusi disszertációmban, 1968-ban radikális megállapításokra jutottam. Az egyik az volt, hogy a sztálinizmus nem személyi kultusz kérdése, az csak kísérőjelenség, a rendszert kell megvizsgálni. A másik, hogy illuzórikus minden gazdasági reform, ha a politikai rendszer reformját nem tűzik napirendre. Ez volt az a tabu, amelyről nem volt szabad beszélni. Megvédtem ugyan a disszertációmat, de a nyilvánosságra hozatalát megtiltották. Ekkor már egyre kritikusabban néztem azt a világot, amelynek képviselője voltam. Véletlenül sem akarom azt elhitetni, hogy a hetvenes években már tudatos ellenfele voltam a szocialista rendszernek. Nagyon sokáig hittem a megreformálhatóságában. A kritikától a rendszer elutasításáig nagyon későn jutottam el. Ilyen szempontból történelmi gyengeségemnek érzem azt a tévedést, amelyet 1956-ról sokáig vallottam. Mikor elég erős lettem, megváltoztam.

Mégiscsak sokáig élte a kiváltságosok életét, még nem volt tizennyolc éves, amikor párttitkár lett a falujában, egyetemistaként, mint megbízható ember, Gerő Ernő fiának a házitanítója volt. Később miniszterként, a Hazafias Népfront főtitkáraként is elfogadta a kommunista vezéreknek járó előnyöket. Gondolja, hogy az utókor ezt megbocsátja?

Az utókor bocsánata a tettek mérlegelésén múlik. A történelem megbocsátotta Szent Pálnak, hogy aktív keresztényüldöző volt, hogy az első keresztény vértanúságnál, Szent István megkövezésénél segédkezett, de a mai szentleckékben mégsem ezt olvassák fel, hanem a világegyház megteremtőjeként emlékezünk rá. Mert az úr megadta Pálnak azt a lehetőséget, hogy jóvátegye mindezt. Hát én is így vagyok ezzel: megkaptam azt a lehetőséget, hogy jóvátegyem a tévedésemet. Hosszú időn át elfogadtam a hivatalos álláspontot, majd aztán a hallgatók, a lapítók közé kerültem. 1989-ben volt az a pillanat, amikor hitelesen leszámolhattam saját magammal. De egy dolgot a kiváltságos rendszerről el lehet mondani: jó cselekedetre mindig van lehetőség. Ahol ezt a lehetőséget fölfedeztem, éltem is vele. Embereket mentettem, embereket segítettem hozzá pozíciókhoz. Nyilvánosságot nyitottam olyan gondolatoknak, amelyek akkor tilalmasak voltak. Büszkén mondom, hogy ilyen hatalmi helyzetben emberellenes gaztetteket soha nem hajtottam végre, miközben kortársaim közül jó néhánynak az ilyen tette megvallatható lenne.

Önmagát a rendszer koronatanújának és tettestársnak nevezi egyik könyve címében. A tettes általában bűnt követ el, ön viszont felmenti magát visszaemlékezéseiben.

Én voltam a bíró, magam fölött én ítéltem, s ezt az ítéletet végre is hajtottam 1989. január 28-án, a rádió említett adásában.

Térjünk vissza személyes sorsára. A négyigenes népszavazást - s benne a köztársasági elnök parlament általi megválasztását - kikövetelő SZDSZ-nek köszönheti, hogy nem lett 1990-ben a rendszerváltás utáni korszak első köztársasági elnöke. Szidta is ezután a szabad demokratákat eleget. Még 1994-ben is machiavellista, hatalomcentrikus pártnak tartotta az SZDSZ-t. Mára árnyaltabb lett a véleménye?

A véleményem nem változott. Azt látom, hogy a rendszerváltó pártok sorsa utoléri az SZDSZ-t is. Csökkenő szerepe, háttérbe szorulása némi elégtételt is jelent nekem. Nem a szabadelvű gondolattal perlekedem, akkor sem avval volt bajom. Ma is vallom: az, amit az SZDSZ liberális értéknek vall, az kötelező minimum az európai politizálásban. Erre nem lehet pártot alapítani. Amit a társadalomról és a gazdaságpolitikáról gondol, az meg elfogadhatatlan számomra. Arról nem beszélve, hogy 1989-1990-ben - negyven esztendő kiábrándító tapasztalatai után - meglovagolták az antikommunista közhangulatot, ami teljesen jó számítás volt a részükről, csak ez az értéktiszteletet is félretette bennük, és válogatás nélkül ítélkeztek. Machiavellizmusukat pedig 1994-ben igazolták. Ők, akik oly kényesek voltak az én kommunista múltamra, sokkal szeplősebb figurákkal adták össze magukat, és együtt kormányoztak.

Az MSZP-ből még 1990-ben kilépett, de az ön által alapított Nemzeti Demokrata Szövetség az 1994-es választásokon fél százalékot ért el. Miért döntött úgy, hogy feloszlatja az NDSZ-t? Hiszen sok olyan párt működik, amelyik még ilyen eredményt sem ér el.

Levontuk a tanulságokat a tagsággal egyetértésben 1996 februárjában. Ezek közül az egyik, hogy erősebb politikai pártoknál jobb helyen van a nemzeti ügy. A társadalomra gyakorolt politikai befolyásnak sokféle csatornája van. Kapilláris rendszerek vezetnek el a választópolgár tudatáig. Ehhez nemcsak erő kell, hanem kommunikációs rendszer, vagyon, anyagi háttér. Mi eszköztelenül szép gondolatokkal mentünk bele az 1994-es választásokba. Az eredmények azt mutatták, hogy a jövő fő politikai irányzata a centrumba törekvés lesz. Én pedig vereséget szenvedtem a nemzeti centrum szervezésében.

Útkeresésének következő állomása az MDF volt, amelynek részt vett ugyan a létrehozásában a nyolcvanas évek végén, de később kiretusálták a lakiteleki képekről. A megbékélés után, 1998-ban fórumos színekben, de pártonkívüliként indulhatott a választásokon a sárbogárdi választókerületben. Miért szakított később az MDF-fel?

Valószínűleg az MDF szakított velem, mert azóta nem kerestek. Ugyan több alkalommal jártam Lakiteleken, előadást tartani a főiskolán, és néhány MDF-es barátommal is többször találkoztam, de a hivatalos, intézményes kapcsolat megszűnt közöttünk. Baráti alapon kaptam meghívást például Nyírbátorba Petróczki Ferenc MDF-es polgármestertől, hogy idén október 23-án ünnepi beszédet mondjak, de hivatalosan egyetlen párteseményre sem hívtak azóta.

Amikor 1998-ban az MDF képviselőjelöltje volt, sürgette a konzervatív oldal összefogását, a kisgazdáktól a demokrata fórumon át a Fideszig. Mit szól a mostani eseményekhez, hogy az összefogás bizonyos pártokat érint, mások meg kimaradnak?

Úgy vélem, a Fidesz-MDF-MKDSZ megállapodás a realitások világához tartozik, és ezt látni lehet a közvélemény-kutatási eredményekben is. Az összefogás további kiterjesztése rontaná a megállapodás hatását.

Egy interjúban 1998-ban is azt mondta, hogy túl erősnek érzi az MSZP-ben azok pozícióját, akik nem emészették meg a rendszerváltást. Ma is ilyen lesújtó véleménye van a szocialista pártról?

Úgy hiszem, a nómenklaturának az a része, amelyről 1998-ban beszéltem, hátralépett. De nem tett jót a pártnak a személyi viták elhúzódása, a hatalomért folytatott nyílt harc. Ennek ellenére az MSZP reális alternatívaként jelenik meg a politikai küzdelemben. Nekem ugyan nem kedvemrevaló a kétpólusú parlamenti rendszer, de a Fidesz mellett az MSZP az egyetlen nagy támogatottságú politikai szervezet.

Ha nem szorították volna ki a politikai hatalomból a kilencvenes évek elején, napjainkban milyen szerepet tudna elképzelni magának?

Nem szerepekben, hanem feladatokban gondolkodom. De a negyven esztendő politikai tapasztalataiból azt szűrtem le, hogy én már szervezet, párt embere nehezen tudnék lenni. Nemcsak én vagyok kényelmetlen minden szervezet, minden párt számára, de nekem is nagyon kényelmetlen minden szervezet, minden párt. Gondoljon bele: ha emberi jogokról, demokráciáról, parlamentarizmusról van szó, akkor magamat szabadelvűnek vallom. Ha szolidaritásról, szociális gondoskodásról és gazdaságpolitikáról, akkor inkább balra hajlok, és ott találok értékeket. Ha kultúráról, akkor pedig nemzeti konzervatív vagyok. Keressen egy pártot, amelyikbe ez így belefér.

Emlékeiről két könyvben is számot adott. Lesz folytatás?

Természetesen lesz. Az 1993-ban a Püski Kiadónál megjelent kötetem is és az 1998-ban kiadott Koronatanú és tettestárs vázlatos kísérletek, amolyan jelentésízűek. Kissé anekdotázó módon vetettem papírra, mi történt. Ha lesz rá időm, meg kell írni úgy az egészet, hogy az történelmi forrásmunkának is használható legyen. Az emlékiratok csábító műfaját ismerem, Rákócziétól - aki a panaszos formát választotta - Churchilléig - aki a tárgyilagost - sok ilyen írásmű megfordult a kezemben, de mindegyikben tetten érhető az elfogultság és az önmagyarázó hajlam. Nem ígérhetem, hogy ezt teljesen kiölöm az én írásomból, de törekedni fogok erre.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.