valasz.hu/itthon/aki-nem-tesz-semmit-annak-kuss-kukorelly-endre-a-heti-valasznak-126197

http://valasz.hu/itthon/aki-nem-tesz-semmit-annak-kuss-kukorelly-endre-a-heti-valasznak-126197

Az ötödik haza - A bukovinai székelyek hányattatásai

/ 2011.05.08., vasárnap 09:00 /
Az ötödik haza - A bukovinai székelyek hányattatásai

Van-e hányatottabb sorsú nép a bukovinai székelyeknél? A hetven évvel ezelőtti hazatérést május 8-án a Mátyás-templomban és a budai Várban megünnepelni készülő népcsoport ma már otthon érzi magát Magyarországon.

 
"Elindultatok Ti is a Magyar Feltámadás útján, hogy hazatérjetek mindannyiunk édesanyja, a magyar föld ölére. Kétszáz évig bujdosott, vergődött törzsetek idegen földön, és Ti kétszáz évig a magyar ember örök fajhűségével megtartottátok a testvéri közösséget" - e szavakkal fogadta Horthy Miklós kormányzó nevében a Bukovinából Bácskába hazatelepített székelyeket 1941 májusában vitéz Bonczos Miklós kormánybiztos. A hetven évvel ezelőtti eseményt a bukovinai székelyek hazatérésnek nevezik, noha őseik sosem laktak Bácskában, és pár év múlva el kellett menekülniük a szerbek bosszúja elől.

Madéfalvi veszedelem

A bukovinai székely népcsoportot áttételesen a madéfalvi veszedelem néven ismertté vált vérengzés teremtette meg. Mária Terézia idejében, 1764-ben a székelyek fellázadtak szabadságjogaik súlyos megcsorbítása ellen. Madéfalván gyűltek össze január 6-án a lázadók Csíkszék, Háromszék, Udvarhelyszék falvaiból népgyűlésre, ám másnap hajnalban az osztrák katonák ágyúval lőni kezdték a falut. Több mint négyszázan vesztek oda, s másik négyszáz embert letartóztattak. A lázadásban részt vevő székelyek, mintegy tízezer ember Moldvába menekült. Közülük 1776-1777 telén száz család költözött Bukovinába, ahol letelepedtek, falvaikat Istensegíts és Fogadjisten névre keresztelték. Pár évvel később Hadik András, Erdély katonai főparancsnoka, királyi biztosa szorgalmazta a még bujdosó - de időközben kegyelmet nyert - székelyek felkutatását és Bukovinába telepítését. Így újabb három magyar falu jött létre: 1785-ben Hadikfalva és Andrásfalva (Hadik Andrásról), 1786-ban Józseffalva (II. József császárról). Az öt székely faluban mérnökök tervezték az utcákat, ezekbe 1776 és 1786 között 2687 embert telepítettek le. A soknemzetiségű Bukovinában a székelyek zárt közösségben éltek, így kultúrájukat, nyelvüket sikerült megőrizniük az idegen népek gyűrűjében. Mivel nagyon sok gyermekük született, a falvak túlnépesedtek, sokan nincstelenné váltak, ezért megindultak a kirajzások, az elvándorlások. Érkezésük után száz évvel, 1883-ban 3520 bukovinai székely települt át Belgrád közelébe, megalapítva Hertelendyfalvát, Sándoregyházát és Székelykevét.


Szintén 1883-ban 125 család költözött az Arad megyei Gyorokra. Nem sokkal később, 1888-1910 között mintegy kétezer embert telepítettek Hunyad megyébe, Dévára, Vajdahunyadra, Csernakeresztúrra és Sztrigyszentgyörgyre. Kisebb csoportok mentek más megyékbe. Egyéb "kirajzások" is voltak Bukovinából: 1905-től az első világháborúig Kanadába folyt a kivándorlás, 1924-ben Brazíliába ment egy kisebb csoport.

Végül a maradék népességet, 13 500 bukovinai székelyt és a moldvaiak közül mintegy ezer embert a józseffalvi plébános kezdeményezésére, a magyar kormány támogatásával 1941-ben "hazaköltöztettek" Bukovinából. Az öt székely falu népét Bácskában 28 faluba telepítették szét, ezek felét újonnan hozták létre, saját képükre formálták, saját neveket adtak nekik. Mindenki földet kapott, hogy művelhesse - amiből a legnagyobb hiány volt odahaza, Bukovinában.


Lőrincz Aladárné Molnár Vilma kilencéves volt, amikor hallotta Bukovinában a felnőttek beszélgetését, hogy lehet menni Magyarországra. Az 1920-as évektől az iskolában a magyarok hátrányba kerültek, ha anyanyelvükön beszéltek, mindenki úgy gondolta, el kell jönni, ha magyarok akarnak maradni. Bár Lőrincz Aladárné még emlékszik rá, hogy az is felmerült: a Székelyföldre térnek viszsza, de végül Bácska lett az úti cél. A magyar állam által küldött felvirágozott vonatokba szálltak az öt falu lakói; minden székely család eljött, csak néhányan maradtak, akiknek román házastársuk volt. Hamar kiderült azonban, hogy Bácska sem végleges otthon. Három és fél évig éltek ott, de abból Lőrincz Aladárné szinte csak a félelemre emlékszik, hogy menekülni kellett a szerbek elől: 1944 októberében rádióüzenetben szólították fel őket, hogy hagyják el Bácskát. Megrekedtek Dunaföldvárnál, mert nem lehetett átkelni a folyón: hat hétig voltak a szabad ég alatt. Aztán 1945 tavaszáig Zala és Fejér megyében húzták meg magukat.

Végül 1945 márciusában letelepítették őket Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megye 39 falujában (a legtöbben a Tolna megyei Völgységbe kerültek). A régi községek lakóit igyekeztek egymáshoz közel csoportosítani. De ott érte őket az újabb megaláztatás: a kitelepítésre ítélt, de még ott élő svábok házaiba kellett beköltözniük. Az ottmaradt svábok ezt kifogásolták, de a székelyek sem szívesen mentek idegenek házába. A bukovinaiak sokáig úgy érezték, ki vannak rekesztve a világból. Lőrincz Aladárné is csak attól kezdve érezte igazán otthon magát, amikor saját házat tudtak építeni Majoson.

Székely kapuk, kopjafák

Ugyancsak a Völgység falvaiba telepítették 1947-48-ban a felvidéki magyarokat, akiket a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény keretében űztek el otthonukból. "A három népcsoportnak nem volt egyszerű összeszokni" - mondja lapunknak Csibi Krisztina, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke. Az 50-es években kezdődtek az első vegyes házasságok, de nagy ellenállás volt mindegyik népcsoportban. A németek jóval iskolázottabbak voltak, gazdálkodási módjuk is eltért, s a bukovinai székelyek általában kevesebb osztályt végeztek. A sok bántás és csúfolás miatt sokan szégyellték, hogy bukovinai székelyek.

Nem leltek otthonra új településükön a Hadikfalváról elszármazottak sem, akik közül páran már 1957-ben Érdre költöztek. Nem akartak a németek házában maradni, másrészt tanulási és munkalehetőséget kerestek. Kalákában építkeztek, segítették egymást. Kóka Rozália előadóművész, író, a népművészet mestere is ide költözött szüleivel. Ő úgy döntött 1971-ben, hogy kézbe veszi a bukovinaiak ügyét: kigyűjtötte a nyilvántartásból a címüket, s azóta is összefogja őket: vezeti az érdi bukovinai székely népdalkört, évente három-négy rendezvényt szervez. Úgy látja, az 1600 székelynek mára sikerült beilleszkednie Érd társadalmába.

Időközben a Völgység falvaiban is változások történtek. Több mint harminc éve, a Röpülj páva mozgalom idején tudatosult a székelyekben, hogy milyen értékes a kultúrájuk. Büszkék lettek arra, hogy 1914-ben náluk járt Kodály Zoltán, és sok száz gyönyörű népdalt rögzített. Visszatanulták az elfeledett népdalkincset, és megnyerték a Röpülj páva '77 vetélkedőt, mely tájegységek és etnikai csoportok között folyt. Újra szőni kezdtek, és virágzásnak indult a fafaragás is. Ma is egyre-másra nőnek ki a földből a völgységi falvakban a székely kapuk, kopjafák. Újraéledt a hagyományos székely mesemondás. Évről évre más-más, bukovinai székelyek által is lakott faluban rendezik meg a mesemondó versenyt. Szinte minden falunak van saját tájháza, jelentős könyvek, filmek készültek a bukovinai székelyekről.

Talán egyetlen hazai népcsoportnak sincs annyi hagyományőrző együttese, mint a bukovinai székelyeknek. Kultúrájukat 41 népdalkörben, néptáncegyüttesben, egyesületben, hagyományőrző csoportban ápolják. Székelyföldről a néptánc XVIII. századi elemeit vitték magukkal Bukovinába, s e hagyományt zárt kultúrájukban, az idegen népek között is megőrizték. A bukovinai silladri és csárdás dallamai és táncmotívumai ma is élnek, a régi teveszőr favirágú rokolya selymes lajbival és szedett inggel a népcsoport ismertető jegyeivé váltak. Nyaranta néprajzi gyűjtőtáborokat szerveznek, járják a falvakat, digitalizálják a fellelhető eredeti dokumentumokat, korabeli fényképeket. Már kétezer fölött van a bonyhádi Völgységi Múzeum adattárában a családoktól összegyűjtött digitalizált adatok, felvételek száma.


Az igazi anyaföld

Mi tartja össze a bukovinai székelyeket két és fél évszázados hányódás, többszöri honcsere után? Lőrincz Etel textiltervező szerint Bukovinában az elzártság, utána a menekülés, Magyarországon pedig a többi tájegységtől különböző kultúra, a tájszólás, és mára a megszépült emlékek az összetartozás-tudat fő elemei.

S mennyire él még Bukovina emléke? Az idősebbeknek ma is könnybe lábad a szemük, ha a szülőföldről beszélnek. "Mindenki örült, hogy elmehet Bukovinából - de mégis, mekkora törést okozott!" - mondja Lőrincz Aladárné. Ma már féltve őriznek mindent, ami még Bukovinában készült. A szövőszék, amit Bukovinából hoztak magukkal, még mindig megvan a bonyhádi Székely Házban, sőt dolgoznak is rajta. Sokan ma is látogatnak "haza", majdnem minden évben buszos kirándulásokat szerveznek, 1995-ben kopjafákat állítottak a temetőkbe, 2000-ben fakeresztet a templomkertbe.

Ma bukovinai székelynek lenni különleges identitást jelent. Akik egykor 2687-en voltak, most csak Magyarországon 20-25 ezres közösséget alkotnak. Így várható, hogy május 8-án, A hazatérés emléknapja elnevezésű ünnepségen tele lesz a budapesti Mátyás-templom, ahol Süllei László kanonok, a budavári Nagyboldogasszony-templom plébánosa mond misét. A budavári ünnepség Kóka Rozália ötlete volt - aki fő szervezője, tervezője az egész éves ünnepségsorozatnak - annak emlékére, hogy 1941. májusban kezdődött meg a hazatelepítés (a Bácskába).

A templomban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mond köszöntőt, majd Hadik András szobránál a honvédelmi miniszter, Hende Csaba beszél. Ugyanekkor nyílik a Magyar Kultúra Alapítvány Szentháromság téri épületében a Hazatérés, 1941 című fotókiállítás, a székelyek pedig a szabadtéri színpadon mutatják be hagyományukat - zenében, énekben, táncban, mesében és minden másban. Itthon, az ötödik hazában.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Pancserlehallgatók

Ha a HVG-nek igaza van, a világ legbénább lehallgatói keltenek botrányt Magyarországon.

Őrfi József bátorsága és lelki ereje mindent vitt az idei gálán

Mesébe illő Őrfi József piliscsabai házának története. Nem tündérmesébe, hanem olyan magyar népmesébe, amelyben a hősnek számos próbát kell kiállnia. Az építész-családfő bátorsága és lelki ereje a Média Építészeti Díja idei gáláján mindent vitt. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Famaffia Romániában – Adjátok vissza az erdeinket!

Egy friss botrány és egy dokumentumfilm is felhívja a figyelmet az Európa utolsó érintetlen vadonjainak otthont adó Romániában dúló illegális fakitermelésre. Nemcsak a korrupt politika vagy a profitéhes multi a hibás: székely falusi közösségeket is megvadított a fából szerezhető könnyű pénz. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Rockenbauer 30 – Pali mögött volt értelme gyalogolni

Pali után nem lehet ilyen filmet csinálni – vélik a Másfélmillió lépés Magyarországon alkotói. Rockenbauer Pál halálának 30. évfordulóján azt kutatjuk a friss Heti Válaszban, mi a titka a sorozat népszerűségének, és miért nem született azóta sem hasonló.

Nyolcvanezres pezsgőt locsolt az egyik Mugabe-fiú

Voltak nála véreskezűbb afrikai vezetők is, de kártékonyabbak kevesen. Robert Mugabe nemcsak a gazdag Zimbabwét juttatta koldusbotra, de igyekezett egész Afrikát a Nyugat ellen hangolni. A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy bukása ennek ellenére miért is nem Nyugat diadala.

Morvai Krisztina: „Ez nem hűségeskü a Fidesz mellett”

Nem tudja, a Jobbikra szavaz-e jövőre a Jobbik európai parlamenti képviselője. Morvai Krisztina azt mondja: három éve nincs kapcsolatban Vona Gáborral, de nem a személyes sértettség, hanem az irányváltás bizonytalanította el. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Kovács Ákos: Leszállni az egovonatról

A Nyugat nagyon mást ért kultúrán, mint mi, ebben a tekintetben igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat – mondja Kovács Ákos énekes, dalszerző, akit nemrég bemutatott Arany János-estjéről és a jövő évi jubileumi koncertjéről is kérdeztünk. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.