valasz.hu/itthon/aki-nem-tesz-semmit-annak-kuss-kukorelly-endre-a-heti-valasznak-126197

http://valasz.hu/itthon/aki-nem-tesz-semmit-annak-kuss-kukorelly-endre-a-heti-valasznak-126197

Amerikából pénzelik Bajnait

/ 2012.01.11., szerda 15:33 /
Amerikából pénzelik Bajnait

A politikába a hét elején visszatért Bajnai Gordon Haza és Haladás Alapítványát a Hillary Clinton háttér-agytrösztjének mondott a Center for American Progress szponzorálja – derül ki a holnap utcára kerülő Heti Válaszból.

 

„Egy Bajnai Gordon vezette, Orbán-ellenes olajfa-koalíció összeépítésén dolgozik Gyurcsány Ferenc” – írtuk október elején. Cikkünket akkor Bajnai – volt pénzügyminiszterén, Oszkó Péteren keresztül – egyszerűen „marhaságnak” nevezte, most hétfőn mégis kormányfőjelölti hangnemet ütött meg az általa gründolt Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány honlapján. „Az új kormánynak nem lesz ideje kísérletezni és munka közben tanulni” – írta publicisztikájában, ami nemigen jelenthet mást, mint egy már miniszterelnöki rutint szerzett politikus újbóli bejelentkezését.

Októberi cikkünkben arra is felhívtuk a figyelmet, hogy Bajnai Gordon a Haza és Haladás Alapítvány létrehozásával lényegében már intézményesítette azt a tényt, hogy őt fel lehet kérni egy majdani szivárványkoalíció élére. Nem is akárkik siettek a 2009-2010-es kormányfő segítségére: miként a csütörtöki Heti Válaszból kiderül, a Bajnai-féle műhely a kezdetektől az Egyesült Államok Demokrata Pártjához húzó baloldali-liberális agytröszt, a Center for American Progress (CAP) partneri támogatását élvezi. A CAP-ot a tengeren túl a Clinton család, illetve az Orbán-bírálatban aktív Hillary Clinton külügyminiszter szellemi hátországaként szokták lefesteni – leginkább azért, mert fontosabb vezetői egykor Bill Clinton elnöki tanácsadóiként vétették észre magukat. A 2003-as alapítású CAP ötletgazdája Soros György magyar származású pénzember volt, s noha a szervezet gazdálkodásáról keveset tudni, annyi bizonyos, hogy Soros, illetve Herbert és Marion Sandler multimilliomos házaspár is a főszponzorok között van.

S hogy milyen egyéb módon karolták fel Bajnai Gordont az amerikai Demokrata Párthoz közelálló körök, egyebek mellett ez is kiderül a Heti Válasz január 12-i számából.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Pancserlehallgatók

Ha a HVG-nek igaza van, a világ legbénább lehallgatói keltenek botrányt Magyarországon.

Őrfi József bátorsága és lelki ereje mindent vitt az idei gálán

Mesébe illő Őrfi József piliscsabai házának története. Nem tündérmesébe, hanem olyan magyar népmesébe, amelyben a hősnek számos próbát kell kiállnia. Az építész-családfő bátorsága és lelki ereje a Média Építészeti Díja idei gáláján mindent vitt. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Famaffia Romániában – Adjátok vissza az erdeinket!

Egy friss botrány és egy dokumentumfilm is felhívja a figyelmet az Európa utolsó érintetlen vadonjainak otthont adó Romániában dúló illegális fakitermelésre. Nemcsak a korrupt politika vagy a profitéhes multi a hibás: székely falusi közösségeket is megvadított a fából szerezhető könnyű pénz. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Rockenbauer 30 – Pali mögött volt értelme gyalogolni

Pali után nem lehet ilyen filmet csinálni – vélik a Másfélmillió lépés Magyarországon alkotói. Rockenbauer Pál halálának 30. évfordulóján azt kutatjuk a friss Heti Válaszban, mi a titka a sorozat népszerűségének, és miért nem született azóta sem hasonló.

Nyolcvanezres pezsgőt locsolt az egyik Mugabe-fiú

Voltak nála véreskezűbb afrikai vezetők is, de kártékonyabbak kevesen. Robert Mugabe nemcsak a gazdag Zimbabwét juttatta koldusbotra, de igyekezett egész Afrikát a Nyugat ellen hangolni. A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy bukása ennek ellenére miért is nem Nyugat diadala.

Morvai Krisztina: „Ez nem hűségeskü a Fidesz mellett”

Nem tudja, a Jobbikra szavaz-e jövőre a Jobbik európai parlamenti képviselője. Morvai Krisztina azt mondja: három éve nincs kapcsolatban Vona Gáborral, de nem a személyes sértettség, hanem az irányváltás bizonytalanította el. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Kovács Ákos: Leszállni az egovonatról

A Nyugat nagyon mást ért kultúrán, mint mi, ebben a tekintetben igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat – mondja Kovács Ákos énekes, dalszerző, akit nemrég bemutatott Arany János-estjéről és a jövő évi jubileumi koncertjéről is kérdeztünk. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.