valasz.hu/itthon/itt-a-madaras-adidas-eletkepes-lehet-e-egy-nemzeti-sportmarka-129214

http://valasz.hu/itthon/itt-a-madaras-adidas-eletkepes-lehet-e-egy-nemzeti-sportmarka-129214

Választás: ezzel senki sem számolt - az „anyja neve” gondot okoz

/ 2014.04.03., csütörtök 06:07 /

Hogyan fordulhat elő, hogy a levélben leadott szavazatok csaknem negyede hibás? Megkérdeztük, milyen tapasztalataik vannak az erdélyi Demokrácia Központoknak.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a levélben beérkezett szavazatok jelentős része hibás, azaz érvénytelen. Pedig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) még csak az ún. azonosító nyilatkozatokat ellenőrzi, a szavazatot tartalmazó borítékokat egyelőre nem. Az NVI honlapján fellelhető legfrissebb adatok szerint 29.054 feldolgozott levélszavazatból 22.928 darab érvényes, azaz 6126 hibás. 

Arról is írtunk már, hogy a legtöbben Romániából regisztráltak, tehát onnan kellene beérkeznie a legtöbb levélszavazatnak. Ám sokan még át sem vették a levélcsomagot a konzulátusokon. A Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia Központok vállalták, hogy segítenek a levélszavazatok kitöltésében és eljuttatásában (ahogyan azt már a regisztrációkor, sőt az állampolgárság igénylésekor is tették). A Heti Válasz Online megkereste az egyik Demokrácia Központot, hogy kiderítsük, mi okozza ilyen nagy arányban a hibát. Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke, a helyi központ koordinátora válaszolt kérdéseinkre.

Soós Sándor szerint kevés idő áll rendelkezésre a nyilatkozatok kitöltésére és feladására. Vannak olyanok - az elnök egyik testvére és annak családja például -, akik a mai napig nem kapták meg postán a levélküldeményt, pedig regisztráltak, hogy szavazhassanak. Volt olyan hely, ahol a posta már szakadt - tehát használhatatlan - csomagot vitt ki, és olyan is, ahol nem a postaládába, hanem az utca első házának kerítésére tették rá a leveleket. A legtöbben múlt hét végén, e hét elején kapták meg a levelet a postától. „A regisztráltak körülbelül negyedéhez nem jutott el a postai csomag" - saccolja Soós Sándor.

A Demokrácia Központ 33 irodájában hétvégenként is dolgoztak, Kolozs megyében a munkatársak járták a falvakat is - meséli Soós Sándor. Sokan odavitték hozzájuk a falvakban a levélcsomagokat - általában úgy, hogy a szavazólapot már kitöltötték és lezárták -, hogy nézzék át, helyesen töltötték-e ki az azonosító nyilatkozatokat. „A felük rossz volt" - mondja Soós. „Pedig három hete készítettünk egy nagyon szájbarágós kiadványt, hogyan kell ezeket kitölteni, olyan szinten, hogy: előveszi a borítékot. Kinyitja."

Pálffy Ilona, az NVI elnöke tájékoztatása szerint típushiba volt, hogy a kitöltők rosszul adták meg anyjuk nevét, de érvénytelennek számít az is, ha valaki nem ugyanazt az azonosítóját adta meg, mint amivel regisztrált. „Az a szomorú, hogy nem csak azt felejtették el pár hét alatt, mivel regisztráltak, hanem azt is, hogy hova kérték a levélcsomagot" - így Soós.

Kérdésünkre elmondja, azt nem tudták ellenőrizni, hogy valaki a személyi azonosítójával vagy az útlevélszámával regisztrált-e, így ezt a hibalehetőséget nem tudták kiszűrni. De találkoztak olyan esettel - nem is eggyel - amikor valaki a román személyi igazolványa számát adta meg, nem a magyart. Az azonosító nyilatkozaton (lásd a képet) az szerepel, hogy anyja neve, nem írták külön, hogy leánykori neve. „Romániában azonosításra nem kérik az anya nevét, helyette a személyi számot kell mindenhol megadni. Így sokan automatikusan anyjuk férjezett nevét írták le" - mondja Soós. Hozzáteszi: kérik a születési nevet is, amely nők esetén egyértelműen a leánykori név, ám férfiaknál itt is léphettek fel gondok. Sokan ugyanis magyarosították a nevüket, ő például Soos Sándorként született, ám ezt is sokan rosszul tüntették fel a dokumentumon.

Mi lesz a konzulátusra kért és át nem vett levélcsomagokkal? - kérdezzük. „A külképviseleteken csak személyesen és csak munkanapon lehet ezeket átvenni. Mi nem tudunk mit tenni, Máramaros megyéből pedig nem valószínű, hogy valaki szabadnapot vesz ki azért, hogy felvegye a küldeményt" - válaszol az elnök.  

Soós szerint a kettős állampolgároknak is meg kell tanulniuk a levélben történő szavazás metódusát, de szükség lenne jogszabályi egyszerűsítésre is. „Hozzá kell szoknunk ugyan, de legyünk büszkék arra, hogy szavazhatunk" - mondja Soós Sándor.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.