Belül tágasabb

/ 2004.04.01., csütörtök 08:21 /

A Fidesz néppárttá válásához szükséges szervezeti átalakulásra tettek pontot az első szövetségi gyűlésen múlt szombaton. A párt megadta az alaphangot az európai parlamenti választási kampányhoz is. Ennek üzenetei elhangzottak ugyan, de programmal a Fidesz adós maradt.

Politikai élet - helyesbít Rákay Philip, miután kis híján a magyar popélet kiemelkedő személyiségeit jelentette be a Budapest Sportaréna színpadáról. A baki érthető, s korántsem biztos, hogy a konferanszié zenetévés múltja a ludas: tizenkétezer jelenlévő, kivetítők, profi hangtechnika, óriási színpad - egy popkoncert kellékei is lehetnének. A hangulatot nem utolsósorban a választmányi elnök, Kövér László üdvözlőbeszéde készíti elő. Tegnap a szocialista miniszterelnök és kormánya lemondott - indít Kövér, majd hozzáteszi: egyelőre sajnos csak Lengyelországban.

Fotó: Lenyó László
Orbán Viktor petíciós mozgalmat hirdetett

Egy nap süt ránk

Sorra váltják egymást a színpadon a Fidesz partnerszervezeteinek képviselői, s bár Kövér nem tér ki az ellenzéken belüli feszültségre, Harrach Péter MKDSZelnök, Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület vezetője és Semjén Zsolt KDNP-elnök sem mulaszt el egy-egy oldalvágást a szövetségen kívül maradó, egyre harciasabb MDF felé. Utóbbi így fogalmaz: "Lehet a pálya széléről bekiabálni, de gólt rúgni csak a pályán lehet."

Mögöttem jó szociáldemokrata jelszó - utal a paravánon olvasható Munka, otthon, biztonság! feliratra "az igazi szociáldemokrácia képviselőjeként" beharangozott Szűrös Mátyás, aki pártját, a történelmi szociáldemokratákat a közönség megelégedésére a jobboldalon helyezi el. Az exszocialista politikus jelenléte is jelzi: a Fidesz középre nyitása és néppárttá alakulása következetesen halad tovább. (Az új szervezetbe pedig bárki belefér, üzeni az "Egy nap süt ránk" címmel a szappanopera- főcímzenék stílusában ez alkalomra írt popdal is, meg az előadók névsora: Varga Miklós, Balázs Fecó, Komár László.) A párt "mélyítése", a tagok, szimpatizánsok egységbe kovácsolása megtörtént, legalábbis ezt demonstrálja a szövetségi gyűlés.

"Mi ez, a Szomszédok?" - viccelődik egy fiatalember a nyolc tagozat bemutatkozó filmetűdjeit szemlélve, s mi tagadás: ahogy az egyszerű technikával készített alkotásokon a tagozatvezetők az ország problémáit sorolják, az valóban emlékeztet a megboldogult teleregényre. A párt hatókörének szélesítésében jut szerep az "élethelyzetek" alapján szerveződő tagozatoknak - női, kulturális, zöld, nyugdíjas, önkormányzati, gazda, falusi, munkás -, ezek azonban sokak szerint csupán sugallni hivatottak a Fidesz nyitottságát, tehát létük politikai reklámként értelmezendő. "Noha ez a szempont nem mellékes, nem zárható ki, hogy a párt a későbbiekben valódi tartalmakkal tölti meg az új formákat" - mondja lapunknak Giró-Szász András. A politológus szerint a legújabb s egyben legtöbb vitát kiváltó munkástagozat akár a szakszervezetekkel való kapcsolattartást is segítheti a jövőben.

Személyi ügyek

Wilfried Martens, az Európai Néppárt (EN) elnöke a délután első szónoka. Beszédét hallgatva az angolul értők is csak hegyezik a fülüket, jól hallották-e; megvárják a tolmácsolást, s csak eztán tapsolják vörösre a kezüket. Az EN-elnök ugyanis szokatlanul harcias. Saját kérdésére - "Szabad-e ma Magyarország?" - például így válaszol: "Szabadabb lesz, ha majd ismét Orbán Viktor a miniszterelnök." A ’89-es "forradalom" előtti "régi nómenklatúra szürkéinek" azt ajánlja, "tűnjenek el a múlt sötét árnyaiban, ahonnan jöttek". Sok jelenlévőben talán először tudatosul, hogy Magyarország politikailag valóban Európa része. Néhány éve akár diplomáciai zűrzavarhoz is vezethetett volna, ha egy belga politikus így fogalmaz a magyar kormánypártról. Most a magyarországi EP-választások Fidesz-sikere a néppárti frakciót bővítheti, s ekképp a magyar szocialisták minden néppárti ellenfelei.

Orbán Viktor érkezik. Bevonulása grandiózus: harsog a győzelmi muzsika, tizenkétezer ember állva tapsol percekig. Orbán a biztonság és szabadság kettősségéről beszél, majd kifejti: akinek nincs biztonságérzete, joggal gondolhatja, hogy nem tartozik a nemzethez. Attól, mert valaki nem nemzetben gondolkodik, még nem alávaló bitang - üzeni a beszéd, hogy befogadóra hangolja a jelenlévőket, hiszen hiába alakul át egy szervezet, ha a tagok nem hajlandók megszólítani a köreiken kívül esőket.

A szervezeti átalakulás lezárult - jelenti a szövetségi gyűlésnek: a taglétszám megháromszorozódott, 140 településen új Fidesz- csoport működik, s a 176 egyéni választókerületi elnökből 167-et már ki is neveztek: 99 régi harcos és 77 új arc áll csatasorba. Az átalakítás nem volt feszültségmentes, hiszen a választókerületi elnököknek van a legnagyobb esélyük, hogy 2006-ban országgyűlési képviselőjelöltként induljanak; Orbán pedig azt az elvet érvényesítette, hogy aki a választókerületében legutóbb vesztett, most félreállíttatik. Olyan személyiségek jelöltsége vált kérdésessé, mint Rockenbauer Zoltán, Tirts Tamás és Deutsch Tamás. Répássy Róbert, Frajna Imre, Balsay István és Selmeczi Gabriella ügyében már meg is született az elutasító döntés. Révész Máriusz pártszóvivő kérdésünkre elárulja: kivételt nemcsak Rogán Antallal, hanem Illés Zoltánnal és Juharos Róberttel is tettek: őket már kinevezték, Németh Zsolt ügyében viszont még nincs döntés. Orbán szívesen "felmentené a választókerületi elnökség terhe alól", de Németh szívéhez oly közel áll a főváros XXII. kerülete, hogy ha teheti, mégis inkább cipekedne.

Épül az adatbázis

Hogyan is kell megszólítani a szélesebb rétegeket? Orbán nemzeti petíciós mozgalmat hirdet a költségvetés megváltoztatásáért, melyre szerinte a lakástámogatási rendszer visszaállítása, a munkahelyek védelme, a gyógyszerárak mérséklése, a gazdák támogatása, az energiaárak mérséklése miatt van szükség. E vágyakat egymillió aláírással nyomatékosítaná. "Írjuk azt is hozzá, hogy legyen jó az idő, azt is sokan szeretnénk!" - ironizál Török Gábor politológus, aki szerint a szocialisták közjogi populizmusára a Fidesz szociális demagógiával válaszol. Kampányszempontból viszont ügyes húzásnak tartja a petíciót - de a választási magakelletés részének tekinti azt is, hogy az MSZP bejelentette: május 31-ig ki akarják fizetni az 53. heti nyugdíjakat.

Tény, hogy Orbán nem mutat rá a forrásokra, nem jelent be alternatív költségvetést, és az aláírni való szelvényeket megvizsgálva is erősödnek a kampányos érvek. "Adatbázis-építés" - pusmogják egyesek a ruhatárnál, s valóban, az aláírt szelvényt névvel, címmel, telefonszámmal kell elküldeni a Fidesznek, az apró betűs rész tanúsága szerint pedig a párt ezen adatokat "megkeresés céljából" felhasználhatja. "Valóban, a kezdeményezésnek mozgósító szerepe is van" - mondja Répássy Róbert. Leszögezi azonban: az adatgyűjtés és -kezelés e módja törvényes. Egyébként nem tűnik letörtnek, pedig ő sem lett választókerületi elnök, így várhatóan 2006-ban nem lesz egyéni jelölt. Nem érzi, hogy feloldhatatlan feszültségek lennének a pártban, habár felvetésünkre elismeri, hogy az átszervezés után egy esetleges vereségért Orbán Viktort terhelné a felelősség.

A szövetségi kapitány tehát összeállította a válogatottat, amely vereségre most nem gondol; az új struktúra hatékonyságába vetett hit jellemzi. A következő mérkőzést június 13-án tartják, de látható: edzés közben már most a 2006-os összecsapás jár a fejekben.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.