valasz.hu/itthon/vegre-bayer-zsolt-is-beszelt-a-tusnadi-incidensrol-124807

http://valasz.hu/itthon/vegre-bayer-zsolt-is-beszelt-a-tusnadi-incidensrol-124807

„Úgy kezelnek minket, mintha náci csürhe lennénk” – bocsánatot kér a motorosok vezetője

/ 2013.04.09., kedd 11:30 /
„Úgy kezelnek minket, mintha náci csürhe lennénk” – bocsánatot kér a motorosok vezetője

Sértődöttek, amiért náci csürheként tüntették fel őket a sajtóban és azt állítják, nem akartak senkit megsérteni az Élet menete napjára tervezett Adj gázt! elnevezésű motoros felvonulással. Jeszenszky Sándor, a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesületének vezetője bocsánatot kér, de azt várja, őket is kövessék meg.

Jeszenszky Sándor
(fotó: Jobbik, XI. kerület)

Hallgattassék meg a másik fél is – ezért kerestük meg, miután betiltották az ellenmenetüket. Miközben az egyesületüktől zeng a sajtó, önök hallgattak. Kínos lett volna megszólalniuk?

Önök az elsők, akik megkeresnek. Egyáltalán nem az volt a fejünkben, ami a médiában megjelent. Semmiféle ellenmenetet nem szerveztünk, az év eleji motoros gurulást már tavaly is megtartottuk, akkor is egy napra esett az Élet menetével, de semmilyen rendbontás vagy atrocitás nem történt. Botrány sem volt.

Azt akarja mondani, hogy miközben tiltakozó nyilatkozatok tucatjait váltották ki, valójában önök egy totális félreértés áldozatai? 

Felfújt hecckampány antiszemita megmozdulásnak nevezni a tavaszköszöntő motorozást.

Adj gázt! elnevezéssel a Zsinagóga mellé vonulni, miközben gázkamrákban megöltek százezreire emlékeznek? Nemhogy hecc, még fejlett asszociációs képesség sem kell ahhoz, hogy ezt sértőnek és antiszemitának lássuk.

Lehetnek áthallások, ezt nem tagadom. Nekünk azonban nem volt ilyen célunk.

Azt azonban csak észrevették, hogy önökről kezdtek szólni a hírek. Hétfő reggel csak láttak egy Népszavát, a címlapján a tiltakozásokkal. S hogy már a Parlamentben is önökről beszélnek! Miért nem hallottuk mégsem: bocsánat, nem akartunk senkit megbántani?

Próbáltuk felvenni a kapcsolatot különböző médiumokkal, de válaszra sem méltattak minket.

Az MTI mellett működő Országos Sajtószolgálat mindenki előtt nyitva áll.

Kicsi motoros csapat vagyunk, nem ismertük ezt a lehetőséget.

Tessék, itt az alkalom, egy országos terjesztésű hetilap és egy online portál. Közölheti, amit szeretne, hallgatjuk.

Nem igaz az a feltevés, hogy antiszemita megmozdulás lett volna, soha eszünkbe sem jutott ilyen gondolat. Fel sem vetődött bennünk, ha motoros rendőri felvezetéssel elvonulunk a Zsinagóga előtt, azt bárki veszélyként érzékelhetné. Úgy kezelnek minket, mintha náci csürhe lennénk.

Ez inkább sértődött mentegetőzésként hangzik.

De miért? Semmit sem csináltunk! Azt terveztük, hogy a szokásos tavaszi rendezvényünkön gurulunk a városban, eszünkbe sem jutott bárkit megfélemlíteni. Mi délelőtt motorozunk, az Élet menete pedig este van, nem is találkozunk velük. Tavaly is ugyanazon a napon volt a két felvonulás és semmilyen botrány nem volt belőle.

Jeszenszky Sándor és Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő a Parlament előtt, a Nemzeti Érzelmű Motorosok egy korábbi rendezvényén (fotó: Szent Korona Rádió)

Megsérteni embereket akaratlanul, félreértésből vagy ostobaságból is lehet. Ha igaz, amit állít, hogy nem ez volt a céljuk, akkor még kevésbé értem, miért nem kér bocsánatot.

Annak semmi akadálya nem lenne, hogy bocsánatot kérjek azoktól, akiket akaratlanul megbántottunk. A médiakampányt gerjesztőknek pedig bennünket kellene megkövetniük.

Vegyük az első mondatot. Akkor most elnézést kért?

Természetesen igen. Nem állt szándékunkban bárkit megbántani, különösen nem azokat, akiknek a hozzátartozói elhunytak, vagy más módon érintettek a második világháború alatt történtekben. A rendezvényünk nem antiszemita, semmilyen ilyen szándékunk nem volt.

Ön a XI. kerületi Jobbik elnöke is egyben.

Semmi köze a kettőnek egymáshoz, legfeljebb annyi, hogy a nagypolitika csap össze felettünk ebben az ügyben. Mi egy civilszervezet vagyunk, amit már hét éve vezetek, és ennek semmi köze a párttisztségemhez. A rendezvényről és az azóta történtekről sem egyeztettünk a pártommal.

A kormányfő betiltatta a motoros vonulást. Mi következik most?

Jogkövető társaság vagyunk, tudomásul vesszük a tiltást.

 

  MSZP-Fidesz egyetértés – betiltott menet

Orbán Viktor utasítására a belügyminiszter megtiltotta a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesületének, hogy a holokausztra emlékező Élet menetének napján Adj gázt! címmel felvonulást tartsanak. A kormányfő Steiner Pál szocialista képviselő azonnali kérdésére hétfőn mondta el mindezt a parlamentben. Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetője már vasárnap közleményben fejezte ki, hogy provokációnak és „rendkívül ízléstelennek tartja" a megmozdulást, amelynek útvonala a Zsinagógát is érintené.


Az ellenzéki Népszava hétfőn címlapján tiltakozott a magyarországi zsidók gettóba telepítésének napján tartott megemlékezés tervezett megzavarása ellen. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége arra emlékeztetett, hogy a motoros menet elnevezése „félreérthetetlenül utal az Auschwitzban mérges gázzal meggyilkolt több mint négyszázezer honfitársunk kínhalálára". A Belügyminisztérium hétfőn közölte: a rendőrség minden eszközzel megakadályozza a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesületének felvonulását.

 

 

Rosta

Szőnyi Szilárd

Találkozunk 2016-ban!

Megnéztük az országot, ahol Orbán Viktor otthon érzi magát

„Meglehetősen furcsa érzés, hogy az embernek keletre kell mennie ahhoz, hogy otthon érezze magát” – mondta Orbán Viktor még 2015 tavaszán a kazah fővárosban, Asztanában. Akárhogyan próbáltuk, tíznapos kazahsztáni utunk alatt sem Asztanában, sem máshol nem tudtunk rájönni, mire gondolt a miniszterelnök. Részletek a friss Heti Válaszban.

„Itt az ideje véget vetni az összebújás politikájának Ankarával!”

A Törökországban nyaraló magyaroknak jó hír: még kisebb zsúfoltságra számíthatnak. Mindenki másnak rossz: Berlin és Ankara viszonya annyira megromlott, hogy a németek már a turistáikat sem engednék Törökországba. A friss Heti Válaszban megmutatjuk, mi áll a feszültség mögött.

Még annál is nagyobb a baj az MSZP-ben – mondják a Népszabadság volt főszerkesztői

Széttartó, valamint ötlet, „brand” és program nélküli párt az MSZP, ami képtelen alternatívát nyújtani a Fidesszel szemben – vélik a Népszabadság volt főszerkesztői. Egyikük a Zoom.hu nevű portált szervezi, kollégája és testvére viszont az újságírópálya elhagyása után éppen a szocialisták pártkommunikációjának megújításával próbálkozott – sikertelenül. Egy asztalnál Murányi Marcell és Murányi András; páros nagyinterjú a Heti Válaszban!

Ki a felelős a hackerbotrányért? Itt vannak a BKK-ügy kulisszatitkai

Nem tartotta be a felelős közzététel elvét a BKK webshopját feltörő fiatal, de így is etikusabban járt el, mint azok, akik feljelentették. Az is igaz viszont, hogy a botrány napjaiban valóban súlyos kibertámadás folyt a BKK ellen. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

A Fidesz polgárháborús pszichózissal fenyeget – volt, akinek bejött

Potens ellenzék híján a kormányra a legnagyobb veszélyt Soros György és Brüsszel jelenti – mondta Orbán Viktor Tusnádfürdőn. A Fideszben polgárháborús pszichózissal is fenyegetnek, ami persze kampányfogás, de Borisz Jelcinnek anno bejött. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.