Boszorkány az ősanyám?

/ 2012.01.27., péntek 20:55 /
Boszorkány az ősanyám?

Néhány évvel ezelőtt még feltűnést keltett, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt honlapját családja nemesi címerével díszítette, mára viszont egész iparág foglalkozik a családfakutatással. Elég egy gyors internetes keresés, hogy az érdeklődő megtapasztalja: mind többen kíváncsiak felmenőikre. Mészáros Ádám etnográfus, muzeológus szerint az érdeklődők általában az értelmiség soraiból kerülnek ki, s a közhiedelemmel ellentétben a genealógia nem csupán a nemesi leszármazottak hobbija. Egy családfakutatónak néha dzsungelben kell utat vágni: például a 18. században az egészen egyszerű Tóth családnevet is 27-féleképpen írhatták.

 

- Miért kíváncsiak az emberek elődeikre? Öröklési ügyek, a korán elhunyt nagypapa megismerése, netán a gyökerek felfedezésének igénye miatt fordulnak önhöz vagy más kutatókhoz?

- Minden emberben ott lapul a kíváncsiság, honnan származik, kik voltak az elődei. Ahhoz azonban, hogy az ember ténylegesen szembe nézzen ezzel a kérdéssel, valamifajta indíttatás, kiváltó ok szükséges. Lehet ez egy régi családi legenda, aminek igazságtartalmát igazolni vagy cáfolni szeretnénk, a nagymama fiókjából előkerült régi feljegyzés, egy kézzel írt sorokat tartalmazó családi Biblia vagy egy nemesi oklevél is. Van, aki a rokonait szeretné megtalálni, más családnevének eredetére kíváncsi.

- Tapasztalatai szerint kik fordulnak családfakutatóhoz?

- A felmenők megismerésére irányuló igény sokszor idős korban fogalmazódik meg. Ilyenkor sokan nem csak számot szeretnének vetni magukkal, de egy élet értelmét, egy élet munkájának eredményeit egy tágabb kontextusban elhelyezve is szeretnék látni. Természetesen szerepet kap a gyermekkor, a szülők, nagyszülők iránti nosztalgia is. Vannak, akik már fiatal korban érdeklődnek őseik iránt, mert a nagyszülőktől olyan történeteket hallottak, amelyek kíváncsivá tették őket. Aztán vannak a szülőföldjükről elszármazott, sokszor már az elődök nyelvét is elfeledett emberek, akikben felébred az érdeklődés az őshaza és az ősök iránt. Egyetlen közös vonást tudnék kiemelni, ami összeköti ezeket az embereket: jellemzően valamilyen értelmiségi foglalkozást űznek.

- A köztudat elsősorban nemes családok vonatkozásában gondol őskutatásra. Egy mezővárosi polgár- vagy egy parasztcsalád felmenőit is ki tudja deríteni?

- A családfa szó hallatán sokan az uralkodóházak díszes leszármazási tábláira vagy nemesi dinasztiák patinás ősfáira, ágrajzaira gondolnak, pedig családfája mindenkinek van, akármilyen néprétegben is éltek az ősei. Nagyon kevés köznépi család sorsát ismerjük, noha ők tették ki hazánk és a kontinens lakosságának túlnyomó többségét. Életük felkutatása megannyi érdekes adattal szolgálhat a kései utód számára. Persze ez nem kevés akadályba ütközik, és nem csak a források hiánya miatt. Munkám során számos alkalommal okoztak nehézséget például a névelírások. A neveket a papok és az összeírók bemondás alapján rögzítették, ahogyan azt ők hallották. Ördög Ferenc például egy tanulmányában kimutatta, hogy egy olyan egyszerű névnek is, mint a Tót, 27 ortográfiai változata ismert a 18. századból: Thoot, Thot, Thót, Thoth, Thóth, Thott, Thótth, Toot, Toót, Tóót, Tooth, Toóth, Tóoth, Tóóth, Toott, Tóótt, Tootth, Toótth, Tóótth, Tot, Toth, Tóth, Tott, Tótt, Totth, Tótth. El lehet képzelni, hogy más, bonyolultabb neveknél a rendszertelen írásmód milyen sok problémát okoz.

- Magyarországon milyen időtávban lehet biztonsággal megrajzolni egy családfát?

- Egy családfa felállítása mindig az időben visszafelé haladva, lépésről lépésre, jobban mondva: generációról generációra történik. A köznépi családok kutatásának elsődleges és megkerülhetetlen forrásai az anyakönyvek, ezért egy családfa nagy biztonsággal az anyakönyvezés kezdetéig vezethető vissza. Tapasztalataim szerint Magyarországon ez általában a török hódoltságot követő évtizedeket, az 1700-as évek elejét jelenti. Vannak olyan települések, ahol a magyarországi átlaghoz képest nagyon korán elkezdték vezetni az anyakönyveket. A soproni evangélikus (1624-), a kiskomáromi (ez a mai Zalakomár része) református (1624-) és a kőszegi katolikus (1633-) gyülekezet nyilvántartásai a legrégebbi egyházi anyakönyvek a mai Magyarország területén. Nemes családok kutatásánál általában gazdagabb forrásanyag áll rendelkezésre, így lehetséges akár az Anjou- vagy az Árpád-házi királyok idejéig visszamutató családfa felállítása is. Nem ritka, hogy keserű sorsok, családi tragédiák rajzolódnak ki a megsárgult papírosok sorai közül. Egy Zala megyei szolgalegény 1736-ban feleségül vett egy fiatal özvegyet, akit négy évvel később a falubeliek bevádoltak, mint boszorkányt. Egy 36 éves férfi például azt vallotta, hogy néhai szomszédja az egy hold hajdinájának megtekintésére „puskás kézzel ki ment volna, ott az maga kárában találta G. Ilonának sörtvéles marháit [=sertéseit], melyek közül egyet meg is lűtt". Ám ezért „az hideg ki lelte, melyben megh is kölletett halni." A periratban azt is olvashatjuk, hogy a hidegleléstől szenvedő ember, még halála előtt azt mondta a tanúnak, hogy őneki G. Ilona rontása miatt „kelletik" meghalni. A kor embere nem ismervén számos betegség valódi okát, azoknak eredetét a rontásban vélte megtalálni. Kézenfekvő az is, hogy a rontás bűnét ahhoz a személyhez társították a legkönnyebben, akivel nem volt jó a személyes kapcsolatuk. Ez az asszony ilyen ember lehetett. Azt is a boszorkányság bizonyítékának vették, hogy a férje „öszve veszvén" G. Ilonával, szidta boszorkánynak is. G. Ilonát a bíróság bűnösnek találta, és pallos általi halálra ítélte. Férje pár hónappal később újból megnősült, és második feleségével egy olyan dinasztia alapítója lett, amelynek ma is számos leszármazottja él a faluban.

- Kutatott szomszédos országokban, milyen hasonlóságokat, eltéréseket tapasztalt a levéltárakban?

- A családfakutatáshoz felhasználható források a történelmi Magyarország utódállamaiban nagyjából hasonlóak. Lényeges különbség tapasztalható viszont a levéltári struktúrában, illetve az anyakönyvek és az egyéb források elérhetősége terén. Ausztriában a katolikus anyakönyvek eredeti példányait a püspökségi levéltárak, a protestáns anyakönyveket pedig az egyházközségek őrzik. A legtöbb szomszédos országban 1945 után az állam begyűjtötte az egyházi anyakönyveket. Romániában az eredeti anyakönyveket a megyei levéltárakban, Horvátországban és Szlovákiában a regionális levéltárakban találjuk meg. Szerbiában is régiók szerinti levéltárak vannak, de több település felekezeti anyakönyveit nem itt, hanem az állami anyakönyvi hivatalokban őrzik. Ezekhez nehéz hozzáférni. Kárpátalján a tartományi levéltár őrzi a matrikulák többségét. Egy kutatás kivitelezése itt a legkörülményesebb. Ausztriában, Horvátországban és Szlovákiában kifejezetten jó tapasztalatokat szereztem, és a romániai levéltárak munkatársai is mindig udvariasak, segítőkészek voltak.

Rosta

Szőnyi Szilárd

Találkozunk 2016-ban!

Tóra, magyar!

A hamarosan rajtoló Kékszalagra hajók keresik legénységüket, a Balatonon pedig ötödannyi hajó sincs, mint a Boden-tavon. Összeállításunkban azt próbáltuk körüljárni, kinek és hogyan lehetséges belevágnia ebbe a sportba.

Így alakulhat át az Európai Unió

A múlt heti uniós csúcson kiderült, hogy nagy változások előtt áll az EU: a francia–német tandem szándékai szerint a megerősített eurózóna lesz a közösség új gravitációs központja. Aki kimarad, lemarad? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Ezért akar a kormány lőtereket telepíteni az iskolákba

A lövészet iskolai oktatásának ötlete összefügg a hadsereg létszámhiányával, de valószínűleg ugyanúgy kevés valósul meg belőle, mint a lovaglásból vagy a mindennapos éneklésből. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Miért szavaz sok LMBT-személy a radikális jobboldalra?

Három európai kormányfő homoszexuális; Angliában rekordot döntött a meleg képviselők száma; szélsőjobbos alakulatok, illetve Skóciában az összes mérvadó párt élén szintén zenész áll – derül ki a csütörtöki Heti Válaszból.