Botrány volt vasárnap este a Nemzeti Színházban

/ 2015.04.20., hétfő 07:30 /
Botrány volt vasárnap este a Nemzeti Színházban

A bécsi Burgtheater vasárnapi esti előadása után a magyarországi demokráciáért aggódó levelet olvastak fel a Nemzeti Színházban. A közönség egy része tapsolt, a másik része fütyült, a harmadik pedig értetlenül fogadta a nem várt, suta demonstrációt. Vidnyánszky Attila a lehető legelegánsabban próbálta kezelni a botrányt.

A MITEM Nemzetközi Színházi Fesztivál  felkérésére idén igent mondó Burgtheater (tavaly nem voltak hajlandóak eljönni, idén is csak úgy, ha lesz előtte kerekasztal beszélgetés, ahol elmondják, hogy eljöttek, de azért el is határolódnak) most az előadás utáni aktuálpolitikai performansszal rukkolt elő. 

Mint a Nemzeti Színházhoz közel álló informátorunktól megtudtuk, Jan Bosse, az előadás rendezője pénteken emailben értesítette a Nemzetit és a saját színészeit is, hogy nem jön el a vasárnapra megszervezett közönségtalálkozóra. Karin Bergmann, a Burgtheater igazgatója is hasonló levelet írt, így a színészek egyedül maradtak Budapesten az előadással. Bár Vidnyánszky felajánlotta nekik a közönségtalálkozó megtartását, helyette inkább levelet írtak.

Martin Reinke (az előadásban Dorn doktort alakító színész) a németül és angolul vegyesen, és épp ezért szinte érthetetlenül elhangzó levélben a magyarországi demokráciát fenyegető veszélyekről szólt, majd elmondta, hogy ennek ellenére eljöttek Magyarországra, és nagy örömmel játszottak a közönségnek. Az osztrák-magyar közös múltról és Csehov kultúrájának összekötő mivoltáról is beszélt, majd végül úgy zárta sorait: „Mi összetartozunk, együtt maradunk. Nagyon köszönjük a meghívást!”

A levél, a Sorint megformáló  Ignaz Kirchner, valamint a Mását játszó Mavie Hörbiger ötlete nyomán született – tudta meg a Válasz.hu. Bár az előadás társulatán belül sem volt teljes az egyetértés a levéllel kapcsolatban.

Az alig másfél perces aktuálpolitikai demonstrációt a közönség vegyesen fogadta, volt aki bekiabált, hogy nicht wahr, azaz nem igaz, voltak akik tapsoltak, voltak, akik látványosan kivonultak. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti igazgatója, miután tudott a levél felolvasásáról, az általában az előadás utáni fogadáson átnyújtandó plakettet rögtön az előadás végén, a színpadon adta át a levélolvasó Reinke-nek.

Két különös pillanat is történt azonban a levél felolvasása közben, az egyik, hogy a Mását játszó Mavie Hörbiger elhagyta a színpadot, valószínű, mert meglátta Vidnyánszkyt a takarásban. A másik meghökkentő pillanat pedig az volt, amikor a fordításra szolgáló ledtévéken megjelentek az aradi vértanúk nevei. Talán jelezve ezzel, hogy az osztrák-magyar barátság sohasem volt felhőtlen...

Ezek után azért megjegyzendő, hogy maga az előadás (Csehov: A sirály című drámáját játszották az osztrákok) tisztességesen eljátszott munka volt, olykor egész jó ötletekkel.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.