Csak papíron halnak szívinfarktusban a magyarok?

/ 2016.01.21., csütörtök 12:28 /
Csak papíron halnak szívinfarktusban a magyarok?

Tavaly nyáron egy Válasz.hu-rosta megrázta a magyar egészségügyet, most a kardiológusok tudományos közleményben cáfolnak. De tényleg csak papíron hal infarktusban a magyar?

Júniusi cikkemben egy nemzetközi kutatásra hivatkozva arról írtam: le kell számolni azzal a legendával, hogy a magyar orvosok kis pénzből is tudnak európai színvonalon gyógyítani. Elsőként idéztük a magyar sajtóban a tanulmányt, amely azt elemezte, milyen eséllyel élnek túl bizonyos kórképeket a betegek egy-egy országban. A magyar adat tragikusan gyenge, pontosabban az derült ki, hogy a magyar egészségügynek ugyan vannak Európa élvonalához tartozó orvoscsoportjai, csak éppen elképesztőek a minőségi különbségek, s ez rontja le annyira az országos átlagot.

Éppen a kardiológusok reagáltak a legélénkebben a cikkünkre, akik egyébként a minőségi ellátásért tényleg sokat tesznek, létrehozták a Nemzeti Infarktusregisztert, amelyben – szemben például a rákregiszterrel – nem csak megbetegedési adatokat, hanem túlélési-halálozási mutatókat is nyilvántartanak és nyilvánosságra is hoznak. Tavaly nyáron rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak, közleményt adtak ki, cikkünknek akkora volt a visszhangja, hogy lapunk nyomtatott változatában részletesen is elemeztük a helyzetet.

Jánosi András professzor, a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter vezetője pedig volt olyan kedves, hogy most átküldte az Orvosi Hetilapban megjelent elemzésüket, amelyben utalnak a tavalyi vitára és összefoglalták: miért nem lehet szerintük az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozási és a Központi Statisztikai Hivatal halálozási adatai alapján ítéletet mondani a magyar kardiológiai ellátás minőségéről.

30 napon belüli infarktusos halálozás aránya az OECD jelentése szerint

A közlemény utal rá, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint 2013-ban 15,8 százalékos volt az infarktuson átesett betegek 30 napos halálozása, ami nagyon rossz adat. Ám a kardiológusok elemzésében kétféle beteget különítenek el: az egyik csoportot szívgyógyászok kezelték, speciális beavatkozáson estek át, körükben csak 10,7 százalékos volt a 30 napon belüli halálozás. A másik csoportban, „A betegek közel egyharmadánál (30,1%) semmilyen speciális beavatkozásra nem került sor az infarktus kezelése kapcsán.” Körükben a 30 napos halálozás 27,9 százalékos volt. Magyarán csaknem minden harmadik beteget egy hónapon belül elveszítettek.

De miért nem kezelték az ő szívrohamukat?

Vagyis mit olvasunk ki a tragikusan magas mutatóból? Az EuroHope felmérés mindezt a rossz hazai ellátási színvonalnak tudta be, a kardiológusok szerint a számok azt sugallják, hogy az érintett betegek feléhez semmi köze a kardiológusoknak, mivel az otthonukban, vagy nem belgyógyászati, kardiológiai, hanem egyéb osztályon haltak meg.

Így jellemzően sebészeten, neurológián, stroke-osztályon, hematológián, ápolási osztályon, krónikus osztályon, vagyis nem a fő diagnózis volt az infarktus, hanem a kardiológusok szerint ezeknél a betegeknél az infarktus az eredeti betegség szövődményeként jelentkezett.

Ez így persze túl bonyolultan hangzik, mert ha valaki egy sebészeten kap infarktust, akkor is el kellene látni. Csakhogy mindez azt sejteti, hogy csak finanszírozási okokból írták be az infarktust, hogy több pénzt kaphassanak. Minden tiszteletünk a kardiológusoké, de ha igazuk van, az cseppet sem megnyugtatóbb, mint ha nincs.

Továbbra is úgy véljük, nem helytálló azzal érvelniük, hogy a finanszírozási adatbázisok nem megfelelőek az ellátás minőségének mérésére, mert a legtöbb nagy nemzetközi szervezet elfogadja ezeket a méréseket. Az OECD például nemrégiben jelentette meg 2015-ös egészségügyi évkönyvét, amelyben megint a szégyenpadra kerülünk, igaz, a 2008-as adatok alapján Európában Lettország mögött a magyar infarktusos ellátásnál jelennek meg a legrosszabb halálozási adatok. A legjobb svéd eredményekhez mérten itt is az látható, hogy a magyar betegeknek közel háromszor akkora a kockázatuk, hogy az infarktust követő 30 napon belül meghaljanak, mint a svédeknek.

Vagyis, ha a magyar kórházak csalnak és ezért jelentenek nem infarktusos betegeket infarktusosként, akkor ezen a ponton kellene határozottan beavatkozni, például a kardiológusok és a finanszírozási szakemberek összefogásával.

Hangsúlyoznánk, hogy cikkünkkel – az eredetivel sem – akartuk ostorozni a kardiológusokat, mert az infarktusnál legalább van magyar adat, miközben számos más minőségi mutatónál Magyarország egyszerűen hiányzik a nagykönyvből, vagy nem tudunk, vagy nem merünk adatot szolgáltatni.

Rosta

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Szőke András: „Úgy érzem, egy jól betanított segédmunkásként létezem”

Volt sok kétségbeesés, sírás, annak megélése, hogy becsaptak, megaláztak. És van, hogy ki kell mondani azt is, hogy hibáztam – mondja Szőke András. A friss Karinthy-gyűrűs filmrendezőt, színészt, stand-upost és masszőrt lakóhelyén, Taliándörögdön látogattuk meg. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Így lett csoda az ózdi romhalmazból: a Digitális Erőműben jártunk

„Digitális erőmű” épült fel az ózdi kohászati művek romjain, benne filmtörténeti élményparkkal. Bar a magyar filmnek nem az illúziókeltés a fő erőssége, a kulturális innovációtól olyan sokat várnak, mint egykor az acélművektől. Riportunk a friss Heti Válaszban!

Schmidt Mária: „A baloldal fikakultúrájának centrumában a semmi áll”

„Ha ebben a kényes helyzetben az európai elit továbbra is a homokba dugja a fejét, és közben az egyre mélyebb integrációt erőlteti, az unió egyébként is recsegő-ropogó építménye simán összedőlhet” – hangzott el a Századvég Alapítvány keddi konferenciáján. Schmidt Mária, Maróth Miklós, Lánczi Tamás és Tuzson Bence a Brexit utáni Európa útkereséséről és a migrációs válságról.