Csütörtökön újra Befogadás Napja

/ 2014.08.12., kedd 13:55 / Hírforrás: Válasz.hu

Augusztus 14-én a keletnémet menekültek befogadásának 25. évfordulóján a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egész nap látványos és ingyenes ünnepi megemlékezéssel várja az érdeklődőket.

A zugligeti plébániatemplom előtt kihelyezett kivetítőn is közvetítik a Befogadás Napján tartott ünnepi szentmisét, melyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek celebrál csütörtök este.

A XII. Szarvas Gábor úti templomkertben és a környéken majd újra állnak a menekülteket fogadó sátrak, átvágják a vasfüggönyt, beüzemelik a régi gulyáságyút. Az érdeklődők NDK útlevelet válthatnak, Trabantban utazhatnak, egykori szereplőkkel találkozhatnak. A helyszínen bemutatják az erre az alkalomra kibocsátott 2000 forintos emlékérmét és postai bélyeget, valamint a keresztény értelmiség rendszerváltásban játszott szerepéről írott könyvet.

Huszonöt évvel ezelőtt, 1989. augusztus 14-én nyitotta meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a zugligeti templomkertben keletnémet menekültek számára alapított első táborát. Akkor Európa legnagyobb humanitárius segélyakciója kezdődött meg, amelynek során három hónap alatt 48600 menekült ellátásáról kellett gondoskodni. Augusztus 14-ét a Szeretetszolgálat azóta is a Befogadás Napjaként tartja számon.

Kozma Imrével, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítójával, illetve két NKD-s menekült családdal készült összeállításunkat az augusztus 14-én megjelenő Heti Válaszban olvashatják.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.