Darabot Csurkától

/ 2010.09.29., szerda 16:23 /
Darabot Csurkától

"Ha én játszani szeretnék egy nagy színházban, akkor azt a színházat meg kell szereznem" - magyarázza Dörner György, miért indult a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói pályázatán. A színész azt sem titkolja: szívesebben lenne a Vígszínház főszínésze, erre viszont politikai megbélyegzettsége miatt nem lát esélyt.

- Mindig azt mondta, elégedett. Van borospincéje, motorja, családja, karrierje. Mégis miért pályázott pécsi színházigazgatónak?

- Az előbbiek stimmelnek, azokkal elégedett is vagyok. Szakmai karrierem viszont nincs. Mitől is lenne?

- Játszik, szinkronizál, szabadúszóként is megél...

- Megél. Uramisten! Hogy lehetne ez cél? Éljen meg az állat és a növény. Vegetáljon. Létezzen. Az embernek ez kevés. Nem csak lenni kell, élni is. A kommunizmusban - ott tényleg nem lehetett más célod, mint hogy megélj abban a velejéig romlott rendszerben. A művészeti életben persze nem sokat változott a helyzet: azok számára legalábbis, akik nem hajlandók egy követ fújni az abból a rendszerből ránk maradt vezetőkkel, színházigazgatókkal.

- Úgy döntött, mindezért revansot vesz a régi garnitúrán, és személyesen söpri ki őket Pécsről?

- Szó sincs róla. Színész vagyok, nem tranzisztoros japán takarítógép. Csakhogy ha én játszani szeretnék egy nagy színházban, akkor azt a színházat meg kell szereznem. Emlékszik, mikor osztottak rám utoljára nagy szerepet mondjuk a fővárosban? Molière-t vagy Csehovot? Ezer éve.

- Hogy ez változzon, nem elég, ha megkéri Eperjes Károly barátját: hasson oda? Biztos, hogy a színház-igazgatóságig kell vinni?

- Tudja, itt Leányfalun mondják, hogy maga nagyon jóban van Ronald Reagannel. Mikor is részegedtek le utoljára? Erre a kérdésemre válaszoljon!

- Tehát nem igaz, hogy jóban van Eperjessel, és neki köszönhető, hogy érvénytelenítették a pályázatot, melyen ön a zsűritől csak egy pontot kapott...

- Miért érdekes ez? Ezer más ismerősöm is van. Azt sem tudom ráadásul, mikor találkoztunk utoljára. Tudom persze, milyen helyzetben van, ő is tudja rólam, hogy én milyenben vagyok már évek óta. De ennyi. Egyébként tényleg kaptam egy pontot? Kár. Azt hittem, nullát. Tisztább lenne a helyzet.

- Az új pályázaton azért elindul?

- Hogyne. Miért adnám fel?

- Így viszont logikus, hogy azért érvénytelenítették a pályázatot, hogy az új, várhatóan fideszes többségű közgyűlés majd önre szavazzon - az országos pártvezetés akarata szerint.

- József Attila sorai jutnak eszembe. „Más költők - mi gondom ezekkel? / Mocskolván magukat szegyig, / koholt képekkel és szeszekkel / mímeljen mámort mindegyik." No, én is túllépek e mai kocsmán. Mi közöm ahhoz, hogy a képviselők mit és hogyan tesznek?

- Épp ezt szeretnénk kideríteni. Hogy egyeztetett-e a Fidesz országos vezetéséből bárkivel, mielőtt pályázott.

- Nem egyeztettem senkivel, de nyilván boldog lennék, ha A-tól Z-ig mindenki támogatna. Fájdalom egyébként, hogy minden oldalról ez jelenik meg: ki kivel egyeztetett. Csak egyvalamiről nem esik szó: a színházról. Arról például, hogy milyen pályázatot adtam be. Vagy arról, hogy az 1990 után születettek 67 százaléka funkcionális analfabéta. Hogy lassan nem lesz ember az országban, aki képes felfogni egy színházi előadást.

- Ezen alighanem az oktatás átalakítása tudna változtatni, nem egy színházigazgató.

- Isten őrizz, hogy az oktatás feladatát egy színház magára vállalja, de tenni mégiscsak tehetünk ezért. A gyerekek számára is vonzóbb egy színes színpad, mint mondjuk a fizikaterem. De ez csak apró szelete a pályázatomnak. Illyés Gyulát, Németh Lászlót, sőt Csehovot sem nagyon látni színházakban. Ezen változtatni kell.

- Ha ön lesz a befutó, akár régi barátjától, Csurka Istvántól is rendelhetne darabot. Lehet, hogy ismét drámaíró lesz belőle önnek köszönhetően?

- Milyen jó ötlet! Komolyan mondom. Gyurkovics Tibortól is jó volna darabot kérni, de erre sajnos már nincs mód. Biztosan akadnak azért mások is, akik ma nem kerülhetnek bemutató közelébe sem, de érdemes lenne játszani őket. Utána kell olvasni, fel kell kutatni a tehetségeket, alkalomadtán. Nemcsak a drámaírókat: a színészekkel ugyanez a helyzet. Ha kérhetem, mondjon nekem csak három pécsi színészt.

- Hadd ne.

- Na látja. Jóval nagyobb esélye van, hogy a Barátok közt szereplői közül meg tud nevezni egyet-egyet. Azért ezen muszáj változtatni. Tudom, hogy a színház lehetőségei korlátozottak, de mégiscsak egészségtelen állapot, hogy a pécsi teátrumról csak a nyári színházi találkozó kapcsán lehet hallani.

- Ön talán az átlagnál jobban ismeri a pécsi társulatot vagy a várost? Sok köze, ha nem tévedünk, nem volt egyikhez sem az utóbbi években.

- Nem is kell, hogy közöm legyen a városhoz vagy a színházhoz. A sivatagban is lehet jó színházat csinálni, és Budapesten is lehet rosszat. Mi tagadás, régen jártam ott. Úgy tíz éve. A társulat nagy részét tehát én sem ismerem. Az internetről azért tájékozódtam.

- Oda sem ment körülnézni?

- Milyen jogon tettem volna? A színháznak februárig van vezetése. Nem volna illendő, ha belekoszolnék ebbe. Sőt. Kifejezetten otrombaság lenne. Ha úgy adódik, hogy vezethetem a színházat, majd ott leszek és informálódom arról, mit kell és mit lehet tenni.

- Jelenleg tehát azt sem tudja, mit kezdene a pécsi balettel, a helyi operával?

- Ahol van opera, ott meg kell tartani, de látatlanban semmi konkrétat nem mondhatok, hiszen nem ismerem az operatársulatot, azt sem tudom, mit lehet játszatni velük.

- Nem lenne egyszerűbb mégis elszegődni egy jó társulathoz? Tényleg igazgatóság kell ahhoz, hogy játszhasson?

- Természetesen szívesebben lennék a Vígszínház vagy a Nemzeti Színház főszínésze, mint hogy elmenjek Pécsre igazgatónak. Álmodozni lehet, de az elmúlt húsz év bebizonyította: nem érdemes. Nem hívnak ugyanis. Értem persze a pesti szín házigazgatók aggályait, hiszen félnek egy megbélyegzett embertől. Ettől még ez az egész, hogy politikai nézeteim miatt nem hívnak olyan szerepekre, amelyekre ők is tudják, hogy alkalmas vagyok - skandalum. Persze akkor sem jövök zavarba, ha echós szekeres színházi létben kell döcörésznem. Eddig is megtaláltam a lehetőségeket. A fösvényt, A revizort, A képzelt beteget is telt házakkal játsszuk a Forrás Színház nevű ugrócsoporttal, szerte az országban. Lentitől Sárospatakig szereti, élvezi a közönség, ahogy én is.

- A bélyeg a MIÉP-esség volt, azt viszont, hogy ez köztudott ténnyé vált, magának köszönheti.

- Tévedés. A bélyeg ab ovo létezik, ha valaki magyar, nemzeti és keresztény. Már csak az apropót kell megtalálni hozzá - az én esetemben ez valóban az volt, hogy nyíltan rokonszenvezem Csurka István pártjával. Az meg, hogy az embernek vannak politikai nézetei, egy demokráciában talán természetes. Ha nem, akkor az nem demokrácia. De mondom, a MIÉP csak az apropó.

- Ezek szerint azt állítja: nincsenek keresztény magyar emberek a színházi vezetők közt?

- Épp most láttam egy portréfilmet Sára Sándorról. A riporter megkérdezte, miért nem tanít. Bizony azért nem, mert nem hívják. Sára Sándor nem lehet oktató a Filmművészeti Egyetemen. Ez legalább annyira magyarázatra szorul, mint az én mellőzésem. Az okok ugyanazok, hiszen ugyanazok döntenek a kultúra ügyeiben, akik korábban is. Az egyetemen, korábban főiskolán a kommunizmus kezdete óta töretlenek az elvek. Más lehetősége viszont nincs a színésztanoncnak - húsz évvel a rendszerváltás után sincs érdemi alternatívája az egyetemnek.

 

- Ha már alternatívák: négy éve még azt mondta, egyformán szürkének látja a Fideszt és az MSZP-t.

- Kezd színesedni a paletta. A parlamentben húsz év alatt nem történt annyi, mint az új kormány első száz napjában.

- Tehát tévedett, és a Fidesz mégsem egykutya az MSZP-vel?

- Már miért tévedtem volna? Gyerekkoromban például a számba vettem a lábujjamat, most meg nem teszem. Akkor tévedtem? Vagy most tévedek? Ma is úgy kellene beszélgetnem, hogy a számból lóg ki a lábam? Amikor azt mondtam, szürke a Fidesz, tényleg az volt. Azóta megváltoztak. Azt meg sosem mondtam, hogy egyik kutya, másik eb. Színben, jellegtelenségben vontam párhuzamot, nem minőségben. Ma, amikor azt látom, hogy a Fidesznek jellege, s nagyon helyesen, radikális jellege lett, akkor ezt is elmondom.

- Csakhogy felnőtt egy radikálisabb párt is, a Jobbik. Hogyhogy nem feléjük fordult, amikor a MIÉP eltűnt?

- Egyrészt: a MIÉP nem tűnt el. Exkluzív párt lett, az kétségtelen, de egy szimpatizánsa biztosan van. Itt ül önnel szemben. Azt meg a vak is láthatja, hogy a Jobbik és a MIÉP nem ugyanazt képviselik.

- Magát kereszténynek, nemzetinek tartó párt, olyan meghatározó volt MIÉP-esekkel, mint Balczó Zoltán - mi is a különbség?

- Hagyjuk a részleteket, fogadjuk el inkább, hogy egy színész inkább barátkozik drámaíróval, mint nőgyógyásszal vagy ékszerésszel. Miért is nem természetes, hogy az ember a barátját támogatja? Ha ez a barát pártot alapít, akkor a kiállásával. Ebben semmi különös nincs. A különös abban van, hogy még mindig azok vezetik a színházakat, iskolákat, akik nem engedték Sára Sándort katedrához jutni.

- Ha ön igazgatói székhez jut, lobbiznia kell a színházáért, pénzt szereznie. Ha azt mondja, nem egyeztetett, nincsenek kapcsolatai, hogyan lesz képes erre?

- Magának lehet, hogy ez az elképzelése, nekem viszont más a felfogásom a színházigazgató szerepéről. Azt persze tudom, hogy a színház elsősorban munkavédelmi, másodsorban tűzvédelmi, aztán takarékossági, s csak sokadsorban művészeti intézmény, de a jegyár, a pénz, a támogatás - ez hadd legyen a kultúrpolitikusok asztala. Nekem - akármilyen eretnek is ez a gondolat - a színház elsősorban mégiscsak művészeti intézmény. Ezen a ponton szokták egyébként azt a butaságot kérdezni, hogy akkor művészszínházat vagy politikus színházat képzelek-e el.

- Nem tettük fel ezt a kérdést.

- Helyes. Mert az olyan, mintha most kérnék egy pohár vizet, a pincér meg visszakérdezne: nedveset vagy szárazat parancsol? A színház a létével is politizál. Azzal, hogy egy rendező színre visz egy darabot, nyilván célja van. Jobb esetben a szándéka az, hogy interpretálja a szerzőét. Ehhez persze fel kell nőni: gyerekkoromban én is meg akartam változtatni mindent. Előbb azonban hibátlanul kell tudni elzongorázni a partitúrát, aztán ha még mindig nem találunk benne elég mondanivalót, akkor lehet változtatni.

- Azon, hogy nem progresszivitáshívő, nagyon azért nem lepődtünk meg.

- Dehogynem vagyok az! Csakhogy ma a legprogresszívabb, ha visszanyúlunk a legrégebbi európai színházi hagyományokhoz. A jó iránti vágy és a rossz iránti kíváncsiság ugyanis ma is ott van minden emberben. Mindenki középen van a Jóisten és az ördög között, e két erő húzza, feszíti. Minden valamirevaló mű erről szól, legyen az festmény, szobor vagy színdarab. Az, amikor ehelyett színház címén önkielégítés folyik, szégyen. A színház lényege tehát nem lehet az újítás, és nincs is rá semmi szükség. Attól még nem lesz unalmas egy darab, hogy tudjuk előre, mi a vége. Ön meg fog halni. Mégis éli az életét, izgalmakkal, szépségekkel, unalommal, mikor hogy, de éli. Így van ez a klasszikus daraboknál is. Attól, hogy a végkifejletet ismerjük, végig tudjuk izgulni, át tudjuk élni a történetet. Ez a misztériumjáték sajátja, de mindenhol megvan a hagyománya, egyedül ebben a hitvány Európában felejtették el. Kínában, Japánban több ezer éve játsszák ugyanazokat a darabokat. Azért vannak jó példák errefelé is, ahol évente eljátszanak egy passiót. Budaörs, Oberammergau Bajorországban, Csíksomlyó... Ide kell visszatérnie a színháznak - s ha én vezethetem a pécsi teátrumot, ide is fog.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.